null Ízletes, jó minőségű dinnyéket kínálnak a magyar dinnyepiacon

Ízletes, jó minőségű dinnyéket kínálnak a magyar dinnyepiacon

2023. augusztus 8, kedd

Július második felében ‒ a dinnyeszezon indulásával ‒ a görögdinnyéket, valamint a forgalmazásukra vonatkozó feltételek betartását is vizsgálták a Nébih szakemberei az idei nyári szezonális ellenőrzés-sorozat folyamán.

A hatósági szemle ‒ a minél átfogóbb és szélesebb körű ellenőrzés érdekében ‒ változatos helyszíneken történt, így az útmenti árusok, valamint a zöldség-gyümölcs boltok, hétvégi és nagybani piacok mellett áruházi beszállító vizsgálatára is sor került.
Az ellenőrzések valamennyi helyszínen az áruk minőségére, a jelölési követelmények betartására, valamint a nyomonkövethetőségre összpontosítottak.

A tapasztalatok alapján elmondható, a dinnyék minőség szempontjából megfelelőek voltak. Hibákat, hiányosságokat a jelölési és a nyomonkövetési szabályok kapcsán tártak fel az ellenőrök, mely esetekben sor került a súlyosságuknak megfelelő hatósági intézkedésekre.
Egy áruházlánc a hozzájuk beszállított akciós görögdinnyék származását nem tudta minden kétséget kizáróan igazolni. Az ügy hatósági vizsgálata ezért továbbra is folyamatban van.
 


Friss hírek

2026. április 17, péntek

Már nyolc készítmény engedélyezett drónnal történő kijuttatásra Magyarországon

Már nyolc készítmény juttatható ki pilóta nélküli légi járművel Magyarországon, miután egy újabb szer is engedélyt kapott. Az engedélyezett készítmények körének bővülése jelentős előrelépést jelent a drónos növényvédelem gyakorlati alkalmazásában. Ugyanakkor a technológia használata továbbra is szigorú feltételekhez kötött, ezért kiemelten fontos a speciális szabályok és a munkavédelmi előírások maradéktalan betartása minden felhasználó részéről.

Tovább >

2026. április 17, péntek

A Nébih széleskörű szemléletformáló programmal kapcsolódik az idei Fenntarthatósági Témahéthez

Minden év áprilisában, a Föld napjának hetén rendezik meg a Fenntarthatósági Témahetet a témakör komplex bemutatása érdekében. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) idén már tizedik alkalommal csatlakozik a kezdeményezéshez. A hivatal szakemberei a hét során mintegy 1100 diákhoz viszik el az élelmiszerpazarlás megelőzésének praktikáit, valamint ingyenesen elérhető, kulcsrakész oktatási anyagokkal és iskola program-ötlettárral segítik a pedagógusokat. Az interaktív tanórák mellett a hivatal közösségi média felületein is kiemelt szerepet kap a fenntarthatóság témája a következő napokban.

Tovább >