null Fokhagymák másképp

Fokhagymák másképp

2015. november 5, csütörtök

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a fokhagymák után öt fokhagymakrém teljes körű hatósági vizsgálatát végezte el Szupermenta terméktesztje során. A minőségi és biztonsági paramétereken túl a jelölésekre is külön figyelmet fordítottak a hivatal munkatársai.

Hatósági mintavételt követően laboratóriumban vizsgálták a termékek minőségi és biztonsági paramétereit, azaz a sótartalmat, a tartósítószerek- és a nehézfémek mennyiségét.

A készítményekben mért sótartalom (8,4–9,6%) megegyezett a csomagoláson feltüntetett mennyiséggel, amely egyben az európai uniós ajánlásban előírt tűréshatároknak is megfelel. Mivel a „fokhagymakrém” termék nevében a fokhagyma összetevő kiemelten szerepel, ennek mennyiségét is kötelező feltűntetni. A nyers, darált fokhagymatartalom 60-70% között volt a vizsgált termékekben.

A tartósításra szolgáló adalékanyagok, valamint a nehézfémek ellenőrzéséhez mintegy 40 vizsgálatot végeztek a szakemberek. A nehézfémek mennyiségén túl a barnulást megakadályozó kén-dioxid tartalmat, valamint a szorbinsav- és a benzoesav tartalmat is megmérték. Az egyik termék esetében a gyártó benzoesav tartósítószert is használt a szorbinsav mellett. Ezt ugyan fel is tüntette terméke csomagolásán, azonban a benzoesav tartósítószert egy európai uniós rendelet alapján nem lehet alkalmazni a fokhagymakrémek esetében. Az élelmiszer-előállító ellen hatósági eljárás indult. A NÉBIH jelzését követően a gyártó a receptúrát megváltoztatta.

A jelölések ellenőrzése során csak kisebb hiányosságot találtak a hatóság munkatársai. A csomagoláson feltüntetett „Száraz, hűvös helyen tárolandó!”; „Felbontás után hűtve tároljuk” feliratokat a minőségmegőrzési idő jelölése után kell feltüntetni, ezt azonban egy termék esetében hibásan jelölték.

A fokhagymák kedveltségi próbáján az íz, illat, szín, állag, állomány szempontokat vették figyelembe a tesztelők, emellett nyersen, és olajban futtatva egyaránt kóstoltak. Az öt fokhagymakrém pontozása során az Auchan fokhagymakrém került az első helyre, második lett az Univer "Magyar ízek", harmadikként a Spar terméke zárt.

További információk és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a NÉBIH Szupermenta termékteszt honlapján.
 

Kapcsolódó tartalmak:
Közlemény letölthető formában


Friss hírek

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „fehér könyvről" (2024.03.21.)

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.03.21.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >