A mezőgazdasági termék cimkéjű tartalom.

Keddtől élesedik a mezőgazdasági termékek behozatalát bejelentő felület

Keddtől élesedik a mezőgazdasági termékek behozatalát bejelentő felület

2024. április 13, szombat

Április 16-án hatályba lép az egyes mezőgazdasági termékek Magyarországra történő behozatalára vonatkozó kormányrendelet1. A jogszabály szerint a bejelentésköteles termékek nem magáncélú behozatalát tervező természetes személynek, egyéni vállalkozónak, jogi személynek vagy egyéb szervezetnek e szándékát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih) előzetesen jeleznie kell. Az elektronikus adatszolgáltató űrlap, valamint a tematikus ügyfélszolgálati csatornák keddtől lesznek elérhetőek az ügyfelek számára.

Az érintettek a mezőgazdasági termékek behozataláról szóló bejelentésüket a Nébih honlapján közzétett formanyomtatványon tudják majd megtenni, amit légi vagy vízi úton történő szállítás esetén legkésőbb 6, egyéb esetekben legkésőbb 24 órával a behozatalt megelőzően kell teljesíteniük. A hiánytalanul kitöltött bejelentés befogadásáról a hivatal azonnal visszaigazoló levelet küld a megadott e-mail címre.

Az érintett termékek listáját, továbbá a bejelentés elmulasztásához kapcsolódó közigazgatási bírságra vonatkozó szabályokat az egyes mezőgazdasági termékek Magyarországra történő behozatalára vonatkozó kormányrendelet1 tartalmazza.
A Nébih az érintettek kérdéseinek minél gyorsabb és hatékonyabb megválaszolása érdekében elkülönített ügyfélszolgálati csatornákat is indít. Az mgbehozatal@nebih.gov.hu e-mail cím, valamint a 06-1-336-9090-es ügyfélszolgálati telefonszám szintén április 16-tól áll majd az ügyfelek rendelkezésére.

A bejelentéshez szükséges adatokat az alábbi összefoglaló tartalmazza:
„Mezőgazdasági termékek behozatalának bejelentéséhez szükséges adatok (docx, pdf)”
Fontos, hogy a segédlet tényleges bejelentésre nem alkalmas, azt kizárólag a keddtől elérhető online űrlap segítségével lehet majd teljesíteni. 

Hivatkozott jogszabály:
1Az egyes mezőgazdasági termékek Magyarországra történő behozatalával kapcsolatos intézkedésekről szóló 80/2024. (IV. 11.) Korm. rendelet

Friss hírek

2024. június 21, péntek

Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád után további négy vármegyében lesz tűzgyújtási tilalom

Az elmúlt napokra jellemző kánikula miatt továbbra is fennáll az erdőtüzek kockázata, ezért a hatóságok Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád mellett 2024. június 22-től Baranya, Békés, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékben is tűzgyújtási tilalmat rendelnek el.

Tovább >

2024. június 21, péntek

Változik a megújuló energia előállításához kapcsolódó tápanyag-gazdálkodási terv benyújtásának rendje

A jövőben a Nébih Elektronikus Gazdálkodási Napló (eGN) rendszerén keresztül tehetnek eleget a biomassza-termelők elektronikus adatszolgáltatási kötelezettségüknek. Az új online felület nem csak a tápanyag-gazdálkodási tervek fogadására alkalmas, de beépített képletekkel annak elkészítését is segíti.

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)

Részvétel az ellenőrzési rendszerben

Részvétel az ellenőrzési rendszerben

2023. június 1, csütörtök

Részvétel az ellenőrzési rendszerben

Valamennyi, az alábbi mezőgazdaságból – beleértve az akvakultúrát és a méhészetet is – származó termékeket és az ezen termékekből származó termékeket előállító, elkészítő, jelölő, forgalomba hozó, harmadik országból az Unióba importáló vagy az Unióból exportáló gazdasági szereplő bármilyen termékének ökológiaiként vagy ökológiaira való átállásban lévőként való forgalomba hozatala előtt köteles ökológiai gazdálkodás vonatkozásában elismert tanúsító szervezethez bejelentkezni, és tevékenységét tanúsító szervezet ellenőrzése alatt végezni:

  • élő és feldolgozatlan mezőgazdasági termékek – állatok, növények és vetőmagok, gombák;
  • feldolgozott élelmiszerek;
  • takarmány;
  • az (EU) 2018/848 rendelet I. mellékletben szereplő a mezőgazdasághoz szorosan kapcsolódó egyéb termékek: matétea, csemegekukorica, szőlőlevél, pálmafacsúcsrügy, komlóhajtás, továbbá növények hasonló, étkezésre alkalmas részei és az azokból előállított termékek, élelmiszerben vagy takarmányban történő felhasználásra szánt tengeri só és egyéb sók, legombolyítható selyemgubó, természetes mézgák és gyanták, méhviasz, illóolajok, természetes parafából készült dugók, nem agglomerált, és kötőanyag nélkül, kártolatlan és fésületlen pamut, kártolatlan és fésületlen gyapjú, nyers bőr és kezeletlen irha, hagyományos növényalapú növényi készítmények.


A vadon élő állatok vadászatából vagy halászatából származó termékek nem tekinthetők ökológiai terméknek!
Akik mentesülnek
Azon gazdasági szereplők, akik/amelyek közvetlenül a végső fogyasztó vagy végfelhasználó részére értékesítenek előrecsomagolt ökológiai termékeket, mentesülnek a bejelentkezési kötelezettség alól és ökológiai tanúsítvánnyal sem kell rendelkezniük, feltéve, hogy ezeket a termékeket kizárólag az értékesítés helyével összefüggő módon:

  • állítják elő (saját termék előállítása esetén),
  • készítik el,
  • vagy tárolják, 

vagy

  • ezeket a termékeket nem harmadik országból hozzák be,
  • fenti tevékenységeket nem adják ki harmadik félnek alvállalkozásba.

Tanúsítvány kereső
A Magyarországon tanúsító szervezet ellenőrzése alatt tevékenykedő ökológiai gazdálkodók tanúsítására vonatkozó információk a tanúsító szervezetek honlapján, valamint a TRACES NT rendszer nyilvános felületén keresztül elérhetőek. A keresők segítségével ellenőrizhető például, hogy az ökológiai jelöléssel ellátott termék előállítója valóban jogosult volt-e a terméket „bio/öko/ökológiai” jelöléssel forgalomba hozni.

 
A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. tanúsítványkeresője:
https://hu-oko-01.hu/ACM/faces/form/portal/login/home_portallogin.xhtml
A Bio Garancia Kft. tanúsítványkeresője:
https://www.bio-garancia.hu/hu/easy-cert-tanusitvany-kereso

A TRACES NT publikus oldalának tanúsítványkeresője:
https://webgate.ec.europa.eu/tracesnt/directory/publication/organic-operator/index#

Amennyiben az Ön által keresett gazdálkodó érvényes tanúsítványát a tanúsítvány keresőkben nem találta meg és tudomása van róla, hogy a gazdálkodó ökológiai minősítéssel terméket hozott forgalomba, azt kérjük, szíveskedjék jelezni a Nébih Zöld számán (06-80/263-244), vagy az ugyfelszolgalat@nebih.gov.hu e-mail címen.

Friss hírek

2024. június 4, kedd

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.06.04.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. június 4, kedd

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.06.04.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)