Vissza

Első helyen végzett a Nébih az európai hatóságok rangsorában

Első helyen végzett a Nébih az európai hatóságok rangsorában

Első helyen végzett a Nébih az európai hatóságok rangsorában
2018. június 5.

Első helyen végzett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az európai hatóságok rangsorában; az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) legújabb felmérése szerint ugyanis a magyarok szavaznak leginkább bizalmat a nemzeti hatóságuknak - mondta Zsigó Róbert élelmiszerbiztonságért felelős államtitkár kedden az MTI-nek.

A reprezentatív kutatás 25 tagállamban 6200 ember bevonásával arra kereste a választ, hogy a lakosság szerint az országukban működő hatóságok mennyire képesek megvédeni őket az élelmiszerbiztonsági kockázatokkal szemben. A felmérésből az is kiderült, hogy a vásárlók többsége elvárja a gyors és részletes tájékoztatást, ha az egészségére veszélyes élelmiszer kerül a piacra.

A kockázatokkal kapcsolatos információkat leginkább az egészségügyi szakemberektől, kutatóktól és az élelmiszerbiztonsági hatóságoktól tartják hitelesnek, valamint a saját családtagjaikban, ismerőseikben is megbíznak - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy az eredmény alapján a magyar lakosság elismeri a Nébih erőfeszítéseit az élelmiszerlánc-biztonsági helyzet javításáért és a gyorsabb információáramlásért. Kiemelte továbbá, hogy az európai kutatás eredményei összhangban állnak a Nébih saját felméréseivel, amelyekből kiderül, hogy az emberek 85 százaléka ismeri a hivatalt, tevékenységében a háromnegyedük megbízik, vagyis - mint fogalmazott - a Nébih az egyik legelismertebb állami intézmény. A magyar lakosság az elmúlt években folyamatos javulást érzékelt az élelmiszerlánc-biztonsági területen, de a többség még több forrást fordítana az élelmiszerek biztonságának ellenőrzésére, amelyet az egészségüggyel együtt a legfontosabb hatósági területek közé sorolnak - mondta az államtitkár.

Zsigó Róbert fordulópontnak nevezte a 2013-ban elfogadott Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégiát, amely alapján késlekedés nélkül nyilvánosságra hozzák a lakosság egészségét érintő híreket.

A vásárlói tapasztalatokat, panaszokat és elvárásokat becsatornázzák a hivatal működésébe az ingyenesen hívható zöldszám, a telefonos applikáció, a hivatali honlap és a közösségi média segítségével. A Nébih fontosnak tekinti a sajtó kérdéseinek megválaszolását is, hiszen az újságírók közvetítésével szakmailag hiteles válaszok juthatnak el több millió állampolgárhoz, így megakadályozható az áltudományos vagy gazdasági érdekek miatt kevésbé objektív információk megjelenése élelmiszerlánc-biztonsági események kapcsán - hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Forrás:MTI



Friss hírek

Több mint 660 millió forint értékű étrend-kiegészítőt vont ki a forgalomból a Nébih
2018. június 21, csütörtök

Több mint 660 millió forint értékű étrend-kiegészítőt vont ki a forgalomból a Nébih

Érzékszervi hibás palackozott üdítőitalt kellett kivonni a forgalomból
2018. június 19, kedd

Érzékszervi hibás palackozott üdítőitalt kellett kivonni a forgalomból

Országos szakmai napot szervezett a Nébih az étkezési és ipari máktermesztés ellenőrzéséhez kapcsolódóan
2018. június 18, hétfő

Országos szakmai napot szervezett a Nébih az étkezési és ipari máktermesztés ellenőrzéséhez kapcsolódóan

Új országos főállatorvosi határozat lépett életbe az ASP helyzet hatékonyabb kezelése érdekében
2018. június 15, péntek

Új országos főállatorvosi határozat lépett életbe az ASP helyzet hatékonyabb kezelése érdekében

Középpontban a termékvisszahívások
2018. június 14, csütörtök

Középpontban a termékvisszahívások

Már lehet jelentkezni a Talajtani Vándorgyűlésre
2018. június 14, csütörtök

Már lehet jelentkezni a Talajtani Vándorgyűlésre

Az erdészeti génmegőrzés jelene és jövője
2018. június 14, csütörtök

Az erdészeti génmegőrzés jelene és jövője

Az év első öt hónapjában is mozgalmas volt az állami halászati őrök élete
2018. június 13, szerda

Az év első öt hónapjában is mozgalmas volt az állami halászati őrök élete

Papírok és chip nélkül akarták Spanyolországba vinni a magyar kölyökkutyákat
2018. június 13, szerda

Papírok és chip nélkül akarták Spanyolországba vinni a magyar kölyökkutyákat

Afrikai sertéspestis - A Duna-deltában is megjelent a kór
2018. június 11, hétfő

Afrikai sertéspestis - A Duna-deltában is megjelent a kór

A jövő genetikája az embrióátültetők „kezében” van
2018. június 8, péntek

A jövő genetikája az embrióátültetők „kezében” van

Megváltozott a nyilvános Interaktív Erdőtérkép elérési útvonala
2018. június 7, csütörtök

Megváltozott a nyilvános Interaktív Erdőtérkép elérési útvonala

Felavatták Dr. Nagy Bálint mellszobrát
2018. június 7, csütörtök

Felavatták Dr. Nagy Bálint mellszobrát

Kedvezően zárult a Nébih 2018-as petúnia GMO-vizsgálata
2018. június 7, csütörtök

Kedvezően zárult a Nébih 2018-as petúnia GMO-vizsgálata

Megnyugtató eredménnyel zárult a vetőburgonya szállítmányok fokozott ellenőrzése
2018. június 7, csütörtök

Megnyugtató eredménnyel zárult a vetőburgonya szállítmányok fokozott ellenőrzése

Az erdészeti génmegőrzés jelene és jövője
2018. június 5, kedd

Az erdészeti génmegőrzés jelene és jövője