null Átfogó vizsgálat indul az alternatív fehérjeforrások területén

Átfogó vizsgálat indul az alternatív fehérjeforrások területén

2021. február 9, kedd

Az éghajlatváltozás, a növekvő népesség, a globalizáció egyaránt arra sarkallja az emberiséget, hogy keressük a fenntartható és alternatív élelmiszertermelési és fogyasztási megoldásokat, melyek komplex megközelítést és alapos vizsgálatot igényelnek – mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalban.

A miniszter kiemelte, egyre többen fordulnak – és nem feltétlenül valós egészségügyi okból – az alternatív fehérjeforrások felé, kiiktatva étrendjükből az állati termékeket. Beszédében példaként említette a rovarokat, a lombikban tenyésztett húst és a mellékesből fő összetevővé tett szóját, amit a fogyasztó a mindennapi étkezése részévé tenne, miközben a kockázatáról még keveset tud.

Figyelni kell a világ változásait, nyitni kell az újdonságok felé, de mindeközben nem szabad figyelmen kívül hagyni a már bizonyított tapasztalatokat, ismereteket sem, melyek az étkezések terén a kiegyensúlyozottságra intenek – hangsúlyozta Nagy István.

Az alternatív fehérjeforrások fogyasztásában rejlő kockázatok feltérképezése és értékelése érdekében komplex vizsgálatsorozat lefolytatásával bíztam meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih)– emelte ki a miniszter, hozzátéve, az ellenőrzés célja, hogy valós és átfogó képet kaphassunk ezekről az új élelmiszerforrásokról.

Nagy István hozzátette, e láncszemlélet – melynek fontosságát egyre több ország kezdi felismerni – a magyar élelmiszerbiztonság területén régóta jelen van és hatékonyan érvényesül. Sok szempontból ennek is köszönhető, hogy élelmiszerlánc-felügyeleti rendszerünket, élén a Nébih-el, a legjobbak között tartják számon Európában. Kizárólag e komplex, minden folyamatot és tényezőt figyelembe vevő szemlélet vezethet oda, hogy a felmerülő kockázatokat hatékonyan felismerjük és meghatározzuk a megelőzésükhöz és felszámolásukhoz vezető legjobb utat, módszereket– fűzte hozzá.

A miniszter kiemelte, szerencsés helyzetben vagyunk, mert hazánk bőségesen rendelkezik kiváló minőségű élelmiszer-alapanyagokkal. Elhelyezkedésünknek, agrármúltunknak és élelmiszeriparunknak köszönhetően nem vagyunk kényszerhelyzetben, nem vagyunk rászorulva az alternatív megoldásokra. Ugyanakkor az alternatív fehérjeforrások feltérképezését és alapos vizsgálatát elkezdjük a Nébih közreműködésével, annak érdekében, hogy támogassuk a magyar fogyasztók tudatos választását, asztalainkra pedig továbbra is csak biztonságos élelmiszerek kerülhessenek – tette hozzá.

Forrás: AM Sajtó / kormany.hu /


Friss hírek

2025. november 7, péntek

Kiemelt hatósági ellenőrzés óvodásokat érintő tömeges enterális megbetegedés ügyében

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Budapest Főváros Kormányhivatala és a Pest Vármegyei Kormányhivatal közös közleménye

Tovább >

2025. november 7, péntek

Európai madárinfluenza helyzet 2025 ősz

2025. szeptember 1-je óta napjainkig Európában összesen 159 baromfitartó gazdaságban, 37 fogságban tartott madarakat tartó létesítményben és 1.272 db vadmadárból mutatták ki a szakemberek a magas patogenitású madárinfluenza vírusát.

Tovább >