null Az első órában tízezerszeresére nőhet az erdőtűz kiterjedése

Az első órában tízezerszeresére nőhet az erdőtűz kiterjedése

2017. július 8, szombat

A NÉBIH felhívja a lakosság figyelmét, hogy a hőség következtében Magyarországon is extrém magas az erdőtűzkockázat. A nagy szárazságban az élő aljnövényzet is éghető állapotba került és a szeles időjárás miatt  az erdőtüzek nagyon gyorsan koronatűzzé fejlődhetnek. Tartós szárazság esetén, egy zivatar után akár már néhány órával ismét meg tud gyulladni a növényzet, sőt a kisebb eső sokszor el sem jut az erdő talajszintjére.

Az elmúlt évtizedben a hasonló hőhullámok alatt hazánkban  is egyre több 100 hektárnál (1 millió négyzetméternél) nagyobb területet érintő koronatűz keletkezett. Sajnos a magyarországi erdőtüzek 99 százaléka emberi mulasztás következménye.  Mivel a tűz sokszor a szomszédos területekről terjed át az erdőre, mindenhol fontos az elővigyázatosság.

A jelenleg érvényben lévő országos tűzgyújtási tilalom értelmében tilos a tűzgyújtás a kijelölt tűzrakó helyeken, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteres körzetben lévő külterületi ingatlanokon.  Mégsem kell azonban reggeli kávé és meleg étel nélkül maradniuk az erdőben túrázóknak, hiszen – az erdőtörvény alapján – gáz égőfejet és zárt tűzterű sütő-, főző-, melegítő eszközt használhatnak, noha ezekkel is fokozott óvatossággal kell eljárniuk.

A NÉBIH kéri a lakosságot, hogy lehetőleg a tilalommal nem érintett belterületi ingatlanokon se rakjanak tábortüzet ebben az időszakban, mert a felszálló izzó zsarátnokokat a szél több száz méterre repítheti, hamuvá változtatva a környékbeli erdőket.  Inkább részesítsék előnyben az elektromos grillsütőket, ha ez nem áll módjukban, akkor pedig minél kisebb tüzet gyújtsanak a kertjükben!

A szabadban dohányzók minden esetben használják a  hamutartót, mert az eldobott cigarettacsikk percek alatt képes meggyújtani a kiszáradt aljnövényzetet.

Csupán egy másodpercnyi odafigyeléssel több hetes tűzoltást és évtizedes helyreállítást előzhetünk meg.

Az aktuális tűzgyújtási tilalomról, valamint az erdőtűz-megelőzéssel kapcsolatos hasznos tudnivalókról a www.erdotuz.hu oldalon tájékozódhatnak.

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában


Friss hírek

2026. február 27, péntek

Március 2-án indul az idei évre vonatkozó elektronikus Gazdálkodási Napló

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja a gazdálkodókat, hogy a 2026. évi elektronikus Gazdálkodási Napló (eGN) március 2-tól lesz elérhető a rendszerben. Az idei évben is folytatódik az automatikus adatörökítés, amely jelentősen megkönnyíti a termelők számára az adminisztrációt.

Tovább >

2026. február 27, péntek

Indul a jelentkezés a 2026-os uniós ökológiai díjakra

Az Uniós Ökológiai Díjak hat kategóriában, összesen hét díjjal ismerik el az ökológiai értéklánc kiemelkedő szereplőit – az innovatív, fenntartható és példamutató projekteket megvalósító gazdálkodóktól a városokon és vállalkozásokon át az éttermekig. Az online jelentkezésre 2026. február 10. és április 26. között van lehetőség.

Tovább >