null Már elektronikusan is beadhatók a halgazdálkodási szakterület kérelmei, bejelentései

Már elektronikusan is beadhatók a halgazdálkodási szakterület kérelmei, bejelentései

2020. július 9, csütörtök

Július 8-ától már elektronikusan is benyújthatják a halgazdálkodásban érintett szereplők a halgazdálkodási szakterülettel kapcsolatos kérelmeiket, bejelentéseiket a Nébih Ügyfélprofil Rendszerén (ÜPR) keresztül.

A Nébih a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program MAHOP-3.2-2016 „Az uniós ellenőrzési, vizsgálati és végrehajtási rendszer megvalósítása” című konstrukció révén tovább erősíti eszköztárát az illegális tevékenységet végzők kiszűrésével szemben. Emellett lehetővé teszi a halgazdálkodási szakterületen is az ügyfelek részére az elektronikus ügyintézést.

A most élesített fejlesztés révén lehetővé vált a Halgazdálkodási törvény* által előírt nyilvántartásba vételi kérelmek, bejelentések egy részének elektronikus úton történő benyújtása a Nébih Ügyfélprofil Rendszerén keresztül. Az érintettek a felületet az ÜPR ügykatalógusában a „Hal és vad” főkategória majd ezen belül a „Horgászat, halászat, halgazdálkodás” szakterület alatt érhetik el.

Jelenleg az alábbi ügyek intézhetőek elektronikusan:

  • Fogási napló összesített adatainak beküldése
  • Halgazdálkodási és halfogási tevékenységekkel kapcsolatos saját adatok megtekintése
  • Halgazdálkodási jog gyakorlásának regisztrációja
  • Halgazdálkodási terv benyújtása
  • Halgazdálkodási vízterület nyilvántartásba vétele
  • Haltelepítés bejelentése
  • Idegenhonos halfaj telepítésének engedélyezése

A Nébih a jövőben tovább fejleszti az online indítható ügyek körét.

A kérelmeket, bejelentéseket az ÜPR-en a Központi Azonosítási Ügynök segítségével bejelentkezett felhasználó a saját, illetve érvényes meghatalmazás esetén a meghatalmazója nevében is beküldheti. A Halgazdálkodási jog gyakorlásának regisztrációja ügytípus esetén „Tevékenység regisztráció”, minden más fent említett ügytípus esetén „Halgazdálkodási szakrendszer” típusú meghatalmazással kell rendelkezni.

Az adatrögzítési felület a kiválasztott ügy (pl. Halgazdálkodási terv bejelentése) leírásában a „Tovább az e-ügyintézéshez” gombra kattintva érhető el.

A felhasználói kézikönyv a Halgazdálkodási jog gyakorlásának regisztrációja ügynél annak leírásából érhető el, a többi esetében pedig a rögzítő felület alján látható könyv ikonra kattintva.  

A halgazdálkodásra jogosult esetében kiemelten fontos, hogy a vonatkozó jogszabály alapján** a haltelepítési adatokat a jövőben az ÜPR rendszeren keresztül, elektronikusan kell bejelenteni.

A fejlesztés eredményeként elkészült az a tematikus portál is, ahol az érintettek, érdeklődők tájékozódhatnak a Halgazdálkodási vízterületek közérdekű adatairól, valamint a – bejelentések alapján évenként összesített – fogási és telepítési adatokról.

Kapcsolódó jogszabályok, joghelyek:
*2013. évi CII. törvény a halgazdálkodásról és a hal védelméről
**133/2013. (XII. 29.) VM rendelet a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról; 34. § (4)

Friss hírek

2026. július 3, péntek

Újra elérhető az EUDR Információs Rendszer

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja az EUDR szereplőket, hogy ismét elérhető az EUDR Információs Rendszer. Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint megszűnt az új felhasználói fiókok regisztrációjára vonatkozó korábbi korlátozás is.

Tovább >

2026. július 2, csütörtök

Megjelent az EU Riasztási és Együttműködési Hálózatának 2025-ös évösszefoglalója

Az EU Riasztási és Együttműködési Hálózata (ACN) biztosítja a tagállamok közötti gyors és hatékony információcserét, valamint az összehangolt együttműködést, ezzel elősegítve a fogyasztók biztonságát veszélyeztető kockázatok mielőbbi kezelését. A hálózat a tavalyi évet összefoglaló beszámolója szerint 2025-ben összesen 10490 bejelentést kezelt. A legtöbb az elmúlt évben is az Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Riasztási Rendszerhez (RASFF) érkezett, ami az összes értesítés 51%-át tette ki. A hazai kezdeményezések főként élelmiszerbiztonsági, nyomon követhetőségi és állatjóléti problémákhoz kapcsolódtak.

Tovább >