null Indul a tavaszi rókavakcinázás

Indul a tavaszi rókavakcinázás

2020. március 20, péntek

A rókák veszettség elleni vakcinázása idén tavasszal sem marad el, ezért az előző évek gyakorlata szerint ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe az érintett térségekben. A repülőgépes vakcinázás 2020. április 4-19. között zajlik majd hazánk déli és keleti megyéiben.

>Az immunizálás során a kezelendő területekre - ami azonban a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti - a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki. A programba bevont területek térképes, valamint megyei bontású listája elérhető a Nébih weboldalán.
Fontos, hogy a lista csupán tájékoztató jellegű. Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, valamint az egyes területekre vonatkozó pontos időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzatok adnak tájékoztatást. A konkrét információkról az önkormányzati hirdetőtáblákról informálódhat a lakosság, a külterületeken pedig plakátok figyelmeztetik a kirándulókat.
A vakcinázási programra a betegség megelőzése érdekében van szükség, a veszettség ugyanis a vadon élő és a házi emlősállatokra egyaránt veszélyt jelent. Háziállataink közül a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskák esetében pedig ajánlott.
A veszettség fő fenntartói a vörös rókák, melyek hazai állománya mintegy hetvenötezer egyedre becsülhető. Az immunizálási program eredményességét a Nébih ellenőrzi a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával. Az előző évek eredményei azt mutatják, hogy a vakcinázott területeken a rókák mintegy háromnegyede felvette a vakcinát tartalmazó csalétket. A veszettség hazánkban, éppen a vakcinázási programnak köszönhetően, mára nagyon ritkán fordul elő, utoljára 2017-ben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatták ki a betegséget. Emberi megbetegedésre már több mint huszonöt éve nem került sor.
A téma iránt érdeklődőknek érdemes felkeresniük a Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus honlapját (www.veszettsegmentesites.hu), ami többek között a betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és megelőzéséről nyújt széleskörű tájékoztatást.


Friss hírek

2026. szeptember 25, péntek

Októberi online képzések az EUDR információs rendszer használatáról

Az EU Bizottság októberben induló képzési időpontokat hirdetett meg az EUDR érintett szereplői számára. A helyek gyorsan betelnek, ezért érdemes mielőbb regisztrálni a jelenleg elérhető időpontok egyikére.

Tovább >

2026. szeptember 25, péntek

Európai madárinfluenza helyzet

Az elmúlt 30 napban Európában összesen 5 baromfi tartó gazdaságban, 0 fogságban tartott madarakat tartó létesítményből és 25 vadmadárból mutatták ki a szakemberek a magas patogenitású madárinfluenza vírusát.

Tovább >