null Fejlesztés és tudásátadás a mezőgazdaság szolgálatában – Sikeresen zárult a Nébih bemutató üzemi projektje

Fejlesztés és tudásátadás a mezőgazdaság szolgálatában – Sikeresen zárult a Nébih bemutató üzemi projektje

2025. szeptember 26, péntek

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az Európai Unió Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Programjának „Bemutató üzemek támogatása” című pályázat keretében 2024-2025-ben megvalósíthatta a Fajtakísérleti Állomásainak bemutató üzemi programjára és fejlesztésére vonatkozó terveit. A sikeresen záruló projekt célja a programok és a fejlesztések megvalósítása, valamint az ehhez szükséges infrastruktúra kialakítása volt. Emellett a Nébih szakemberei teljesítették a tudásátadásra és tájékoztatásra irányuló célokat is. A projekt záróeseménye szeptember 25-én a tordasi állomáson volt.

Az elmúlt két év során zajló projekt jóvoltából megvalósult a Nébih Fajtakísérleti Állomásainak (Tordas, Pölöske, Székkutas) és Fajtakitermesztési Állomásának (Monorierdő) modernizálására. Ennek köszönhetően már olyan növényfajta-kísérleteket lehet végezni, melyekkel csökkenthetőek a mezőgazdasági termesztést érő negatív hatások, ugyanakkor növelhető a termésbiztonság és az ellenállóképesség.
A négy állomáson kertészeti (zöldség, gyümölcs), szántóföldi és erdészeti  fajták vizsgálata zajlik szántóföldi és üvegházi körölmények között, valamint ökológiai gazdálkodásra alkalmas fajták vizsgálatára is van lehetőség. Továbbá a fajtakitermesztés során a már elismert fajták is nyomonkövethetőek.

A projektnek köszönhetően jelentős infrastrukturális fejlesztés történt az állomásokon. A beszerzett gépekkel, eszközökkel és technológia segítségével (erőgépek, fagyvédelmi szélgép, síkfalmetsző, gyomfésű, rövidtárcsa és aprómagvető egység)  költséghatékony és fenntartható gazdálkodási gyakorlatok váltak elérhetővé. Ezekkel többek között olyan célok valósulhatnak meg, mint például a növényvédőszer-használat és inputanyagok felhasználásának csökkentése, a precíziós gazdálkodás, a klímaváltozással járó időjárási szélsőségek kiküszöbölése és a vízmegtartó talajművelés.

Emellett a számos témában megtartott bemutatókon és szakmai napokon az agrárgazdasági szereplőknek, termelőknek lehetősége nyílt a fajtakísérletek eredményeinek megismerésére. A nagy számban részt vevő érdeklődők gyakorlatorientált ismeretanyaggal, tapasztalatokkal megalapozott tudást szerezhettek. 

A gazdálkodók a projekthez kapcsolódó tudásátadásnak köszönhetően a fajtahasználat  által olyan termésoptimalizáló, innovatív és környezetvédelmi megoldásokat is megismerhettek, melyek csökkenthetik a szennyezőanyag kibocsátást és segítik  a fenntartható fejlődést. Mindez támogatja a termelésük hatékonyságát, versenyképességük megtartását és javítását.

A 2025 szeptember végén tartott projektzáró ünnepségnek a tordasi állomás adott otthont, ahol dr. Nemes Imre a Nébih elnöke, valamint dr. Szabó Balázs, agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár összegezte a projekt eredményeit.
 


Friss hírek

2025. november 18, kedd

Elindult az Antimikrobiális Rezisztencia Világhét 2025

November 18. az antibiotikum világnapja, amelyhez kapcsolódva az Állategészségügyi Világszervezet idén is meghirdette november 18–24. között a „Világ Antimikrobiális Rezisztencia Tudatossági Hetét”. Az antimikrobiális rezisztencia (AMR) napjaink egyik legsúlyosabb globális egészségügyi kihívása. A nemzetközi szakmai szervezetek antibiotikum-használatra vonatkozó tudatosságra való felhívásához kapcsolódva a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) rendszeres adatközléssel támogatja az uniós szintű védekezést az antibiotikum-rezisztencia megelőzése érdekében. Az idei kampány üzenete: „Cselekedj most: védd a jelenünket, biztosítsd a jövőnket!”

Tovább >

2025. november 14, péntek

Az emberi egészség és a környezet védelme miatt is fontos a növényvédő szer hulladék szabályszerű kezelése

A gazdálkodók, valamint a növényvédő szerrel szolgáltatást végző vállalkozások felelőssége a növényvédő szerek okszerű, szakszerű és biztonságos kijuttatásával nem ér véget. Minden esetben számolni kell ugyanis a keletkező hulladékokkal is, melyek megfelelő kezelése egyaránt kiemelt jelentőségű az emberi egészség és a környezet védelme érdekében. Minden növényvédő szerrel szennyezett eszköz, anyag, valamint a sérült, azonosíthatatlan csomagolású, lejárt felhasználhatósági idejű növényvédő szer veszélyes hulladéknak minősül, kezelésüknek szigorú szabályai vannak. Ezeket gyűjtötte össze a Nébih legújabb szakmai tájékoztatójában.

Tovább >