null Elérkezett az almafelvásárlásokhoz kapcsolódó szerződéskötési határidő

Elérkezett az almafelvásárlásokhoz kapcsolódó szerződéskötési határidő

2020. július 21, kedd

Magyarországon azok a feldolgozók, akik több mint 200 tonna almát dolgoznak fel, legkésőbb 2020. augusztus 1-ig kötelesek az általuk feldolgozandó gyümölcsmennyiség legalább 60 százalékát szerződéssel lefedni.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2020. május 12-én közleményben hívta fel az érintettek figyelmét, hogy 2020. május 15-én lejár a szerződéskötési kötelezettség határideje a Magyarországon történő feldolgozásra, alaptermékként beszállított meggy értékesítése esetében

A hatályos hazai jogszabályi előírások (a továbbiakban: törvény)1 értelmében, a meggy mellett az alma Magyarországon történő feldolgozása esetén is kötelező írásban rögzíteni a gyümölcsök értékesítésére irányuló szerződést. A dokumentum kötelező tartalmi elemeit európai uniós rendelet2 határozza meg, amely egyebek mellett azt is lefekteti, hogy a szerződésben írásban kell rögzíteni a beszállított termékért fizetendő árat.

A törvény alapján tehát az alma Magyarországon történő értékesítésére irányuló szerződést a szállítás megkezdése előtt írásba kell foglalni. A szerződések írásba foglalása, a feldolgozásra szánt alma értékesítésében résztvevő minden szereplő, azaz a közvetítő kereskedelem vonatkozásában is kötelező előírás. 

Fontos továbbá, hogy valamennyi szerződés a jogszabályi előírásoknak megfelelően tartalmazza a termékért fizetendő árat. 

A szerződésben foglaltakat a mezőgazdasági igazgatási szerv ellenőrzi. Ha a mezőgazdasági igazgatási szerv megállapítja a kötelezettség megszegését, ágazatfelügyeleti bírságot szab ki, amelynek legkisebb mértéke tízezer forint, legmagasabb mértéke 50 millió forint.

Az érintettek a szerződéskötési kötelezettséggel kapcsolatos kérdéseiket az mgei@nebih.gov.hu e-mail címre küldhetik el.
 

Kapcsolódó jogszabályok: 
1 a mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és a szakmaközi szervezetekről szóló 2015. évi XCVII. törvény 7/A.§
2 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 168. cikk (4) bekezdése

Friss hírek

2024. április 18, csütörtök

A magyar fogyasztók aflatoxin terhelését vizsgálták a Nébih szakemberei

A Debreceni Egyetem és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közös projektben vett részt: „A magyar fogyasztók rövid és hosszú távú aflatoxin-terhelésének meghatározása a tejtermékláncban és a kockázatkezelő intézkedések megalapozása”-címmel. A szakemberek megállapították, hogy a hazai lakosságot jelenleg nem fenyegeti jelentős aflatoxin egészségügyi kockázat. Bár azonnali ellenintézkedések nem szükségesek, a takarmányok és élelmiszerek folyamatos ellenőrzése a lehetséges aflatoxin szennyeződésekre mégis indokolt és javasolt.

Tovább >

2024. április 16, kedd

Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét újra elérte a madárinfluenza

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van. A hatóság a madárinfluenza újbóli jelenléte miatt ismételten felhívja az állattartók figyelmét a járvány elleni védekezés fontosságára.

Tovább >