null Az áron aluli hús torzítja a piaci versenyt

Az áron aluli hús torzítja a piaci versenyt

Az áron aluli hús torzítja a piaci versenyt
2016. március 30, szerda

A friss sertéshúsok beszerzési, illetve önköltségi ár alatti értékesítését vizsgálta egy kereskedelmi lánc öt üzletében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Az ellenőrzés feltárta, hogy a forgalmazott termékek 44%-át az önköltségi árnál alacsonyabb fogyasztói áron adták el, ami sérti a kereskedők közötti tisztességes versenyt. Az eljárás során 5 millió forint termékpálya felügyeleti bírságot szabott ki a hatóság.

Az ellenőrök mind az öt üzletben megállapították a tisztességtelen forgalmazói magatartást, mivel a forgalmazott friss sertéshús termékek 44%-át az önköltségi árnál alacsonyabb fogyasztói áron adták el. Jellemző hiba volt például az árképzés során, hogy a csomagolóanyag költsége nem jelent meg az árban, vagy – azon esetekben például, amikor a forgalmazott termékeket a kereskedő állította elő helyben, félsertés feldarabolásával – a plusz munkaigény költségeinek kihagyása. Ez utóbbi szintén jelentősen torzítja a piaci versenyt, hiszen a beszállítók ezektől a költségektől nem tudnak eltekinteni. A kiszabott termékpálya felügyeleti bírság összege 5 millió forint.

Az árképzés az egyik leglényegesebb eleme a kereskedők közötti tisztességes versenynek, a kiegyensúlyozott élelmiszerellátásnak, a hazai élelmiszer-előállító vállalatok fennmaradásának, a munkahelyek és ezzel a fizetőképes kereslet megőrzésének. A beszerzési árnál alacsonyabb fogyasztói árak hosszabb távú hatása a piac torzítása, valamint a kereskedők között kialakuló (gyakran fékezhetetlen) verseny, ami az áruellátásban jelentkező problémákhoz, majd később áremelésekhez vezet.

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában


Friss hírek

A krizantém nem csak temetővirág
2021. október 26, kedd

A krizantém nem csak temetővirág

Európa szinte minden országában szokás, hogy Mindenszentek ünnepén és a halottak napján meglátogatjuk szeretteink sírját, mécsest gyújtunk, és pár szál virággal adózunk emléküknek. A temetőket ilyenkor a mécsesek illatával vegyülő krizantémillat lengi be. Egy 2020-ban megjelent írás szerint évente 20 millió szál krizantémot visznek ki Magyarországon a sírokra. Kedves szokás ez, és sokan vagyunk, akiknek a szívéhez nőtt ez a csodálatos virág.

Tovább >

A faanyagok piacát is átvizsgálja a versenyhatóság
2021. október 25, hétfő

A faanyagok piacát is átvizsgálja a versenyhatóság

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatot indított a fa építőanyagok hazai piacán is, hogy megfelelően feltárhassa a drasztikus építőipari drágulás mögött húzódó piaci folyamatokat. A vizsgálat a Nébih ellenőrzéseivel összehangolt helyszíni kutatásokkal indult, melyek keretében a GVH vizsgálói több piaci szereplőnél is megjelentek.

Tovább >