null A talaj fontosságára hívja fel a figyelmet a Mezőgazdasági Múzeum időszaki kiállítása

A talaj fontosságára hívja fel a figyelmet a Mezőgazdasági Múzeum időszaki kiállítása

2015. november 25, szerda

A Talajok Nemzetközi Éve rendezvénysorozat alkalmából „Érték a talpad alatt” címmel időszaki kiállítás nyílt ma a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtárban. Az interaktív tárlat szervezésében és kivitelezésében a Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal nyújtott szakmai segítséget. Hiánypótló és időszerű ez az esemény, mivel Magyarországon ezzel a fontos természeti elemmel, a talajjal kapcsolatos kiállítást az elmúlt ötven évben mindössze egy alkalommal rendeztek – fogalmazott Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a kiállítás megnyitóján.

A talaj feltételesen megújuló (megújítható) természeti erőforrás. Állapotának romlása nagyon gyors lehet, míg kialakulási és regenerációs folyamatai rendkívül lassúak. 10 cm talajréteg mintegy 2000 év alatt alakul ki. A talaj tehát olyan természeti erőforrás, amelyre növekvő környezeti terhelés nehezedik, és amelyet ezért közösen kell megvédenünk.

2015-öt az ENSZ 68. Közgyűlése a Talajok Nemzetközi Évének nyilvánította. A rendezvénysorozat részeként november 25-től látogatható a Magyar Mezőgazdasági Múzeum „Érték a talpad alatt” című időszaki kiállítása a Vajdahunyadvárban.

Zsigó Róbert hangsúlyozta, hogy a talaj Magyarország legfőbb természeti kincse, az élelmiszerlánc első eleme, az egészséges élelmiszer-előállítás alapja. Éppen ezért a tárlat célja, hogy mindenkivel megismertesse a talaj alapvető szerepét az élelmiszerbiztonságban, a fenntartható fejlődésben és nem utolsósorban az emberi életben.

A kiállítás témái közt szerepel a talaj szerepe, fontossága, a talajt károsító, pusztító tényezők, a talajvédelem célja, a hazai talajtípusok, valamint a fenntartható talajhasználat is. Mindezt a talajjal, talajvédelemmel kapcsolatos tárgyak, műszerek, könyvek, monolitok, diorámák szemléltetik számos kiegészítő információval és képpel. A kiállítás megkülönböztetett figyelmet szentelt a fiatal generáció, a gyerekek, kisiskolások talajjal, termőfölddel kapcsolatos érdeklődésének felkeltésére, talajvédelmi ismereteinek bővítésére: őket interaktív foglalkoztató játékokkal is várja a Múzeum.

A 2016. február 28-ig látogatható tárlat iskolás csoportoknak és családoknak egyaránt kiváló programlehetőség.

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában


Friss hírek

2026. szeptember 23, szerda

Drónokkal is kutatják a szőlő aranyszínű sárgaság betegséget

Idén is igénybe veszi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a dróntechnológiát az aranyszínű sárgasággal fertőzött szőlőtőkék felderítése során. A drónok szeptember 18-tól vizsgálják az ültetvényeket, az első időszakban Bács-Kiskun, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Tolna, Veszprém vármegyékben.

Tovább >

2026. szeptember 23, szerda

Vaddisznókban igazolták az afrikai sertéspestis vírusát Baranya vármegyében – bővülnek a fertőzött és magas kockázatú területek

Újabb két Baranya vármegyei vaddisznóban igazolta az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az esetek miatt az országos főállatorvos elrendelte a fertőzött és magas kockázatú területek bővítését Baranya, Tolna és Bács-Kiskun vármegyében is. A Nébih felhívja a sertéstartók, a vadászok és az erdőt járók figyelmét, hogy az ASP terjedésének megelőzésében kiemelt jelentősége van a járványvédelmi szabályok következetes betartásának.

Tovább >