null Hamarosan kezdődik a tavaszi rókavakcinázás

Hamarosan kezdődik a tavaszi rókavakcinázás

2021. március 19, péntek

A rókák veszettség elleni vakcinázása idén tavasszal sem marad el, ezért ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe az érintett térségekben. A repülőgépes vakcinázás 2021. március 27. és április 10. között zajlik majd hazánk déli és keleti megyéiben.

Az immunizálás során a kezelendő mintegy 27.400 négyzetkilométernyi területre a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki. A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe, valamint az érintett települések megyei bontású listája elérhető a Nébih weboldalán. A vakcinák kiszórása a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, valamint az egyes területekre vonatkozó pontos időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzat tájékoztat az önkormányzati hirdetőtáblákon. A külterületeken plakátok figyelmeztetik majd a kirándulókat.

A veszettség a vadon élő és a házi emlősállatokra, valamint az emberre egyaránt veszélyt jelent. Háziállataink közül a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskáknak pedig ajánlott. A vadon élő rókaállományban folytatott vakcinázási program költségeihez az Európai Unió 75%-os társfinanszírozást biztosít Magyarország részére.

A veszettség fő terjesztői a vörös rókák, melyek hazai állománya mintegy hetvenötezer egyedre becsülhető. Az immunizálási program eredményességét a Nébih a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi. Az előző évek eredményei alapján a vakcinázott területen a rókák mintegy háromnegyede felvette a vakcinát tartalmazó csalétket. A program sikerességének köszönhetően folyamatosan csökkenthető a vakcinázandó terület és a betegség is nagyon ritkán fordul elő. Magyarországon utoljára 2017-ben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatták ki a vírust. Emberi megbetegedés már több mint huszonöt éve nem történt.

A román hatóság viszont az utóbbi időben többször is kimutatta a veszettség vírusát a magyar határ közelében. Utoljára 2021. február 1-jén jelentettek újabb, ezúttal rókát érintő esetet. A magyarországi rókaállomány fertőzöttségének kizárása, valamint a veszettség esetleges megjelenésének mielőbbi felderítése érdekében a fertőzött vidékkel szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vadászterületeken a hatóság elrendelte a rókák fokozott vizsgálatát. 
Kárpátalján 2020-ban 12 esetben mutatták ki a veszettség vírusát házi- és vadállatokban. A betegség közelmúltbeli megjelenése keleti szomszédainknál alátámasztja a hazai megelőző intézkedések fenntartásának fontosságát.

A téma iránt érdeklődőknek érdemes felkeresniük a Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus honlapját (www.veszettsegmentesites.hu), ami többek között a betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és a megelőzéséről is tájékoztat.


Friss hírek

2026. szeptember 23, szerda

Drónokkal is kutatják a szőlő aranyszínű sárgaság betegséget

Idén is igénybe veszi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a dróntechnológiát az aranyszínű sárgasággal fertőzött szőlőtőkék felderítése során. A drónok szeptember 18-tól vizsgálják az ültetvényeket, az első időszakban Bács-Kiskun, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Tolna, Veszprém vármegyékben.

Tovább >

2026. szeptember 23, szerda

Vaddisznókban igazolták az afrikai sertéspestis vírusát Baranya vármegyében – bővülnek a fertőzött és magas kockázatú területek

Újabb két Baranya vármegyei vaddisznóban igazolta az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az esetek miatt az országos főállatorvos elrendelte a fertőzött és magas kockázatú területek bővítését Baranya, Tolna és Bács-Kiskun vármegyében is. A Nébih felhívja a sertéstartók, a vadászok és az erdőt járók figyelmét, hogy az ASP terjedésének megelőzésében kiemelt jelentősége van a járványvédelmi szabályok következetes betartásának.

Tovább >