null Módosul az EKÁER rendszer működése

Módosul az EKÁER rendszer működése

2015. augusztus 3, hétfő

2015. augusztus 1-től az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) működése az alábbiak szerint módosul:

Az 51/2014. (XII.31) NGM rendelet 1. számú mellékletében felsorolt termékek Európai Unió más tagállamából Magyarországra történő – bejelentés köteles – szállításának bejelentésére kizárólag abban az esetben nyílik lehetőség, amennyiben a bejelentésre kötelezett adózó érvényes FELIR azonosítóval rendelkezik, valamint a kirakodás belföldi telephelye az élelmiszerlánc-felügyeleti szervhez első belföldi betárolási helyként bejelentésre került. Ennek hiányában a bejelentés nem teljesíthető.

Az első magyarországi tárolási hely bejelentéséről a 3/2010 (VII. 5.) VM rendelet rendelkezik, amely szerint azoknak az élelmiszer-vállalkozásoknak, amelyek harmadik országból vagy uniós tagállamból élelmiszert forgalomba hozatal vagy tovább feldolgozás céljából behoznak, regisztrálniuk kell magukat és azt a telephelyet, első magyarországi tárolási helyet, ahol az árut először betárolták. Az első tárolási hely bejelentésről részletesebb információt, illetve a bejelentett első tárolási helyek adatait itt találja.


Friss hírek

2026. július 7, kedd

Útmutató előállítóknak az élelmiszerekben és étrend-kiegészítőkben felhasznált növényi anyagok, növényi kivonatok élelmiszer-biztonsági kockázatértékeléséhez szükséges adatbázisokról

A felelős élelmiszer- és étrend-kiegészítő gyártók számára sokszor nehézségként merül fel, hogy a növényi alapanyagok és kivonatok, melyek jelenleg uniós szinten nem szabályozottak, milyen tisztasági, minőségi és biztonsági paramétereknek feleljenek meg. Mivel a termékért a gyártó a felelős, neki kell minden adatot összevetve dönteni arról, hogy egy alapanyagot végül felhasznál vagy nem a termékében. Ebben a döntési folyamatban szeretnénk segítséget nyújtani a vállalkozásnak az alábbi, adatbázisokat, útmutatókat, segédanyagokat tartalmazó összefoglaló anyaggal.

Tovább >

2026. július 7, kedd

A csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló (EU) 2025/40 rendelet és a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló 1169/2011/EU rendelet jelölési kötelezettségeinek összehangolásáról szóló AÉM – Nébih szakmai álláspont

A fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló 1169/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: Jelölési rendelet) rögzíti az élelmiszerek általános jelölési szabályait, a kötelezően feltüntetendő adatokat.

Tovább >