null Összehangolja tevékenységét a NÉBIH és az NKE

Összehangolja tevékenységét a NÉBIH és az NKE

2015. április 27, hétfő

Hosszú távú együttműködési megállapodást kötött április 27-én a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A két szervezet szorosabb összefogásával hatékonyabbá válik a hivatal munkatársainak szakmai fejlesztése és az NKE-n folyó képzések tartalma is bővülni fog. A megállapodást a NÉBIH részéről dr. Oravecz Márton elnök, míg az NKE képviseletében Prof. Dr. Patyi András rektor látta el kézjegyével.

Az együttműködés lehetővé teszi a többi között, hogy a NÉBIH munkatársai külsős óraadóként részt vegyenek az NKE oktatási tevékenységében, valamint, hogy szerepet vállaljanak az egyetem hallgatóinak szakdolgozatai, diplomamunkái, illetve doktori értekezései elbírálásában és a konzulensi tevékenységben.

A dokumentum azt is rögzíti, hogy a jövőben a NÉBIH munkatársai részt vesznek a szakirányú továbbképzések és vezetőképzési programok kidolgozásában, különös tekintettel a felelős fogyasztói magatartás, a felelős gazdálkodás és a természeti értékék védelme témakörökben szervezett kurzusok esetében.

A hivatal vállalja, hogy szakmai gyakorlati lehetőséget biztosítanak az NKE hallgatói számára. Emellett a hatóság és az egyetem tervei között szerepel az is, hogy közös kutatásokat végeznek a fenntarthatóság területén, valamint hazai és nemzetközi tudományos konferenciákat szerveznek, kiadványokat jelentetnek meg.

A megállapodás révén a közszolgálati képzésekhez és kutatásokhoz, valamint a tananyagfejlesztéséhez az NKE felhasználhatja a NÉBIH rendelkezésére álló adat- és információállományt, valamint gyakorlati tapasztalatot.

„A 2013-ban elfogadott Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia alappillérei között egyaránt megtalálhatjuk a kutatást, az oktatást és egy széleskörű tudáshálózat kiépítésének és fejlesztésének vállalását. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel folytatott közös munka nem csupán segítheti e területeken végzett törekvéseinket, de hosszú távon kiemelt partnerünkké válhat, mind a kutatásban, mind az eredmények publikálásában, a tapasztalatok terjesztésében.” – fogalmazott az együttműködés kapcsán dr. Oravecz Márton.

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzési és kutatási tevékenységének bővítéséhez, valamint a Jó Állam megteremtéséhez is hozzájárulhat a NÉBIH-el kötött együttműködési megállapodás, amely kiemelten kezeli az NKE fenntarthatósági tudásközpontjának megvalósítását is. Ugyancsak számítunk a hivatal munkatársainak tapasztalataira az egyetem számára különösen fontos szakirányú továbbképzések és vezetőképzési programok kidolgozásában.” – foglalta össze a megállapodással kapcsolatos gondolatait prof. dr. Patyi András.

1.


Friss hírek

2025. július 11, péntek

Nógrád vármegye - 144. számú vizsgálat - Selyem úti bölcsőde - tálalókonyha - Gyomaendrőd

Nógrád vármegye - 144. számú vizsgálat - Selyem úti bölcsőde - tálalókonyha - Gyomaendrőd

Tovább >

2025. július 10, csütörtök

Szép, de veszélyes: miért ne hozzunk növényt a nyaralásból?

Súlyos veszélyt jelent Magyarország növényvilágára a Xylella fastidiosa baktérium, ami akár egy külföldi nyaralásról hazahozott hajtással is könnyen behurcolható hazánkba. A kórokozó népszerű dísznövényeket és gyümölcstermő fajokat, mint a szőlő, az olajfa, a leander és a levendula támad meg. A már fertőzött gazdanövények olyan országokban találhatóak meg, amelyek kedvelt nyaralási úti célok, például Franciaország, Olaszország, Spanyolország vagy az Amerikai Egyesült Államok. A megelőzés közös felelősségünk! Már egyetlen tünetmentes növény is elegendő lehet a fertőzés behurcolásához és elterjesztéséhez, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelten kéri, hogy senki se hozzon haza növényt külföldről.

Tovább >