null Görögországban is megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség

Görögországban is megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség

2026. március 26, csütörtök

Ciprus után Görögországban is igazolták a ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) betegséget. Az RSZKF Leszbosz szigetén egy szarvasmarhákat és kiskérődzőket tartó állományban jelent meg elsőként. Mostanra 5 állományban több, mint 1500 állat vált érintetté. A Nébih felhívja a figyelmet, hogy a Ciprusi Köztársaságból, valamint Görögországból érkező tej- és hústartalmú élelmiszereknél fokozott óvatosság indokolt, és lehetőség szerint kerüljék ezek hazahozatalát. Fontos, hogy a megelőzés érdekében a magyar gazdák az járványvédelmi előírásokat kiemelten tartsák be!

Az első kitörést 2026. március közepén erősítették meg egy szarvasmarhákat és kiskérődzőket tartó állományban. Ezt követően további négy másodlagos kitörést igazoltak a szigeten. Az érintett területen utoljára 30 évvel ezelőtt volt jelen a betegség.  A szakemberek a betegség SAT-1 szerotípusának jelenlétét erősítették meg. Az Európai Bizottság a sürgősségi intézkedésekről szóló végrehajtási rendelet kiadását kezdeményezte. 

A betegség megjelenése nagy ragályozó képessége és gyors terjedése miatt súlyos gazdasági következményekkel jár. A fertőzött állatokat nem lehet kezelni, így, ha egy gazdaságban akár csak egy állatnál is megerősítik a betegséget, az összes párosujjú patást fel kell számolni.

A Nébih felhívja a figyelmet, hogy a Ciprusi Köztársaságból és Görögországból érkező tej- és hústartalmú élelmiszereknél fokozott óvatosság indokolt, és lehetőség szerint kerüljék ezek hazahozatalát. A hatóság továbbá azt javasolja, hogy az érintett területekről hazatérők legalább három napig ne érintkezzenek fogékony állatokkal, így szarvasmarhával, juhval, kecskével vagy sertéssel.

Továbbra is kiemelten fontos a megelőzés és a folyamatos odafigyelés. A járványügyi előírások következetes betartása elengedhetetlen az állatállomány védelméhez. Bármilyen, fogékony állatokat tartó állományban felmerült gyanú esetén azonnal értesíteni kell az ellátó állatorvost, valamint a helyi állategészségügyi hatóságot!

A ragadós száj- és körömfájással kapcsolatban minden információ a Nébih tematikus aloldalán olvasható: https://portal.nebih.gov.hu/rszkf


Friss hírek

2026. október 12, hétfő

A Nébih idén már mintegy 400 kiskultúrára engedélyezett növényvédőszer-felhasználást

A Nébih mint a növényvédőszerek engedélyezésére kijelölt hatóság Magyarországon, prioritásként kezeli, hogy a kisebb területet elfoglaló, úgynevezett kiskultúrák termesztése is biztonságos, kiszámítható és jövedelmező legyen. A munka különböző szakmai szervezetekkel: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Növényvédelmi Szövetség, FruitVeb, Gyógynövény Szövetség és Terméktanács, Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, valamint növényvédőszer gyártókkal szorosan együttműködve folyik. Célja, hogy a szükséghelyzeti engedélyek helyett a már forgalmazási és felhasználási engedéllyel rendelkező növényvédőszer készítmények elérhetőek legyenek a különböző kiskultúrák termesztése során is.

Tovább >

2026. október 9, péntek

Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni védekezéshez

Szükséghelyzeti engedélyt adott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Karate Zeon 5 CS, Decis Forte, Lamdex Extra rovarölő szerek és az Oroganic gomba-, rovar- és atkaölő szer kijuttatására. Az engedélyek célja, hogy elősegítse a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni hatékony védekezést. A készítmények 2026. október 9. és 2027. február 5. között felhasználhatóak országosan, mezőgazdasági és kertészeti kultúrákban, közterületeken és házi kertekben földi permetezéssel történő kijuttatással.

Tovább >