null Afrikai sertéspestis vírust mutattak ki Csehországban

Afrikai sertéspestis vírust mutattak ki Csehországban

2017. június 29, csütörtök

Csehország Központi Állategészségügyi Hatósága 2017. június 27-én jelentette az Európai Bizottság és a tagállamok felé, hogy afrikai sertéspestis vírus jelenlétét állapították meg vaddisznókban. Ez az első ilyen eset, hogy Csehországban kimutatták a vírust.

Az első elhullott, fertőzött vaddisznót Zlín város lakott területe közelében találták 2017. június 21-én. A cseh Állami Állategészségügyi Szolgálat laboratóriumában a vizsgálatok június 26-án afrikai sertéspestis vírusát mutatták ki. Az eredményt az olmützi cseh nemzeti referencialaboratórium még aznap megerősítette. A második vaddisznótetemet június 22-én, az előzőtől mintegy 150 méterre találták meg. Június 27-én az Állami Állategészségügyi Szolgálat laboratóriuma ebből az egyedből is kimutatta a betegség vírusát.

A fertőzött vaddisznók pontos fellelési helye: 49,228973° 17,700554°  (Traces LVU kód: 00072 – Zlín). A cseh állategészségügyi hatóság a 2002/60/EC irányelvben foglaltaknak megfelelően szakértői csoportot jelölt ki a fertőzött terület kockázatbecslés alapján történő kijelölésére (információk: https://www.svscr.cz/africky-mor-prasat-aktualni-informace/). Az afrikai sertéspestis vaddisznókban történt megállapítása esetén az említett irányelv értelmében a fertőzött területről sertés, sertéssperma, -embrió vagy -petesejt nem szállítható ki közösségi kereskedelem céljára.

Mindaddig, amíg a kereskedelmi korlátozások alá eső csehországi területeket nem jelölik ki, a magyar állategészségügyi hatóság a Csehországból azonnali vágásra vagy továbbtartásra érkező valamennyi sertésszállítmányt fokozottan ellenőrzi (klinikai vizsgálat, hőmérőzés).

A NÉBIH felhívja figyelmet arra, hogy a Csehországból azonnali vágásra vagy továbbtartásra érkező minden sertésszállítmány esetében – hasonlóan a korábban fertőzött Észtországra, Lettországra, Litvániára és Lengyelországra vonatkozó, a magyarországi afrikai sertéspestis-monitoring programban foglaltakhoz – minden útihullából ASP, illetve KSP kizárása céljából mintát kell küldeni a NÉBIH Állat-egészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság laboratóriumába virológiai vizsgálat céljára.

A járványügyi helyzetre való tekintettel a NÉBIH ezúton is felhívja a figyelmet a Csehországból érkező sertésszállítmányok esetében a karanténozás szabályaira, azok betartásának kiemelt fontosságára.

A cseh hatóság az alábbi linken ad tájékoztatást a járványügyi helyzetről és a fertőzött terület kijelöléséről:
https://www.svscr.cz/africky-mor-prasat-aktualni-informace/

Kapcsolódó anyag: Ismét megjelent Magyarország határában a sertéspestis
 

 

 


Friss hírek

2024. május 7, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal épületeinek épületenergetikai fejlesztése

KEHOP PLUSZ-4.1.4-23-2023-00007 (korábban: KEHOP-5.2.2-16-2017-00120)

Tovább >

2024. május 3, péntek

75 éve szolgálja az állategészségügyi diagnosztikát a Nébih debreceni laboratóriuma

Alapításának 75. évfordulóját ünnepelte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) debreceni állategészségügyi diagnosztikai laboratóriuma. A jubileumról szakmai konferenciával kísért ünnepségen emlékeztek meg az intézet egykori és jelenlegi munkatársai, kiemelt szakmai partnerei.

Tovább >