A permetezés cimkéjű tartalom.

Permetezőgép felülvizsgáló állomások 2021. évi ellenőrzési kampányának eredményei

Permetezőgép felülvizsgáló állomások 2021. évi ellenőrzési kampányának eredményei

2021. december 17, péntek

A használatban lévő növényvédő gépek időszakos műszaki felülvizsgálata 2019 júliusától kötelező. Az elmúlt több mint két év tapasztalatai tükrében és a termelői visszajelzések alapján a Nébih 2021 májusában megkezdte a felülvizsgáló állomások tevékenységének célzott ellenőrzését. Az ellenőrzés arra irányult, hogy a felülvizsgáló állomások a vonatkozó jogszabályban és az abban hivatkozott szabványokban leírtak szerint végzik-e a tevékenységüket.

A Nébih munkatársai tizenkilenc felülvizsgáló állomás helyszíni ellenőrzését végezték el a május közepétől november közepéig tartó időszakban. Elsősorban olyan állomások ellenőrzése valósult meg, amelyek korábban több mint 300 db permetezőgép műszaki felülvizsgálatát végezték el, valamint termelői visszajelzések alapján visszásságok merülhettek fel a tevékenységükkel kapcsolatosan.

Ezek közül öt állomás esetében nem volt további teendője a hatóságnak, mert mindent rendben talált, tizenhárom állomás esetében viszont intézkedésre volt szükség. Egy állomás ellenőrzési eredményeinek és tapasztalatainak értékelése és elemzése pedig még folyamatban van.

Négy felülvizsgáló állomás esetében olyan súlyos hibák, hiányosságokat állapítottak meg, amelyek miatt – növényvédelmi bírság kiszabása mellett – az érintetteket törölték a felülvizsgálatra jogosultak nyilvántartásából. Ezek az állomások a jövőben nem folytathatják tevékenységüket.

További hét felülvizsgáló állomásra szabott ki növényvédelmi bírságot a Nébih, emellett az érintett állomásokat kötelezte a feltárt hibák, illetve hiányosságok javítására, illetve pótlására.

A tizenegy felülvizsgáló állomás vonatkozásában összesen 12.315.000 forint összegű növényvédelmi bíráság kiszabására került sor.

Két esetben bírság kiszabására nem volt szükség, de az ellenőrzések keretében rögzített, kisebb jelentőségű hibákat, illetve hiányosságokat ki kell javítaniuk, illetve pótolniuk kell az érintett állomásoknak. 

A legsúlyosabb kihágás az érdemi felülvizsgálat nélkül történt tanúsítvány és igazoló matrica kiadás volt.

Gyakran előfordult, hogy az ellenőrzött állomások nem, vagy csak részben tettek eleget adminisztrációs kötelezettségeiknek (pl.: a felülvizsgálatok időpontjának és helyszínének idejében történő és pontos megadása, a gépre vonatkozó azonosító és további adatok teljes körű rögzítése a hatóság rendszerében). Szintén gyakori hiányosságnak minősíthető, hogy a vonatkozó rendelet által hivatkozott szabványok, valamint a szabványokban meghatározott vizsgáló berendezések, illetve mérőeszközök egy része, vagy éppen kármentő eszköz nem állt rendelkezésre, továbbá a meglévő eszközök közül nem mindegyik volt kalibrált. Egyes, a felülvizsgált gépekre vonatkozó paraméterek – így például a gépre szerelt manométer pontossága, a szórókeret és a szórószerkezet kialakításához és kiviteléhez kapcsolódó jellemzők, valamint a fúvókák szórásteljesítménye – meghatározása nem a vonatkozó szabványokban leírtak szerint történt meg.

A Nébih szakemberei 2022. év során is folytatják a helyszíni ellenőrzést, amelyek megvalósulhatnak előzetes bejelentést követően telephelyen vagy előzetes bejelentés nélkül felülvizsgálati helyszínen is.

Az ellenőrök tapasztalataikat a felülvizsgáló állomások részére szervezett továbbképzésen megosztják a résztvevőkkel, hogy a hibákból tanulva a legmagasabb színvonalú szolgáltatást tudják nyújtani a gazdálkodók számára, ezzel hozzájárulva a környezeti és élelmiszerbiztonsági kockázatok csökkentéséhez. A továbbképzésre várhatóan 2022 tavaszán kerül sor.

A Nébih ezúton is felhívja a géptulajdonos-termelők figyelmét arra, hogy a használt növényvédő gépeket a gépek tulajdonosainak rendszeres időközönként el kell vinniük műszaki felülvizsgálatra - érvényes jogosultsággal rendelkező - ellenőrző állomáshoz.

A 2016-2022. közötti időszakban az ellenőrző hatóság türelmi időt biztosított a műszaki felülvizsgálatok elvégzésére, a megfelelő felkészülés elősegítése céljából. 

A 2022. évben ugyanakkor már eleget kell tenni az európai parlamenti és tanácsi irányelvben EU direktívában foglalt kötelezettségnek és csak azzal a permetező géppel lehet munkát végezni, amelyiken a műszaki felülvizsgálatot - pozitív eredménnyel - elvégezték.

Kapcsolódó jogszabály:
2009/128/EK 

Friss hírek

2023. április 14, péntek

Repülőgépes és helikopteres légi növényvédelemhez hatósági engedéllyel rendelkező szervezetek

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Légügyi Felügyeleti Hatósági Főosztályának tájékoztatása szerint légi-mezőgazdasági tevékenységgel kapcsolatban jelenleg a következő szervezetek rendelkeznek hatósági engedéllyel önálló munkavégzésre:

Tovább >

2022. december 5, hétfő

Lezárult a drónos növényvédelmi szolgáltatást hirdető vállalkozások támogató ellenőrzési kampánya

Támogató helyszíni szemlékkel segítette az elmúlt időszakban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a permeteződrónos növényvédelmi szolgáltató vállalkozásokat annak érdekében, hogy a jövőben a rájuk vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően nyújthassanak szolgáltatásokat a hazai gazdáknak. A szemlék hasznos, gyakorlatias tapasztalatokkal zárultak, így várhatóan jövő tavasszal is folytatódnak.

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)

Vegyes képet mutatnak a permetezőgép-felülvizsgáló állomások ellenőrzési kampányának első eredményei

Vegyes képet mutatnak a permetezőgép-felülvizsgáló állomások ellenőrzési kampányának első eredményei

2021. szeptember 13, hétfő

2021 májusában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megkezdte a permetezőgépek időszakos műszaki felülvizsgálatát végző állomások célzott ellenőrzését. A jogszabályok és szabványok betartásának kontrollja július végéig 9 felülvizsgáló állomásra terjedt ki, köztük elsősorban azokra, amelyek több mint 500 permetezőgép műszaki felülvizsgálatát végezték el. A Nébih szakemberei 7 állomás esetében – változóan súlyos jogsértések miatt – hatósági eljárást indítottak, közülük a 3 legsúlyosabb jogsértőt eltiltották a felülvizsgálati tevékenység gyakorlásától. A kiszabott növényvédelmi bírság összességében meghaladja a 10,5 millió forintot.

Az eddigi ellenőrzések során mindössze két érintettnél talált mindent rendben a hatóság. Három felülvizsgáló állomás esetében viszont olyan súlyos hibákat és hiányosságokat tártak fel a Nébih szakemberei, amelyek miatt – növényvédelmi bírság kiszabása mellett – az érintett szervezeteket törölték a felülvizsgálatra jogosultak nyilvántartásából. Az érintett állomások a jövőben nem folytathatják tevékenységüket, sőt bizonyos esetekben a Nébih büntető feljelentést is tehet.  

További két felülvizsgáló állomást a közepesen súlyos mulasztások miatt növényvédelmi bírság kiszabása mellett, kettőt pedig kisebb jelentőségű hibák miatt, bírság megállapítása nélkül kötelezett a Nébih a feltárt hibák javítására, illetve a hiányosságok pótlására.

A bírsággal sújtott szervezetek vonatkozásában a szankció összesen 10.515.000 forint.

Az ellenőrzési kampány első szakaszában a legsúlyosabb kihágás az érdemi vizsgálat nélküli tanúsítvány- és igazolómatrica-kiadás volt. Gyakran előfordult, hogy az ellenőrzött állomások nem vagy csak részben tettek eleget adminisztrációs kötelezettségeiknek (pl.: a felülvizsgálatok időpontjának és helyszínének idejében történő és pontos megadása, a gépre vonatkozó azonosító és további adatok teljes körű rögzítése a hatóság rendszerében), többször megesett, hogy a szabványokban meghatározott vizsgálóberendezések, mérőeszközök csak részben álltak rendelkezésre. Arra is volt példa, hogy egyes mérőeszközök nem voltak kalibráltak vagy egyes műszaki jellemzőknek – például a gépre szerelt manométer pontosságának, a szórószerkezet kialakítására és kivitelére vonatkozó paramétereknek, a szórófejek, illetve fúvókák szórásteljesítményének – a mérése nem a vonatkozó szabványokban leírtak szerint történt.

A kedvezőtlen megállapításokat figyelembe véve, a Nébih szakemberei ősszel is folytatják a helyszíni ellenőrzéseket. Az így összegyűlő tapasztalatokat a tervek szerint szervezett továbbképzésen osztják majd meg a kollégák a felülvizsgáló állomások szakmai vezetőivel, hozzájárulva a környezeti és élelmiszerbiztonsági kockázatok csökkentéséhez.
 


Friss hírek

2024. május 22, szerda

Új rendelet a gyógyszeres takarmány szabályozásban

Megjelent a nem céltakarmányokban visszamaradó antimikrobiális hatóanyagok egyedi keresztszennyeződési határértékeinek és ezen anyagokra vonatkozó analitikai módszerek megállapításáról szóló EU rendelet.

Tovább >

2024. május 17, péntek

Május 18-tól Bács-Kiskun vármegyében is véget ér a tűzgyújtási tilalom

Az elmúlt 24 órában lehullott csapadéknak és a jelenleg is zajló esőzésnek köszönhetően csökkent a tűzveszély, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal egyetértésben, 2024. május 18-tól visszavonja a tűzgyújtási tilalmat Bács-Kiskun vármegyében. A hatósági döntés eredményeképpen egyetlen vármegyében sem lesz érvényben tűzgyújtási tilalom az országban.

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)

Itt van az ősz, itt van újra az őszi lemosó permetezés ideje

Itt van az ősz, itt van újra az őszi lemosó permetezés ideje

2019. október 29, kedd

Az áttelelő károsítók ellen véd a lemosó permetezés, amit az év két időszakában érdemes elvégezni: ősszel 60-80%-os lombhullásban, illetve tél végén vagy kora tavasszal a rügypattanás előtt.

Cikkünkben összefoglaltuk az őszi lemosó permetezéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat

Friss hírek

2024. május 22, szerda

Új rendelet a gyógyszeres takarmány szabályozásban

Megjelent a nem céltakarmányokban visszamaradó antimikrobiális hatóanyagok egyedi keresztszennyeződési határértékeinek és ezen anyagokra vonatkozó analitikai módszerek megállapításáról szóló EU rendelet.

Tovább >

2024. május 17, péntek

Május 18-tól Bács-Kiskun vármegyében is véget ér a tűzgyújtási tilalom

Az elmúlt 24 órában lehullott csapadéknak és a jelenleg is zajló esőzésnek köszönhetően csökkent a tűzveszély, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal egyetértésben, 2024. május 18-tól visszavonja a tűzgyújtási tilalmat Bács-Kiskun vármegyében. A hatósági döntés eredményeképpen egyetlen vármegyében sem lesz érvényben tűzgyújtási tilalom az országban.

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)

Adatgyűjtés indul a tavalyi méhpusztulások felderítése érdekében

Adatgyűjtés indul a tavalyi méhpusztulások felderítése érdekében

2019. április 2, kedd

A héten megkezdi a tájékoztató és adatbekérő levelek postázását a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a 2018-as méhpusztulások kapcsán érintett gazdák részére. A termelőknek a kézhezvételtől számítva 8 munkanap áll majd rendelkezésükre az online adatszolgáltatásra.

A Nébih a felméréssel a tavalyi nagymértékű méhpusztulás okait kutatja. Az esetek felderítése érdekében a hatóság ellenőrzi az érintett méhészetek 3 km-es röpkörzetében található, a kérdéses időszakban méheket vonzó kultúrát termesztő termelők növényvédelmi tevékenységét. A Nébih a vizsgálat során, a növényvédő szerek lehetséges hatásán túl, minden egyéb körülményt értékel, de elsődlegesen a permetezési naplókból származó növényvédelmi tevékenységekre koncentrál.

Az adatszolgáltatás elektronikus felületen történik, ahol ügyfélkapus azonosítóval belépve minden érintett gazda kizárólag a saját adatszolgáltatásra kötelezett táblájának adatait éri el. A termelőknek küldött levélben az adatszolgáltatás menetéről, a felület elérhetőségéről és a teendőkről pontos és részletes tájékoztatás olvasható.

Az adatszolgáltatásra a levél kézhezvételtől számított nyolc munkanap áll rendelkezésre. Azok, akik meghatalmazott segítségével teljesítik a kötelezettséget, a meghatalmazás rögzítésétől számítják a nyolc munkanapot.

A gazdák kérdéseiket a novenyvedelem@nebih.gov.hu címen juttathatják el a hivatal szakembereihez.


Friss hírek

2024. május 22, szerda

Új rendelet a gyógyszeres takarmány szabályozásban

Megjelent a nem céltakarmányokban visszamaradó antimikrobiális hatóanyagok egyedi keresztszennyeződési határértékeinek és ezen anyagokra vonatkozó analitikai módszerek megállapításáról szóló EU rendelet.

Tovább >

2024. május 17, péntek

Május 18-tól Bács-Kiskun vármegyében is véget ér a tűzgyújtási tilalom

Az elmúlt 24 órában lehullott csapadéknak és a jelenleg is zajló esőzésnek köszönhetően csökkent a tűzveszély, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal egyetértésben, 2024. május 18-tól visszavonja a tűzgyújtási tilalmat Bács-Kiskun vármegyében. A hatósági döntés eredményeképpen egyetlen vármegyében sem lesz érvényben tűzgyújtási tilalom az országban.

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)

Indokolt-e a repce rovarölő szeres permetezése virágzásban?

Indokolt-e a repce rovarölő szeres permetezése virágzásban?

2018. április 26, csütörtök

Az elmúlt napok szokatlanul meleg időjárása robbanásszerűen felgyorsította a növények, köztük az őszi káposztarepce fejlődését. Míg körülbelül két héttel ezelőtt zöldbimbós állapotban találtuk a repcetáblákat, addig mostanra az állományok többsége már teljes virágzásban van.

A repce virágzáskori kártevői közül idén tömeges mértékben találkozhattunk a fénybogarak jelenlétével. Ugyanakkor, felvételezéseink alapján, a nagy repceormányos és a repceszár-ormányos a korábbi évekhez képest kisebb egyedszámban települtek be a táblákba. A fénybogarak a legnagyobb kárt a virágbimbók megrágásával okozzák. A virágzás idején a bogarak kártétele már nem számottevő, a védekezés már nem indokolt. A kártétel megelőzésének kulcs mozzanata az imágók elleni, zöldbimbós állapotban végrehajtott, rovarölő szeres védekezés. Aki ezt nem, vagy nem megfelelően végezte el, már hiába próbálja pótolni!

A virágzás időszakában ugyanakkor helyenként jelentőssé válhat a repcebecő-ormányos betelepülése. A védekezés szükségességét táblaszintű felvételezés alapján kell eldönteni! Ahol indokolttá válik a rovarölő szeres permetezés, azt a beporzó rovarok védelme érdekében vagy méhekre nem jelölésköteles készítménnyel, vagy méhekre mérsékelten kockázatos rovarölő szerrel, az engedélyokirat alapján, méhkímélő technológiával lehet elvégezni. A méhekre nem jelölésköteles rovarölő szerek gombaölő szerekkel tankkombinációban történő kijuttatásánál az együttes kijuttatás lehetőségéről az engedélyokiratban kapunk tájékoztatást.

A védekezés szükségességéről és módjáról kérje szakember véleményét, keresse növényvédelmi szakmérnök, növényorvos iránymutatását.

Zöldbimbós állapot. A fénybogarak elleni hatékony védekezés időszaka (fotó: Nagy G.) Érési táplálkozást folytató repcebecő-ormányosok a virágzaton (fotó: Nagy G.)

 


Friss hírek

2024. május 2, csütörtök

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.05.13.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. május 2, csütörtök

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.05.02.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)