null Nincs nyár görögdinnye nélkül

Nincs nyár görögdinnye nélkül

2023. július 4, kedd

A nyár elmaradhatatlan élménye a görögdinnye fogyasztása, éppen ezért az idei nyári szezonális ellenőrzések sorában a dinnyék mustrája is helyet kapott. A remények szerint ízletes görögdinnye vásárlását jellemzően gondos válogatás előzi meg. A Nébih a fogyasztók számára szeretné megkönnyíteni a választást néhány fontos elvárás kiemelésével.

Egyes jegyekből akár kóstolás nélkül is lehet következtetni a dinnye érettségére. A csíkos héjú fajtáknál az érett állapotot jelzi a ‒ világosabb csíkoknál megjelenő ‒ halvány vajszín. A sokak által emlegetett kongó hang azonban félrevezető lehet, ugyanis nem feltétlenül az érettségét jelzi, hanem utalhat csupán arra, hogy az adott gyümölcsnek magas a víztartalma.

Lényeges szempont a tárolási körülmények figyelembevétele is. A nagy rakásba halmozott dinnyék esetén az alul lévők megsérülhetnek, így könnyen romlásnak indulhatnak. Az ízek megőrzésének nem kedvező, helytelen gyakorlatnak számít a dinnyék tűző napon tárolása is, hiszen a kánikulában felmelegedett gyümölcsben még gyorsabbá válik a romlás folyamata.Felezett dinnye vásárlásakor célszerű figyelemmel lenni a higiéniai körülményekre is. Lékelt, felvágott dinnyét kizárólag olyan helyen tanácsos vásárolni, ahol az eladó számára biztosított a kézmosási lehetőség, megoldott a kés és az asztal tisztán tartása, valamint a dinnyefelek megfelelő csomagolása (fólia). Érdemes tudni, hogy a lékelt, de meg nem vásárolt dinnye ismételten nem hozható forgalomba.
A hazai fogyasztók körében továbbra is a gömbölyű alakú, csíkos héjú, piros belsejű görögdinnye a legnépszerűbb. Ajánlott azonban bátran megkóstolni más fajtákat is: így a hosszúkás formájúakat, az egyszínűeket, a sárga héjúakat/belűeket, vagy éppen a „magnélkülieket” is, ugyanis mindezek szintén kiváló ízű dinnyefajták.

A dinnyefogyasztók minél nagyobb elégedettségét támogatja a nyári szezonális ellenőrzés, melynek vizsgálatai sorából idén nem hiányozhat e népszerű gyümölcs sem.


Friss hírek

2025. március 24, hétfő

Átvihetők a talajvizsgálati és az alapadatok az aktuális e-Gazdálkodási Naplóba

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tájékoztatja a gazdálkodókat, hogy a 2025. évi elektronikus Gazdálkodási Napló (eGN) létrehozása során is lehetőség nyílik a korábbi naplók alapadatainak átvitelére, beleértve a talajvizsgálati eredményeket is. A pontosságot garantáló funkció nagyban megkönnyíti az adminisztrációt.

Tovább >

2025. március 24, hétfő

A Nébih laboratóriuma is részt vett a fonálférgek vizsgálatának jártassági tesztjén

A francia nemzeti referencia laboratórium által szervezett jártassági tesztben a Nébih Növény-egészségügyi Nemzeti Referencia Laboratóriuma mellett 24 másik jellemzően az EU területén működő laboratórium is részt vett. A hazai eredmények minden értékelt technikai kritérium tekintetében megfelelőek voltak.

Tovább >