null A járvány leküzdése a cél

A járvány leküzdése a cél

2016. november 24, csütörtök

Az európai madárinfluenza járvány – melynek hazánk is elszenvedője – egyre több országot érint. Az utóbbi napokban Ausztria, Németország, Horvátország, Dánia, Hollandia után Olaszország és Svédország is jelezte a betegség jelenlétét vadmadárállományban, illetve baromfitelepeken. A járvány leküzdéséért a magyar állategészségügyi hatóság mindent megtesz, és továbbra is számít az állattartók felelősségteljes együttműködésére.

A hatósági intézkedések célja, hogy megakadályozzák az érintett telepek esetleges megfertőződését, és ezzel együttesen a járvány további terjedését. A járványvédelmi szempontból nem megfelelő helyen tartott háztáji baromfik levágása, létszámuk csökkentése segíti a járvány felszámolását, és megelőzheti az elhullásokat, így a gazdasági veszteséget is.

Fontos tudnivaló, hogy az állatok leölését kizárólag az állategészségügyi hatóság teheti kötelezővé, mely esetekben az érintett állattartók állami kártalanításban részesülnek. Bugac háztáji, kislétszámú állományát jelen pillanatban és jelen járványügyi helyzetben az intézkedés nem érinti, leölési kötelezettség nincs.

Hazánkban a betegség megjelenése óta több mint 400.000 állat leölését rendelte el a hatóság. A járvány terjedésének megakadályozására a NÉBIH folyamatosan tájékoztatja a gazdákat és a lakosságot a legfontosabb tudnivalókról és az aktuális járványügyi helyzetről.

A NÉBIH kéri az állattartókat az alábbi linken is elérhető óvintézkedések betartására:
http://portal.nebih.gov.hu/hu/-/baromfitartok-figyelem-mit-tehetunk-a-madarinfluenza-ellen-

Az aktuális járványügyi helyzetről és tudnivalókról a NÉBIH hivatalos weboldalán tájékozódhatnak:
http://portal.nebih.gov.hu/hu/madarinfluenza

Kapcsolódó tartalmak:
Közlemény letölthető formában


Friss hírek

2026. október 12, hétfő

A Nébih idén már mintegy 400 kiskultúrára engedélyezett növényvédőszer-felhasználást

A Nébih mint a növényvédőszerek engedélyezésére kijelölt hatóság Magyarországon, prioritásként kezeli, hogy a kisebb területet elfoglaló, úgynevezett kiskultúrák termesztése is biztonságos, kiszámítható és jövedelmező legyen. A munka különböző szakmai szervezetekkel: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Növényvédelmi Szövetség, FruitVeb, Gyógynövény Szövetség és Terméktanács, Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, valamint növényvédőszer gyártókkal szorosan együttműködve folyik. Célja, hogy a szükséghelyzeti engedélyek helyett a már forgalmazási és felhasználási engedéllyel rendelkező növényvédőszer készítmények elérhetőek legyenek a különböző kiskultúrák termesztése során is.

Tovább >

2026. október 9, péntek

Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni védekezéshez

Szükséghelyzeti engedélyt adott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Karate Zeon 5 CS, Decis Forte, Lamdex Extra rovarölő szerek és az Oroganic gomba-, rovar- és atkaölő szer kijuttatására. Az engedélyek célja, hogy elősegítse a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni hatékony védekezést. A készítmények 2026. október 9. és 2027. február 5. között felhasználhatóak országosan, mezőgazdasági és kertészeti kultúrákban, közterületeken és házi kertekben földi permetezéssel történő kijuttatással.

Tovább >