null Ismét lehet jelentkezni iskolakerti talajvizsgálatra

Ismét lehet jelentkezni iskolakerti talajvizsgálatra

2016. október 7, péntek

A márciusi siker után ismét iskolakerti talajvizsgálatot hirdetett az Iskolakertekért Alapítvány és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A kezdeményezés célja, hogy az iskolákban megfelelő és biztonságos talajon tanulhassák meg a gyerekek a növénytermesztés alapjait. A programra október 22-ig várják a jelentkezéseket a szervezők.

Megnyugtató eredményt hozott az idén februárban és márciusban tartott első iskolakerti talajvizsgálat program: mind a nyolc – környezeti kockázatoknak fokozottabban kitett – budapesti és egy jászberényi iskolakert talajából vett átlagminta megfelelt a biztonságos termesztés követelményeinek.

Az Iskolakertekért Alapítvány és a NÉBIH együttműködésében most ismét jelentkezhetnek az Iskolakert-hálózat tagjai, hogy bevizsgáltassák iskolakertjeik talajának minőségét. A vizsgálatok célja, hogy kiderüljön, növénytermesztéshez a városi iskolakertek termőföldje megfelelő minőségű és biztonságos-e. Ennek érdekében a NÉBIH szakemberei mérni fogják többek között a talajok nehézfém tartalmát, tápanyag-ellátottságát és mésztartalmát is.

 

Jelentkezési határidő: 2016. október 22.

További információ és a nevezési lap elérhető az Iskolakertekért Alapítvány honlapján.

 

Kapcsolódó anyag:
Iskolakertek talaját vizsgálta a NÉBIH


Friss hírek

2026. szeptember 9, szerda

Baromfipestist igazolt a Nébih két Bács-Kiskun vármegyei baromfiállományban

Baromfipestis (Newcastle-betegség) vírus jelenlétét igazolta két brojlercsirke állományban Bács-Kiskun vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A jelentős gazdasági károkat okozó, fertőző vírusos betegség Magyarországon évtizedek óta nem fordult elő. Az országos főállatorvos már a gyanú alapján elrendelte az érintett állományok felszámolását, valamint a szükséges járványügyi intézkedések végrehajtását.

Tovább >

2026. szeptember 7, hétfő

Maradék nélkül délután: családi rendezvénnyel ünnepli a Nébih szemléletformáló programjának 10. évfordulóját

Tizedik évfordulóját ünnepli a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja. A jubileum alkalmából szeptember 11-én, pénteken 13 és 18 óra között ingyenes családi rendezvényen várják az érdeklődőket a budapesti Millenáris Széllkapu Parkban. Az eseményen a résztvevők játékos formában ismerhetik meg, hogy mit tehetnek a pazarlás csökkentése és a fenntarthatóbb jövő érdekében. A kiállítók között a Maradék nélkül szakmai partnerei közül a Magyar Vöröskereszt, a MiReHu Nonprofit Kft., a Munch és a Szupermenza Program is megjelenik.

Tovább >