null Ellenőrzi a Nébih a biomassza-termelőket

Ellenőrzi a Nébih a biomassza-termelőket

2020. november 20, péntek

2020 szeptemberétől folyamatosan ellenőrzi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a termesztett biomasszára vonatkozóan kiállított igazolásokat. A célirányos vizsgálatok során – a Magyar Államkincstár által szolgáltatott adatokat alapul véve – a biomassza igazolások adattartalmának megfelelőségét és valóságtartalmát egyaránt vizsgálják a hivatal szakemberei.

A fenntartható bioüzemanyag-termelési értéklánc tagjai közül a biomassza-termelők azok, akiknél a bioüzemanyagok alapanyagai a legnagyobb mennyiségben felhalmozódnak. Maga a biomassza keletkezhet az adott gazdasági szereplő tevékenysége során (ún. nem termesztett biomassza, például használt sütőolaj), vagy pedig kifejezett céllal termesztik azt (ún. termesztett biomassza, például nagy cukor- és keményítőtartalmú növények, olajnövények).

Az uniós és hazai szabályozás alapján a bioüzemanyag-alapanyagok hatósági nyomon követhetősége rendkívül hangsúlyos, ennek megfelelően a Nébih is kiemelten vizsgálja a későbbiekben feldolgozásra kerülő alapanyagokra – jelen esetben a termesztett biomasszatételekre – kiadott termelői nyilatkozatok megfelelőségét. A vizsgálat során egyrészt azt kontrollálják a szakemberek, hogy a termelők az igazolásaikon a kötelezően megadandó, minimális adattartalmat szerepeltették-e, másrészt a helyesen kitöltött dokumentumok esetében automatikusan ellenőrzik az adatok valóságtartalmát is.

Munkatársaink a jelenleg is folyamatban lévő ellenőrzések során ez idáig több mint ezer termelő, összesen 1220 biomassza igazolását vizsgálták meg. A szakemberek 539 igazolás (44,18%) esetében állapítottak meg olyan adathiányt, amely nélkül az adott tétel hatósági nyomon követése nem biztosítható. A továbbiakban a fennmaradó 681 darab, formailag megfelelő dokumentumból eddig 200 valóságtartalmát ellenőrizték, melynek során összesen 42 igazolásnál (3,44%) tapasztaltak jogsértést.

A Nébih az adathiányos igazolások kiállítóit figyelmeztetésben részesítette, valamint levélben tájékoztatta a helyes kitöltési gyakorlatról. Egyes esetekben pedig szúrópróbaszerűen, a hiányzó adatok bekérését követően azok valóságtartalmát ugyancsak ellenőrzi. A jogsértő igazolás-kiállításban érintett 30 biomassza-termelővel szemben hivatalból indult eljárás.

Tekintettel arra, hogy az eddig ellenőrzött igazolások mintegy felénél (47,62%) tapasztaltak hibát a szakemberek, ezúton is szeretnénk felhívni a biomassza-termelők figyelmét tájékoztatónkra. A részletes, tematikus útmutató hatékony segítséget nyújt a jövőbeni jogsértések elkerüléséhez. Fontos tisztában lenni azzal is, hogy azon biomassza-termelő, aki nyomonkövethetőségi kötelezettségének nem tesz eleget, illetve valótlan adattartalmú biomassza igazolást állít ki, százezer forinttól egymillió forintig terjedő bírsággal sújtható.1,2

A további, illetve az útmutatóban nem szereplő kérdésekben az mgei@nebih.gov.hu e-mail címen és a +36(1)336-9488-as telefonszámon állnak a termelők rendelkezésére munkatársaink.

Kapcsolódó jogszabályok:
1) 2010. évi CXVII. törvény a megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről (Büat.)
2) 279/2017. (IX. 22.) Korm. rendelet a bioüzemanyagok és folyékony bio-energiahordozók fenntarthatósági követelményeiről és igazolásáról

 

Friss hírek

2024. március 28, csütörtök

Elérhetőek az első eredmények: a tavalyinál többször volt szükség az élelmiszerbiztonsági felügyelők aktív fellépésére

Március első napján vette kezdetét az idei tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyet dr. Nobilis Márton a húsvéti ünnepek élelmiszerbiztonsága érdekében rendelt el. A március 17-ig tartó első szakaszban a tavalyi évhez képest többször kellett az élelmiszerbiztonsági felügyelőknek intézkedniük annak érdekében, hogy az ünnepi asztalokra kerülő ételek kivétel nélkül biztonságosak és megfelelő minőségűek legyenek. A sok éves múltra visszatekintő, megbízható élelmiszerlánc-felügyeleti hálózat természetesen ezúttal sem hagyta cserben a fogyasztókat, érdekeik védelmében aktívan fellépett a hatóság – hangsúlyozta az élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár.

Tovább >

2024. március 26, kedd

Nyilatkozat a növényvédelmi tevékenység felelőséről

A növényvédelmi szolgáltatási tevékenységről a támogatásokban részesülők szolgáltatnak adatot. Az adatszolgáltatás kötelező jellegű, és a Magyar Államkincstár egységes kérelem benyújtására szolgáló felületén történik.

Tovább >