Luxuskörülmények között éltek az áfacsalók
Több hónapos előkészítő munkát követően a múlt héten egy nap alatt két húskereskedelemmel foglalkozó bűnözői csoportot buktattak le a NAV pénzügyi nyomozói. A két elkövetői kör ötmilliárd forint áfát csalt el. Harminchárom embert hallgattak ki gyanúsítottként.
A fővárosi elkövetői kör cégei az unió tagállamaiból áfa megfizetése nélkül szereztek be sertés és marhahúst, illetve baromfit. Hogy az így beszerzett termékek értékesítésével minél nagyobb haszonra tegyenek szert, eltitkolták azok uniós eredetét, és egy általuk felépített cégláncolaton átfuttatva, fiktív számlák segítségével belföldről származó, igen kedvező áru termékként szerepeltették könyvelésükben és adóbevallásukban. A láncolatban résztvevő társaságok az adófizetési kötelezettségük csökkentése érdekében felhasználták az áru eredetére vonatkozó fiktív számlákat, így károsítva az állami költségvetést.
A tatabányai bűnszervezet módszere szerint az irányító férfi kft-je stróman cégeken keresztül húskészítményeket vásárolt külföldről, majd az árut hazai társaságoknak továbbértékesítette. A stróman cégek az így származó bevételeiket fiktív számlákkal csökkentették. A cégeket irányító elkövetők a stróman cégeket kizárólag arra használták fel, hogy a bűnszervezet vezetőjének cégei jogosulttá váljanak a stróman cégek belföldi termékértékesítései után fizetendő Áfa levonására.
A két ügyben százharminc helyszínen, országszerte csaknem háromszáz pénzügyi nyomozó, pénzügyőr és informatikus szakember vett részt. Harminchárom személyt előállítottak, és gyanúsítottként hallgattak ki, valamint több mint hatvan tanúkihallgatásra is sor került.
A NÉBIH munkatársai is több helyszínen intézkedtek. Összesen 18 tonna hústermék forgalmi korlátozását rendelték el, mivel eredetük, nyomonkövetésük nem volt biztosított, továbbá a termékek egy része lejárt, jelöletlen volt.
Készpénzben és bankszámlákon több mint hatszázharminc millió forint vagyont zároltak. Ezen túl az egyik ügyben huszonnégy gépjárművet, aranytárgyakat, drágaköveket foglaltak le, a tatabányai bűnszervezet vezetőjének pedig a luxusingatlanát, autóit is zárolták.
Ahogy azt a pénzügyi nyomozók a házkutatások alkalmával is tapasztalták, az elkövetők többsége luxuskörülmények között élt, nagyértékű autókkal járt. Bevallott jövedelmük messze elmaradt valós életszínvonaluktól, így, a büntetőeljárás mellett vagyonosodási vizsgálatot is indít a NAV velük kapcsolatban.
Az egyik szökésben lévő elkövetőt még a következő nap elfogták, és őrizetbe vették. A tatabányai bűnszervezet hat tagját a bíróság előzetes letartóztatásba, valamint további egy gyanúsítottat házi őrizetbe helyezett.
A felderítéskor készült videofelvétel megtekinthető az alábbi linken:
https://www.youtube.com/watch?v=3lesPhNs3SAfeature=youtu.be
Forrás: NAV