null A jó minőséget és a bő termést csak a fémzárolt vetőburgonyák garantálják

A jó minőséget és a bő termést csak a fémzárolt vetőburgonyák garantálják

2024. december 5, csütörtök

Évről évre újabb, vetőburgonyát kínáló hamis hirdetések jelennek meg. A hatóság folyamatosan figyelemmel kíséri az internetes felületeket, valamint bejelentések alapján is tájékozódik. A jóhiszemű vásárlók könnyen válhatnak csalás áldozatává a jól hangzó, de hamis vetőburgonya-kínálatot látva. A Nébih felhívja a vásárlók figyelmét, hogy a megvételre kínált „tavalyi kékcímkés”, „vetni való”, „apró burgonya”, „vetésből megmaradt” és egyéb más néven áruba bocsátott termék valójában nem vetőburgonya.

A hatósági szakemberek a vetőburgonyát a vonatkozó rendeletek1,2 alapján szemrevételezik a szántóföldön, valamint a raktárakban, majd a mintákat hatósági laboratóriumban minősítik. A vetőburgonya előállítása, tárolása, vizsgálata amellett, hogy szakértelmet kíván a termelőtől, szigorú hatósági felügyelet alá is tartozik. Jóllehet, a fémzárolt vetőburgonya árát a minőséget biztosító szemlék és a vizsgálatok emelik, ugyanakkor kizárólag a fémzárolt vetőburgonya garantálja a megfelelő terméshozamot és a kisebb növényegészségügyi kockázatot.

A vetőburgonya legfontosabb jelzése a hatóság által kiadott címke. A Magyarországon fémzárolt vetőburgonyák ellenőrizhetőek a Nébih applikációjában a Vetőmag címke keresőjében (app: Nébih navigátor, http://www.nebih.gov.hu/cimke).

Az idei évben kiemelkedően nagy volt a vetésre kínált hamis, olcsó burgonya mennyisége. A hatóság azt tapasztalta, hogy hamis címkével ellátott, engedély nélküli fajtanévvel feltüntetett, minőségileg elfogadhatatlan burgonya is megjelent a piacon. Ezekben az esetekben a zsákokra (szabálytalanul felvarrt) címke hamis volt, valamint a címkék sorszámai is azonosak voltak.

Érdemes tudni és figyelembe venni, hogy a vetőburgonya vásárlásakor a vevőnek mindig kell számlát kapnia, ami tartalmazza többek között a fémzárszámot – több zsák esetében pedig a címkesorszámot is. Emellett mindig keltsen gyanút, ha a forgalomba hozott tételek göngyölegei, rossz minőségű, rágott, koszos, különböző formájú, minőségű zsákok.

A jó minőségű vetőmag és -gumó meghálálja az árát a bő termésben. A vetőburgonya bizalmi termék, ezért kizárólag fémzárolt tételeket érdemes vásárolni, amit csak megbízható előállítótól, kereskedőtől, vagy gazdaboltokból, nagy áruházak kínálatából javasolt beszerezni.

Hivatkozott jogszabályok:
1 2003. évi LII. törvény - növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról
2 48/2004. (IV. 21.) FVM rendelet - a szántóföldi növényfajok vetőmagvainak előállításáról és forgalomba hozataláról

Friss hírek

2025. február 17, hétfő

Március végéig zajlik a szarvasmarha-, juh- kecske- és sertéstartók ENAR adategyeztetése

Az állattartók számára az ENAR adategyeztetés határideje idén a vonatkozó rendelet* alapján március 31. Újdonság, hogy a szarvasmarha-, valamint a juh- és kecskefélék mellett mostantól a sertések vonatkozásában is kötelező az adategyeztetést, melynek célja, hogy az ENAR (Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszer) és a TIR (Tenyészet Információs Rendszer) naprakész adatokat tartalmazzon.

Tovább >

2025. február 17, hétfő

Felhívás ENAR adategyeztetésre szarvasmarha-, juh- és kecske-, valamint sertéstartók számára

Az állattartók számára ismételt adategyeztetésre kerül sor a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló 119/2007. (X.18) FVM rendelet alapján. A szarvasmarhafélék, valamint a juh- és kecskefélék mellett idén először a sertések vonatkozásában is szükséges az adategyeztetés, melynek határideje 2025. március 31.

Tovább >