null Az idei ünnep is teljesebb lehet a Nébih Maradék nélkül Húsvét zöldítő pályázatával!

Az idei ünnep is teljesebb lehet a Nébih Maradék nélkül Húsvét zöldítő pályázatával!

2024. március 25, hétfő

Az év egyik legszebb ünnepéhez közeledve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja ismét meghirdeti az immár hagyományosnak számító Húsvét zöldítő pályázatát, amelyre április 5-ig várják a pályaműveket. A három kategóriából álló pályázat célja, hogy az ünnepi időszak közepette, a népszokások, a családi hagyományok követése mellett szempont legyen az élelmiszerpazarlás megelőzése is.

A Maradék nélkül program a tudatos ünnepi készülődés jegyében idén is meghirdeti a Húsvét zöldítő pályázatát. Három kategóriában várják a pályaműveket: tojásfestés, locsolóversírás, maradékmentő receptek.

A program alapvető célkitűzéseihez kapcsolódva ezúttal olyan tojásfestési és -díszítési technikákat várnak, amelyek azon élelmiszerhulladékok (pl. hagymahéj, céklahéj, tojáshéj) kreatív felhasználását támogatják, melyek egyúttal szép hímes tojásokat eredményeznek. Emellett idén sem maradhat el az élelmiszerpazarlás csökkentésére ösztönző locsolóversírás, amely a korábbiakban különösen nagy népszerűségnek örvendett a gyerekek és felnőttek körében egyaránt.

Húsvétkor sok friss, hűtést igénylő alapanyag kerül a konyhákba, ráadásul az ünnepi időszakban még inkább jellemző lehet a túlvásárlás. A témában a program munkatársai praktikus ötleteket adnak, de a pályázat is kiemelt figyelmet fordít a húsvéti fogások ideális tárolási körülményeinek bemutatására. A harmadik kategória ugyanis a kreatív, maradékmentő receptek népszerűsítésének ad teret. A pályázók az egyedi receptjeik megosztása révén a szemléletformálást támogatva hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a bőséges ünnepi asztalokról egy falat se vesszen kárba. A legjobb maradékmentő receptötletek, az értékes díjazáson felül, bekerülhetnek a Nébih által összeállított húsvéti receptgyűjteménybe is.

A Húsvét zöldítő pályázat a meghirdetett kategóriák mindegyikében (tojásfestés, locsolóversírás, maradékmentő recept) várja a pályaműveket egészen április 5-éig. A részletes pályázati feltételek megtalálhatóak a Maradék nélkül program honlapján. Az élelmiszerpazarlás mérséklését szolgáló helyes tárolási és maradékfelhasználási praktikák gyűjteménye pedig az alábbi cikkben olvasható: https://maradeknelkul.hu/husvet-maradek-nelkul-2/


Friss hírek

2025. november 7, péntek

Kiemelt hatósági ellenőrzés óvodásokat érintő tömeges enterális megbetegedés ügyében

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Budapest Főváros Kormányhivatala és a Pest Vármegyei Kormányhivatal közös közleménye

Tovább >

2025. november 7, péntek

Európai madárinfluenza helyzet 2025 ősz

2025. szeptember 1-je óta napjainkig Európában összesen 159 baromfitartó gazdaságban, 37 fogságban tartott madarakat tartó létesítményben és 1.272 db vadmadárból mutatták ki a szakemberek a magas patogenitású madárinfluenza vírusát.

Tovább >