null Jó kezekbe kerültek az elkobzott IKEA bútorok

Jó kezekbe kerültek az elkobzott IKEA bútorok

2021. december 9, csütörtök

A pályázat útján meghirdetett IKEA bútorok egy napon belül gazdára találtak egy iskolánál és egy közhasznú szervezetnél. Összesen 21 pályázatot nyújtottak be, amelyek közül a beérkezés időpontja és a pályázati feltételek maradéktalan teljesítése alapján végül két szervezet hasznosíthatja a bútorokat.

A nemzetközi IKEA csoport belső vizsgálata szerint egyik kínai beszállítójuktól hamis tanúsítvánnyal rendelkező, tisztázatlan, vélhetően orosz eredetű fa bútorok kerültek az áruházakba több tagállamban, köztük Magyarországon is. 

A hazai erdőtörvény EUTR szabályozása lehetővé teszi a hatóság számára, hogy a nemzetközi részleg tevékenységét is hatékonyan vizsgálhassa, illetve biztosítja az elkobzott fatermékek közérdekű célra történő hasznosítását. 

A Nébih – az áruházzal egyetértésben és annak támogatásával – megsemmisítés helyett közérdekű célra ajánlotta az elkobzott bútorokat. A forgalmazásból kivont 272 darab termékre helyi önkormányzatok, közhasznú szervezetek, továbbá egyházak, egyházi jogi személyek pályázhattak.  A két leggyorsabb, a pályázati kiírásnak maradéktalanul megfelelő pályázatot benyújtó jelentkező egyike iskolás gyerekek ellátását, a másika pedig fogyatékkal élők és pszichiátriai betegek rehabilitációját segíti elő a kiváló minőségű berendezési tárgyakkal.

A hazai IKEA támogató hozzáállását mutatja, hogy az elkobzott termékek kiosztása, a hivatal döntését követően, közvetlenül az érintett IKEA áruházakból történik majd.
 


Friss hírek

2023. december 1, péntek

Tudatos hűtőhasználattal az élelmiszerpazarlás ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja idén karácsonyra különleges hűtőhasználati útmutatót állított össze, amely segítséget nyújt az élelmiszerek biztonságos és fenntartható tárolásában. A kiadvány megjelenése alkalmából december 1. és 22. között értékes nyereményekért zajló kvízjátékban mérhetik össze tudásukat az olvasók a maradeknelkul.hu oldalon.

Tovább >

2023. november 30, csütörtök

Élelmiszerboltokat minősített a Szupermenta

A Szupermenta programban ezúttal kereskedelmi egységek fagyasztottélelmiszer-részlegeit ellenőrizték a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Országszerte 30 boltban jártak az ellenőrök. Akadt olyan hely, ahol a fagyasztókamra hőmérséklete nem bizonyult megfelelőnek, és az ott tárolt termékek maghőmérséklete is magasabb volt az előírtnál. A hűtési lánc megszakadása miatt az üzletet pénzbírsággal szankcionálták, valamint a hatósági felügyelők megtiltották az érintett élelmiszerek forgalmazását.

Tovább >