null Célzott ellenőrzésekkel is támogatja a Nébih a jogszerű hazai drónos növényvédelmet

Célzott ellenőrzésekkel is támogatja a Nébih a jogszerű hazai drónos növényvédelmet

2023. december 14, csütörtök

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az idei évben is folytatta a drónos növényvédelmi tevékenységet reklámozó magánszemélyek és vállalkozások támogató jellegű, helyszíni ellenőrzését. A vizsgálatok eredményei vegyes képet mutattak, ezzel együtt a szakemberek a 2022-es évhez képest fejlődést tapasztaltak.

A hatósági szemlék során kiemelt szempont volt az ügyfelek minden részletre kiterjedő tájékoztatása. A nyári-őszi időszakban kilenc olyan vállalkozást és magánszemélyt ellenőriztek a Nébih szakemberei – részben közérdekű bejelentés alapján –, akik drónos növényvédelemre vonatkozó felhívást jelentettek meg elektronikus felületeiken. A hirdetések alapján vélelmezhető volt, hogy drónnal (is) végzik árutermelési és szolgáltatási célú növényvédelmi tevékenységüket.

Bizakodásra adhat okot, hogy a tavalyi évhez képest az idén ellenőrzött ügyfelek többsége teljesítette a jogszerű drónos növényvédelemhez kapcsolódó tárgyi- és személyi feltételeket. A Légiközlekedési Hatóság követelményeinek megfelelő pilóta nélküli légijármű-rendszert (UAS: unmanned aircraft system) igazoltak, érvényes engedéllyel forgalmazott permetező drónnal rendelkeznek, valamint megfelelnek a vonatkozó személyi feltételeknek is. Azaz van pilóta nélküli légijármű irányítói igazolványuk, növényvédelmi drónpilóta képesítő bizonyítványuk, és a hatósági növényvédelmi drónpilóta nyilvántartásban szerepelnek. Emellett viszonylag jól ismerik a tevékenységükhöz kapcsolódó szabályozási környezetet.

Három esetben azonban az érintettek nem, vagy csak részben elégítették ki a tárgyi- és személyi követelményeket, ezenfelül bizonyított jogsértést követtek el egy vagy több alkalommal. Így például csemegekukorica rovarölő kezelését, repce és napraforgó deszikkálását, valamint további jogsértő mezőgazdasági repüléseket végeztek jelentős méretű területen. A feltárt jogsértések súlyosságától függően két esetben több százezres, egy esetben milliós nagyságrendű növényvédelmi bírságot szabtak ki a felügyelők. Ezenkívül a kapcsolódó eljárási költséget is meg kell fizetniük az érintetteknek, és a hatóság megtiltotta számukra a jogsértő tevékenység végzését, reklámozását.

A Nébih ezúton is felhívja a mezőgazdasági termelők és szolgáltatók figyelmét a vonatkozó szabályok maradéktalan betartására. Az illetékes hatóságok a 2024-es mezőgazdasági szezonban is folytatják az ellenőrzéseket.
 


Friss hírek

2025. július 7, hétfő

Tudatosabb konyhával a pazarlás ellen – menütervező kiadvánnyal segíti a Nébih a háztartásokat

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja új, a fenntartható étkezést és a pazarlásmentes konyhát középpontba helyező kiadványt tett közzé. A Menütervezés maradék nélkül című útmutató könnyen alkalmazható gyakorlati tanácsokkal segíti a háztartásokat abban, hogyan főzzenek tudatosabban, használják fel kreatívan a maradékokat, és alakítsanak ki fenntartható rutint mindennapjaikban. Az érdeklődők ingyenes online előadáson is részt vehetnek, ahol a tudnivalók elmélyítése mellett kérdéseiket is átbeszélhetik a Nébih szakembereivel. A kiadvány megjelenése alkalmából a hivatal közösségi média játékkal is várja a pazarlás megelőzésében elkötelezett lakosokat.

Tovább >

2025. július 4, péntek

Továbbra is kockázatot jelent a horvátországi afrikai sertéspestis járványhelyzet

A horvát Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium tájékoztatása alapján 3 kelet-horvátországi farmon, Gradiste, Stitar és Komletinci települések közelében ismét megjelent az afrikai sertéspestis (ASP). A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a sertéstartó gazdák figyelmét, hogy az intenzív nyári-őszi mezőgazdasági munkálatok időszakában fokozott figyelmet kell fordítani a házisertés-állományok védelmére.

Tovább >