null Egy nap alatt tripláztak a Nébih halőrei

Egy nap alatt tripláztak a Nébih halőrei

2019. június 5, szerda

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata május 30-án három orvhalászt ért tetten. Két személyt a Tiszán, Polgár térségében, egyet pedig a Taktán fogtak meg az ellenőrök. Mindhárom személy ellen hatósági eljárás indult.

A május végi magas vízállás nemcsak a jogszerűen horgászókat csalogatta a vízpartra, de a nagy fogás reményében az orvhalászok is kimerészkedtek vizeinkre. A Nébih Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ) kiemelt megfigyelés alá vonta azokat a területeket, ahol általában szívesen rejtőzködnek rapsicok. Az ellenőrök igyekezete nem bizonyult hiábavalónak, hiszen egy nap alatt három szabálysértőt sikerült kézre keríteniük.

Polgár térségében, a Tisza bal partján több napja figyeltek a halőrök egy csapást az ártéren, ahol a délelőtti órákban egyszerre két személyt sikerült tetten érniük halászat közben. A két személy egyike sem rendelkezett halfogásra jogosító okmányokkal. Az orvhalászok szerencsére csak pár keszeget zsákmányoltak, melyeket a halőrök élve visszaengedtek a folyóba.

Az intézkedést követően az ÁHSZ járőrpárosa a Takta folyó mentén folytatta a szolgálatát, melynek során délután fél hatkor ismét ellenőrzés alá vontak egy halászeszközöket kezelő férfit. Az ellenőrzés során megállapították, hogy ez a személy sem rendelkezik állami halászjeggyel és területi jeggyel. Az elkövető az intézkedésig halat nem fogott.

Tekintettel arra, hogy az orvhalászat bűncselekmény a halőrök mindegyik esetben értesítették a rendőrhatóságot, majd a lefoglalt halászeszközöket átadták a helyszínre érkező rendőröknek. A Nébih mindhárom személy ellen halvédelmi bírság kiszabására és a horgászati-halászati tevékenységtől történő eltiltásra irányuló eljárást indított.

Természetes vízi halállományunk nemzeti kincs, így annak védelme mindannyiunk kötelessége. Kérjük, ha halászattal, horgászattal, halkereskedelemmel kapcsolatos jogsértést tapasztal, jelezze az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címre.



Friss hírek

2024. április 16, kedd

Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét újra elérte a madárinfluenza

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van. A hatóság a madárinfluenza újbóli jelenléte miatt ismételten felhívja az állattartók figyelmét a járvány elleni védekezés fontosságára.

Tovább >

2024. április 16, kedd

Vetőburgonya-vásárláskor kizárólag fémzárolt vetőgumók közül érdemes választani

Jó minőségű, biztos termést hozó, egészséges vetőgumók ültetéséhez csak fémzárolt tételt érdemes vásárolni, melyek elsősorban gazdaboltokban, nagyobb áruházakban, szakáruházakban érhetőek el. A Nébih összefoglalta, mire érdemes vásárláskor ügyelni, valamint a hatósági címke bemutatásával is segítséget kíván nyújtani a burgonyát ültetők számára a magas minőségű, egészséges termés elérése érdekében.

Tovább >