null Beszámoló a szőlő aranyszínű sárgaságra fókuszáló nemzetközi konferenciáról

Beszámoló a szőlő aranyszínű sárgaságra fókuszáló nemzetközi konferenciáról

2026. május 4, hétfő

A 2026 áprilisában Csehországban megrendezett GFD nemzetközi konferencia központi témája a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma (FD) és terjesztő vektora (Scaphoideus titanus) volt. A nemzetközi eseményen többek között Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Szlovénia, Szlovákia, Ausztria, Franciaország, Olaszország és Csehország mellett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei is tartottak előadást. A résztvevők nagy érdeklődéssel fogadták a magyar delegáció átfogó helyzetképet nyújtó előadását, amely széles körűen mutatta be a felderítési és védekezési folyamatokat.

A konferencia három fő témakör köré szerveződött: a monitoring és védekezési lehetőségek, a kórokozó biológiája és kimutatása, valamint az epidemiológiai helyzet és felderítési rendszerek.
A magyar előadás a 2025-ben bevezetett állami intézkedéseket és növényegészségügyi szakterületet érintő elrendeléseket mutatta be. Jelentős érdeklődés mutatkozott a drónos felderítésekre – mint innovatív technológia – különös tekintettel azok gyakorlati hasznosíthatóságára és jövőbeli alkalmazhatóságára, valamint a hazai kommunikációs kampány iránt. 

Előadás a GFD konferencián

Míg a magyar előadás átfogóan mutatta be a védekezési és felderítési folyamatokat, valamint a bevezetett intézkedéseket és azok gyakorlati végrehajtását, addig a többi résztvevő jellemzően csak egy-egy részterületre fókuszált. Ennek köszönhetően Magyarország komplex helyzetképet tudott prezentálni, amelyet a résztvevők elismeréssel fogadtak, külön kiemelve az előadást, az elvégzett munka színvonalát, valamint a hazai és nemzetközi együttműködés fontosságát Előadásukban egyúttal szorgalmazták a regionális összefogást, amelyet a határon átnyúló fertőzési esetek indokolnak.

A konferencia előadásai rávilágítottak arra, hogy az FD elleni küzdelemben a hangsúly a szőlőn kívüli gazdanövények és a terjesztésér felelős kabóca elfordulásának, terjedésének megértésére helyeződött át. A szakmai tapasztalatok szerint a kórokozó fitoplazma jelenléte sok esetben már évekkel a szőlőültetvények fertőződése előtt kimutatható olyan gazdanövényekben, mint az iszalag, az éger vagy a bálványfa, amelyek így állandó fertőzési forrásként szolgálnak. A résztvevők kiemelték, hogy a védekezés alapját a precíz monitoring adja, vagyis a szakemberek a sárga ragacslapok sűrűbb, heti rendszerességű cseréjét és a fő vektor, az amerikai szőlőkabóca mellett más potenciális kabócafajok vizsgálatát tartják indokoltnak.

Az elhangzottak alapján a legnagyobb növényegészségügyi kockázatot a szaporítóanyagok ellenőrizetlen mozgása jelenti, ezért a fókuszt a szigorúbb importellenőrzésre és a szúrópróbaszerű hatósági mintavételre kell helyezni. A konferencia résztvevői hangsúlyozták a körülhatárolt területek (fertőzési területek és pufferzónák) precíz kijelölésének, valamint az interaktív, GPS-alapú térképes rendszereknek a jelentőségét, amelyek Magyarországon is fejlesztés alatt állnak. A védekezési stratégiák kapcsán elhangzott, hogy a növényvédelmi kezelések számának növelése válhat szükségessé.
A tanácskozás során, de évről évre is újra előtérbe kerül  a gazdálkodói felelősség és a szemléletformálás. A konferencia rávilágított, hogy a fertőzött tőkék azonnali eltávolítása és az elhanyagolt ültetvények felszámolása nélkülözhetetlen a terjedés megfékezéséhez. A hatékony kommunikáció érdekében a szakértők a figyelemfelhívó kampányok és a többnyelvű tájékoztató anyagok fontosságát szorgalmazták, hogy az információk a gazdálkodók minél szélesebb köréhez jussanak el.

A konferencia zárásaként és a fórum beszélgetései során a szaporítóanyagok forróvizes kezelése (Hot Water Treatment – HWT) került a szakmai érdeklődés középpontjába. Az elhangzottak alapján ez a technológia kulcsfontosságú eszköz a fitoplazma terjedésének megakadályozásában: bizonyos országokban a telepítést megelőzően már kötelező jelleggel alkalmazzák. A magyarországi szakmai hozzászólások rávilágítottak, hogy hazánkban jelenleg is zajlanak a technológiai kísérletek (a Nébih társhatóságaival együttműködésben), amelyek célja a HWT-eljárás pontos kidolgozása a hazai és a régi magyar szőlőfajtákra fókuszálva.

Összességében a tanácskozás megállapította, hogy a 2025-ös év során a régió országai nagyon hasonló kihívásokkal szembesültek. Az FD-fertőzés dinamikus terjedése, a védekezési stratégiák összehangolása és a gazdálkodókkal való hatékony szakmai kommunikáció javítása olyan közös feladatok, amelyek a jövőben még szorosabb nemzetközi együttműködést és folyamatos tapasztalatcserét igényelnek.

A rendezvényen elhangzottak, valamint az előzetes hazai egyeztetések alapján a konferencia következő évi megrendezése – 2015 után ismét – Magyarországon valósulhat meg. A hazai egyeztetések után benyújtott rendezési szándék nemcsak elismerése a magyar növényvédelmi munkának, hanem kiváló alkalom is arra, hogy a szőlő aranyszínű sárgaság betegség elleni védekezés nemzetközi tapasztalatait jövőre itthon összegezzük.
 


Friss hírek

2026. szeptember 25, péntek

Októberi online képzések az EUDR információs rendszer használatáról

Az EU Bizottság októberben induló képzési időpontokat hirdetett meg az EUDR érintett szereplői számára. A helyek gyorsan betelnek, ezért érdemes mielőbb regisztrálni a jelenleg elérhető időpontok egyikére.

Tovább >

2026. szeptember 25, péntek

Európai madárinfluenza helyzet

Az elmúlt 30 napban Európában összesen 5 baromfi tartó gazdaságban, 0 fogságban tartott madarakat tartó létesítményből és 25 vadmadárból mutatták ki a szakemberek a magas patogenitású madárinfluenza vírusát.

Tovább >