null Lejárt, penészes sajtokat öntöttek új formába

Lejárt, penészes sajtokat öntöttek új formába

2014. október 21, kedd

Újabb hiányosságokat tárt fel a tejágazati célellenőrzés: több autóval terítették Budapesten és környékén a Nógrád megyében engedély nélkül palackozott tejet, egy fővárosi sajtgyártó üzemben pedig bevett gyakorlatnak számított, hogy lejárt alapanyagokat és selejt késztermékeket hőkezeltek és használtak fel újra a gyártás során. A „friss” termékekbe több éve lejártak is bedolgozásra kerülhettek. A lejárt termékek jelentős része gusztustalan, szennyezett, penészes, rovarokkal belepett volt.

Az országos főállatorvos által nyáron elrendelt tejágazati ellenőrzés folytatásaként a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI) négy megyében tartott célellenőrzést az elmúlt időszakban. A Bács-Kiskun és Vas megyében található sajtüzemekben csupán apróbb hiányosságokat tapasztaltak az ellenőrök. Bőven akadt azonban dolga a szakembereknek Nógrád megyében, ahol a célellenőrzés eredményeként egy olyan engedély nélkül üzemelő tejpalackozó egység működését tiltották meg, ahonnan naponta 500-1200 liter tejet szállítottak ki. A vizsgálat során több mint 500 liter jelöletlen, nem nyomonkövethető, tartályos és már kipalackozott tejet foglaltak le.

Egy fővárosi sajtüzemben a KÜI vizsgálata során kiderült, hogy rendszeresen hőkezelték a lejárt alapanyagokat és selejt termékeket késztermékeik előállításához. Az élelmiszerbiztonsági hatóság eddig 160 tonna ilyen alapanyagnak szánt terméket semmisített meg azonnali hatállyal. A cég készletét zárolták, az üzletekbe kikerült késztermékek visszahívása folyamatban van.

Az eljárások folyamatban vannak, előreláthatólag több tízmillió forintos bírság várható a két ügyben.

A már bizonyítottan jogszabály ellenesen előállított 93 tétel listája elérhető a hatóság weboldalán:

https://www.nebih.gov.hu/aktualitasok/hirek/10_21_sajt_tej.html

 

Az üzemben készült videók megtekinthetők a NÉBIH youtube csatornáján:

http://youtu.be/sAtEgLty_Ag

http://youtu.be/aUt_Njtb5Vk

 

2014. október 21.

 

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

Kiemelt Ügyek Igazgatósága


Friss hírek

2026. szeptember 25, péntek

Októberi online képzések az EUDR információs rendszer használatáról

Az EU Bizottság októberben induló képzési időpontokat hirdetett meg az EUDR érintett szereplői számára. A helyek gyorsan betelnek, ezért érdemes mielőbb regisztrálni a jelenleg elérhető időpontok egyikére.

Tovább >

2026. szeptember 25, péntek

Európai madárinfluenza helyzet

Az elmúlt 30 napban Európában összesen 5 baromfi tartó gazdaságban, 0 fogságban tartott madarakat tartó létesítményből és 25 vadmadárból mutatták ki a szakemberek a magas patogenitású madárinfluenza vírusát.

Tovább >