null Mintegy egy mázsa ismeretlen eredetű halat foglalt le a NÉBIH halőri szolgálata

Mintegy egy mázsa ismeretlen eredetű halat foglalt le a NÉBIH halőri szolgálata

2016. május 23, hétfő

1 mázsa fagyasztott, jelöletlen kősüllőt foglalt le egy zalaegerszegi halboltban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ). Az ÁHSZ kiemelt feladata az orvhalászok és az általuk illegálisan zsákmányolt hal és haltermékek értékesítőinek leleplezése. Ennek érdekében egy év alatt csaknem 7000 horgászt és 136 halárusító helyet ellenőriztek a szakemberek.

A múlt heti vizsgálat során több szabálytalanságot is találtak az ÁHSZ és a helyi járási hivatal ellenőrei. A zalaegerszegi boltban árult mintegy 1 mázsa kősüllő csomagolásán például semmilyen jelölés sem szerepelt, ezért a hal származását nem lehetett megállapítani. Mivel az ismeretlen eredetű élelmiszer komoly élelmiszerbiztonsági kockázatot jelent, valamint a természetes vizeinkben is megtalálható hal esetében felmerül az illegális halászat és halkereskedelem gyanúja is, ezért az ÁHSZ ellenőrei az igazolatlan eredetű halakat elkobozták és elrendelték azok megsemmisítését. A járási állategészségügyi hatóság szakemberei higiéniai problémákat és további magyar felirat nélküli csomagolt termékeket (például füstölt lazacot, halkocsonyát, rákot, füstölt makrélát stb.) is találtak az üzletben, amelyek forgalmazását megtiltották.

Az ÁHSZ 2015 májusi megalakulása óta 138 vízterületen 6.890 horgászt ellenőriztek a NÉBIH halászati felügyelői. A horgászok mellett folyamatosan vizsgálják a halárusító helyeket és a halételeket kínáló vendéglátó egységeket is. Az ÁHSZ egyik kiemelt feladata az orvhalászatból származó, fogási tanúsítvánnyal nem rendelkező, ismeretlen eredetű halak és haltermékek felderítése, valamint azok értékesítőinek leleplezése. Az ÁHSZ ellenőrzései alapján 246 esetben indult eljárás, és szabtak ki halvédelmi vagy halgazdálkodási bírságot.

Kapcsolódó tartalmak:
Közlemény letölthető formában



Friss hírek

2024. április 16, kedd

Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét újra elérte a madárinfluenza

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van. A hatóság a madárinfluenza újbóli jelenléte miatt ismételten felhívja az állattartók figyelmét a járvány elleni védekezés fontosságára.

Tovább >

2024. április 16, kedd

Vetőburgonya-vásárláskor kizárólag fémzárolt vetőgumók közül érdemes választani

Jó minőségű, biztos termést hozó, egészséges vetőgumók ültetéséhez csak fémzárolt tételt érdemes vásárolni, melyek elsősorban gazdaboltokban, nagyobb áruházakban, szakáruházakban érhetőek el. A Nébih összefoglalta, mire érdemes vásárláskor ügyelni, valamint a hatósági címke bemutatásával is segítséget kíván nyújtani a burgonyát ültetők számára a magas minőségű, egészséges termés elérése érdekében.

Tovább >