null Mumifikálódott patkánytetem mellett készültek a növényi lisztek

Mumifikálódott patkánytetem mellett készültek a növényi lisztek

2015. március 11, szerda

100 tonna ismeretlen eredetű, jelöletlen, szennyezett terméket foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Kiemelt Ügyek Igazgatóságának munkatársai egy tolnai üzemben.

A NÉBIH szakemberei március elején egy diópótló terméket, növényi préselvényeket és liszteket előállító üzemben tartottak ellenőrzést, ahol súlyos technológiai, higiéniai és nyomonkövetési hiányosságokat állapítottak meg.

A koszos, takarítatlan, repedezett falú és padozatú egységben megdöbbentő körülmények között készültek a manapság oly kedvelt lisztek és egyéb készítmények, mint például a sárgabarack magliszt, lenmagliszt, mákliszt, szőlőmag liszt, búzacsíra, kókuszreszelék. A termékeket szennyezett, takarítatlan gépeken készítették és koszos edényekbe töltötték.

Az élelmiszer előállítására használt helyiségben az emberre is veszélyes, széttaposott rágcsáló méreg, valamint mumifikálódott patkánytetem fogadta az ellenőröket. Az előírt dokumentációkat egyáltalán nem vezették, továbbá a gyártást sem dokumentálták. Sem az alapanyagok, sem a késztermékek nem voltak nyomonkövethetőek.

Az eljárás során az üzem működését azonnali hatállyal felfüggesztették a hatóság szakemberei, valamint elrendelték 100 tonna termék forgalmi korlátozását. A teljes tétel értéke a száz millió forintot is elérheti.

 

Kiemelt Ügyek Igazgatósága

 

Kapcsolódó anyagok:
képek tömörítve

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.



Friss hírek

2025. április 18, péntek

A Nébih ismét felhívja az állattartók figyelmét a saját felelősségükre a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezésben

Magyarországon eddig öt szarvasmarha telepen azonosítottunk ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött állatokat. A ragályos vírus rendkívül könnyen terjed, ha egy állattelepen nem tartják be az óvintézkedéseket! Az állategészségügyi hatóság ezért ismét nyomatékosan felhívja az állattartók figyelmét a saját felelősségükre a védekezésben! A vírus ellen csak úgy tudunk védekezni, ha az állattartók rendkívül felelősen betartják a szabályokat, az óvintézkedéseket, és nem veszik félvállról a saját állataik védelmét. Ahol fertőzött állatot találunk, ott az egész állatállományt fel kell számolni. A kontaktszabályok be nem tartása pedig más állattelepeket is veszélybe sodor.

Tovább >

2025. április 17, csütörtök

Újra megjelent a madárinfluenza Hajdú-Bihar vármegyében

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Hajdú-Bihar vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van. A Nébih felhívja a figyelmet, hogy a madárinfluenzával jelenleg nem érintett területeken is megjelenhet vagy újra megjelenhet a betegség, ezért fokozottan figyeljenek állományukra.

Tovább >