null Egy hét maradt „kifogni” a legjobb halas étkeket

Egy hét maradt „kifogni” a legjobb halas étkeket

2022. március 3, csütörtök

Még bő egy hétig várja az alsó- és felső tagozatos gyerekek legkedveltebb halas fogásait a „A HAL, MINT ÉTEL” elnevezésű kreatív fotópályázatán a Nébih. A játékos versennyel, amelyre kizárólag pedagógusok nevezhetik a gyerekeket, a Halak napjára, egyúttal a halfogyasztás fontosságára szeretné felhívni a figyelmet a hatóság.

A közelgő Halak napja alkalmából „A hal, mint étel” címmel kreatív fotópályázatot hirdetett a Nébih Állami Halőri Szolgálata. A tavalyi nagy sikert arató rajzpályázat után, idén a halfogyasztás népszerűsítése a cél. A versenyben általános iskolás diákoktól olyan fotókat várnak a hivatal szakemberei, amelyen otthon, az alkotók által (esetleg szülői segítséggel), halból készült ételek szerepelnek. A képek mellett a bírálók az étel elkészítésére, receptjére is kíváncsiak, továbbá arra a kérdésre is választ várnak, hogy miért együnk halat.

A pályaműveket két korosztálytól, alsó- és felső tagozatos diákoktól várják a Nébih halőrei, legkésőbb 2022. március 11-ig. Fontos, hogy a tanulókat kizárólag pedagógusaik nevezhetik a versenyre! A részletes pályázati kiírás és a további tudnivalók a nebihoktatas.hu honlapon, a „Kreatív Fotópályázat 2022” menüpontban olvashatók.

A fotópályázat eredményhirdetésére március 20-a, a Halak napja után kerül sor.
 


Friss hírek

2025. július 14, hétfő

Indul a nyári szezonális ellenőrzés – országszerte zajlanak a vizsgálatok

Július 15-én elindul a nyári szezonális ellenőrzés, amelyet az élelmiszerlánc-felügyeletet irányító Tállai András, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára rendelt el. Az augusztus 30-ig tartó ellenőrzés-sorozaton a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei a nyári lovas táborokat, a fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmény előállítókat, az ásványvíz-palackozókat és szikvíz-előállítókat, valamint a helyi termelői piacokat vizsgálják.

Tovább >

2025. július 14, hétfő

A Somlót is elérte a szőlő aranyszínű sárgaság betegség

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálatai a Somlói borvidéken is igazolták a szőlő aranyszínű sárgaság kórokozó jelenlétét. Ezzel már a hazai borvidékeink közel 70%-a érintett a súlyos növényegészségügyi kárt okozó betegségben. A hatóság felhívja a szőlőtermesztők figyelmét, hogy kiemelten fontos a fertőzés és a terjesztő vektora elleni védekezés!

Tovább >