A élelmiszerpazarlás cimkéjű tartalom.

„Kukába az élelmiszerpazarlással” – plakáttervező pályázatot hirdet a Nébih Maradék nélkül programja

„Kukába az élelmiszerpazarlással” – plakáttervező pályázatot hirdet a Nébih Maradék nélkül programja

2024. április 25, csütörtök

A Fenntarthatósági Témahét alkalmából „Kukába az élelmiszerpazarlással” címmel indít plakáttervező pályázatot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja. Az április 25-től június 21-ig tartó pályázat során olyan műveket várnak, amelyek figyelemfelkeltő módon szemléltetik az élelmiszerpazarlás problémakörét, hangsúlyozva a fogyasztók egyéni felelősségét. A legérdekesebb alkotások készítőit értékes nyereményekkel díjazzák, valamint műveik a tervek szerint oktatási intézményekben jelennek majd meg országszerte a következő tanévtől.

A teljes globális üvegházhatású gáz kibocsátás körülbelül 8%-a az élelmiszerhulladékokból ered. Ebből adódóan az élelmiszerpazarlás az egyik legégetőbb, megoldásra váró fenntarthatósági probléma, amely többek közt környezeti és gazdasági károkat okoz. A Nébih legfrissebb kutatási eredményei szerint Magyarországon fejenként átlagosan 60 kg élelmiszerhulladékot termelnek a háztartásokban egy év leforgása alatt, amelynek 40%-a körültekintőbb hozzáállással elkerülhető lehetne.

A „Kukába az élelmiszerpazarlással” című plakáttervező pályázattal a Maradék nélkül program célja, hogy még több fiatal figyelmét felhívja az élelmiszerpazarlásra, mely társadalmi és fenntarthatósági kihívás is egyben. A felhívásra olyan plakátterveket várnak, amelyek közérthetően, látványosan vagy akár humorosan mutatják be az élelmiszerpazarlás jelenségét, annak következményeit, valamint hangsúlyozzák a fogyasztók megelőzésben betöltött szerepét. A pályázat lehetőséget ad arra, hogy a pályázók kreatív módon illusztrálják gondolataikat az élelmiszerpazarlásról, és üzeneteikkel másokat is inspiráljanak a tudatosabb fogyasztásra.

A verseny több korosztály számára is nyitott: általános iskolások, középiskolások és idén először a vállalkozó szellemű felnőttek pályaműveit is várják a Nébih munkatársai. Az alkotások készítéséhez bármilyen technika alkalmazható, grafikai szoftver használata is megengedett, kivétel a mesterséges intelligencia segítségével előállított kép.
A pályaművek beküldési határideje: 2024. június 21. A szakmai zsűri díjazottjai értékes jutalomban részesülnek, de a közönség kedvenceit és a legaktívabb iskolát is díjazzák, amit több vállalkozás is tárgynyereményekkel támogat.

A részletes pályázati felhívás a Maradék nélkül program honlapján érhető el: https://maradeknelkul.hu/kukaba-az-elelmiszerpazarlassal-plakattervezo-palyazat/

Kapcsolódó anyag: 
„Kukába az élelmiszerpazarlással” – plakáttervező pályázatot hirdet a Nébih Maradék nélkül programja című közlemény letölthető formában (docx)

 


Friss hírek

2024. május 7, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal épületeinek épületenergetikai fejlesztése

KEHOP PLUSZ-4.1.4-23-2023-00007 (korábban: KEHOP-5.2.2-16-2017-00120)

Tovább >

2024. május 3, péntek

75 éve szolgálja az állategészségügyi diagnosztikát a Nébih debreceni laboratóriuma

Alapításának 75. évfordulóját ünnepelte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) debreceni állategészségügyi diagnosztikai laboratóriuma. A jubileumról szakmai konferenciával kísért ünnepségen emlékeztek meg az intézet egykori és jelenlegi munkatársai, kiemelt szakmai partnerei.

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)

Tudatos hűtőhasználattal az élelmiszerpazarlás ellen

Tudatos hűtőhasználattal az élelmiszerpazarlás ellen

2023. december 1, péntek

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja idén karácsonyra különleges hűtőhasználati útmutatót állított össze, amely segítséget nyújt az élelmiszerek biztonságos és fenntartható tárolásában. A kiadvány megjelenése alkalmából december 1. és 22. között értékes nyereményekért zajló kvízjátékban mérhetik össze tudásukat az olvasók a maradeknelkul.hu oldalon.

A hűtőszekrény használata a mindennapjaink része, hiszen elengedhetetlen az élelmiszerek tárolásához és frissen tartásához. Fontos szerep hárul rá az élelmiszerbiztonság megőrzésében és az élelmiszerpazarlás csökkentésében is, mely szerepkör az ünnepek alatt különösen értékes. Az adventi időszakban érdemes időt szánni a hűtőszekrény és a fagyasztórekesz kiürítésére annak érdekében, hogy a karácsonyi fogásoknak és maradékoknak legyen elég hely.

A maradékok sorsa a magyar háztartásokban rendkívül hányattatott, ugyanis a készételekből pazarolunk legtöbbet. Egy átlagos magyar fogyasztó egy év leforgása alatt 60 kg élelmiszerhulladékot termel, amelyből 24 kg elkerülhető lenne, vagyis ez a pazarlás. A pazarlás mérsékléséhez az élelmiszerek kezelésében elengedhetetlen a megfelelő tudás és a tudatos hozzáállás. A hűtőszekrény használata magától értetődőnek tűnhet, de számos olyan praktika van, amelyek alkalmazásával a hűtőnk és a fagyasztónk még nagyobb segítséggé válhat az élelmiszerpazarlás elleni harcban. Fontos odafigyelni például a megfelelő hőmérséklettartományra, az elrendezésre és az időzítésre; a hűtendő élelmiszerekre, és azokra is, amelyeknek árthat a hűtve tárolás. Ezenfelül a fagyasztás és kiolvasztás helyes és biztonságos módjáról sem szabad megfeledkezni, valamint; a hűtőtakarítás lépéseiről vagy éppen arról, hogy mi a teendő áramszünet esetén az élelmiszerekkel.

A Maradék nélkül program legújabb útmutatója ezeket az ismereteket most egy helyen foglalja össze. Azok, akik megfogadják őket nemcsak a saját egészségüket óvhatják meg az élelmiszer-eredetű megbetegedésekkel szemben, de a Föld erőforrásait is kímélik a pazarlás mérséklésével.
A megszerzett tudás most akár értékes nyereményre is váltható a Maradék nélkül adventi kvízjátékában. A december 1. és 22. között elérhető hűtőhasználati kvíz helyes válaszadói közül ugyanis 3 szerencsés nyertes – támogatói felajánlás révén – hűtőszekrényt nyerhet. Hűtőrendezésben gazdag adventi készülődést és pazarlásmentes ünnepeket kíván a Nébih Maradék nélkül programja!

A Maradék nélkül program felületei:
-    Weboldal: https://maradeknelkul.hu/
-    Facebook: https://www.facebook.com/maradeknelkul
-    Instagram: https://www.instagram.com/maradek_nelkul/
-    TikTok: https://www.tiktok.com/@maradek_nelkul


Friss hírek

2024. május 7, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal épületeinek épületenergetikai fejlesztése

KEHOP PLUSZ-4.1.4-23-2023-00007 (korábban: KEHOP-5.2.2-16-2017-00120)

Tovább >

2024. május 3, péntek

75 éve szolgálja az állategészségügyi diagnosztikát a Nébih debreceni laboratóriuma

Alapításának 75. évfordulóját ünnepelte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) debreceni állategészségügyi diagnosztikai laboratóriuma. A jubileumról szakmai konferenciával kísért ünnepségen emlékeztek meg az intézet egykori és jelenlegi munkatársai, kiemelt szakmai partnerei.

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)

Minden ötödik kilogramm élelmiszer a kukába kerül: te mennyivel járulsz hozzá?

Minden ötödik kilogramm élelmiszer a kukába kerül: te mennyivel járulsz hozzá?

2023. október 16, hétfő

Ötödik alkalommal hirdeti meg háztartási élelmiszerhulladék felmérését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja. A hivatal október 16-ától várja az önkéntesek jelentkezésék, akik vállalják, hogy egy héten át naplózzák, mennyi élelmiszer kerül a kukába otthonukban. Az élelmezési világnap egyben ideális alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet az élelmiszerpazarlás jelentette világproblémára is. Ebben a Maradék nélkül csapatához idén Viszkok Fruzsi is csatlakozott.

A világszerte megtermelt élelmiszerek ötöde a kukában végzi, miközben minden tizedik ember éhezik. A legfrissebb becslések szerint Magyarországon 883 ezer tonna élelmiszert dobunk ki évente, amelynek jelentős része a háztartásokban keletkezik: kb. 60 kg élelmiszerhulladékot termelünk fejenként, ebből 24 kg megelőzhető lenne. Az elpazarolt élelmiszer – mai árak mellett – mintegy 40 ezer forint veszteséget jelent egy átlagos állampolgár számára, míg összmennyisége olyan mértékű, hogy abból 430 ezer ember egy éven át naponta háromszor jóllakhatna. 

A Nébih Maradék nélkül programja 2016 óta követi nyomon a magyar háztartásokban keletkező élelmiszerhulladék mennyiségét. A legújabb, ötödik felmérésre a jelentkezés október 16-án, az élelmezési világnapon indul, a regisztrációs felület a Maradék nélkül honlapján érhető el. A kutatás fő célja az adatgyűjtés, de annak részeként a szemléletformálás és a jó gyakorlatok összegyűjtése is szerepet kap. A résztvevők, amellett, hogy megismerhetik, saját háztartásuk helyzete hogy viszonyul az országos átlaghoz, információs anyagokkal és kisebb ajándékokkal is gazdagodnak.

Az élelmezési világnapon a Maradék nélkül program az élelmiszerpazarlás problémájára és a jó megoldásokra is szeretné felhívni a figyelmet. Ebben idén Viszkok Fruzsi online tartalomkészítő, könyvíró is segíti a hivatalt. Az ismert véleményvezér a fenntartható konyhai szokások kialakítását segítő gyakorlatias tippeket oszt meg felületein, mint például, hogy ha valamiből több darab is van otthon, akkor a legrégebbit használjuk fel először. További élelmiszerpazarlás-elkerülő tippek találhatóak Viszkok Fruzsi Instagram, valamint a Maradék nélkül program Facebook és Instagram oldalán.


Friss hírek

2024. május 7, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal épületeinek épületenergetikai fejlesztése

KEHOP PLUSZ-4.1.4-23-2023-00007 (korábban: KEHOP-5.2.2-16-2017-00120)

Tovább >

2024. május 3, péntek

75 éve szolgálja az állategészségügyi diagnosztikát a Nébih debreceni laboratóriuma

Alapításának 75. évfordulóját ünnepelte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) debreceni állategészségügyi diagnosztikai laboratóriuma. A jubileumról szakmai konferenciával kísért ünnepségen emlékeztek meg az intézet egykori és jelenlegi munkatársai, kiemelt szakmai partnerei.

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)

Újabb lépés a fenntarthatóság felé: a magyar háztartások egyre kevesebb élelmiszert pazarolnak

Újabb lépés a fenntarthatóság felé: a magyar háztartások egyre kevesebb élelmiszert pazarolnak

2023. szeptember 27, szerda

Fejenként 24 kg élelmiszert pazarolunk el évente a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) negyedik alkalommal elvégzett hulladékfelmérése szerint. A rekord számú, több mint 500 háztartás részvételével lezajlott mérés eredményei azt mutatják, leggyakrabban továbbra is az ételmaradékok, a zöldségek és a gyümölcsök, valamint a pékáruk kerülnek feleslegesen a szemétbe. A legfrissebb adatok alapján a magyar háztartások újabb jelentős lépést tettek a fenntarthatóság felé, ugyanis 2016 óta 27%-kal csökkent az élelmiszerpazarlás.

A Nébih Maradék nélkül programja 2016 óta méri fel ‒ EU-s módszertan alapján ‒ az élelmiszerhulladékok mennyiségét és annak megoszlását a magyar háztartásokban. Az első adatok fejenként 68 kg élelmiszerhulladék „termelést” mutattak, ami azóta 12%-kal, 59,9 kg-ra csökkent a negyedik, 2022 őszi felmérés szerint.
A tényleges pazarlás 2016-ban az összes élelmiszerhulladék mintegy fele: 33,1 kg volt. A feleslegesen kidobott élelmiszerek mennyisége a program indulása óta 24 kg-ra mérséklődött, amely 27%-os csökkenést jelent.

Élelmiszerhulladékok megoszlása: 2016 óta 27,4%-kal csökkent az élelmiszerpazarlás mértéke a magyar háztartásokban.  2016-ban 100 háztartásban fejenként 33,14 kg az elkerülhető, 32,00 kg a nem elkerülhető és 2,90 kg a lehetségesen elkerülhető élelmiszerpazarlás mértéke.  Összesen 68,04kg. 2019-ban 165 háztartásban fejenként 31,96 kg az elkerülhető, 30,81 kg a nem elkerülhető és 2,72 kg a lehetségesen elkerülhető élelmiszerpazarlás mértéke. Összesen 65,49 kg. 2021-ben 282 háztartásban fejenként 25,19 kg az elkerülhető, 35,72 kg a nem elkerülhető és 4,60 kg a lehetségesen elkerülhető élelmiszerpazarlás mértéke.  Összesen 65,50 kg. 2022-ben 508 háztartásban fejenként 24,06 kg volt az elkerülhető, 31,43 a nem elkerülhető és 4,37 kg a lehetségesen elkerülhető élelmiszerpazarlás mértéke. Összesen 59,85 kg.

A mérések a legnagyobb mennyiségben pazarolt élelmiszerkategóriák terén is javulást mutatnak. Jelentős a csökkenés a pékáruknál: 6 év alatt csaknem 60%-kal sikerült mérsékelni a fejenkénti éves pazarlást a kenyér, a kifli és a zsemle esetében. Az eredmények szerint a készételekkel is tudatosabban bánnak a magyarok, ugyanis ebben a kategóriában is jelentős mennyiséget, csaknem 25%-ot sikerült lefaragni a pazarlásból.

A javuló eredmények ellenére azonban továbbra is a készételek vezetik a legnagyobb mértékben elpazarolt élelmiszerek toplistáját (10,06 kg/fő/év), ezt követik a friss zöldségek és gyümölcsök (4,53 kg/fő/év), a pékáruk (2,72 kg/fő/év), majd a tejtermékek (2,10 kg/fő/év).

Magyarországon legnagyobb mennyiségben elpazarolt élelmiszerek: zöldség és gyümölcs, készételek, péktermékek. 2016-ban fejenként 5,61 kg zöldség-gyümölcsöt, 13,28 kg készételt, és 6,50 kg pékterméket pazaroltunk el.  2019-ben fejenként 5,94 kg zöldség-gyümölcsöt, 13,70 kg készételt, és 5,31 kg pékterméket pazaroltunk el.  2021-ben fejenként 4,46 kg zöldség-gyümölcsöt, 10,74 kg készételt, és 3,43 kg pékterméket pazaroltunk el. 2022-ben fejenként 4,53 kg zöldség-gyümölcsöt, 10,06 kg készételt, és 2,72 kg pékterméket pazaroltunk el.

Szeptember 29-hez, az élelmiszerveszteséggel és -pazarlással kapcsolatos tudatosság nemzetközi napjához közeledve különösen jó hír, hogy a magyarok egyre tudatosabban bánnak az élelmiszerekkel. A csökkenés eddigi ütemét tartva 2030-ra elérhetjük az Egyesült Nemzetek Szövetségének (ENSZ) 12.3 fenntartható fejlődési célját: felére csökkenne a fogyasztói élelmiszerpazarlás Magyarországon.

Bizakodásra ad okot, hogy a felmérésben résztvevő háztartások 80%-a úgy nyilatkozott, hogy ‒ ha kis mértékben is, de ‒ tudna faragni a kidobott élelmiszerek mennyiségén. Mindezt várhatóan az infláció is befolyásolni fogja.

A hazai háztartások összes élelmiszerpazarlása azonban továbbra is 230.000 tonna évente. Fontos tudatosítani, hogy ebből az élelmiszermennyiségből 430 ezer ember tudna jóllakni egy éven keresztül, napi 3 bőséges étkezéssel számolva. Éppen ezért rendkívül lényeges a folyamatos edukáció, amelyben a Nébih Maradék nélkül programjának felületei (weboldal, Facebook, Instagram) is segítenek.

További érdekességek:
•    Világviszonylatban a háztartásokban keletkező élelmiszerhulladékok a teljes élelmiszerláncban keletkező élelmiszerveszteség 50-60%-áért felelősek (Eurostat, 2022).
•    A pazarlás oka ‒ a felmérés alapján ‒ legtöbbször a figyelmetlenségre, a nem megfelelő tervezésre vezethető vissza. Például a háztartások tagjai elfeledkeztek az ételről vagy túl sokat vásároltak, illetve főztek, ami emiatt megromlott.
•    A háztartásokban keletkező élelmiszerhulladék 25%-a került a komposztra. Az élelmiszerhulladékok környezetbarát kezelése terén további javulásra is van lehetőség, ugyanis az összes élelmiszerhulladék fele komposztálható.
•    A jelenlegi élelmiszerárak mellett egy átlagos magyar állampolgár évente 40.000 Ft értékű élelmiszert pazarol el, amely a teljes lakosság szintjén több mint 380 milliárd forint veszteséget jelent. A korábbi fogyasztói szokások mellett, azaz a 2016-os pazarlási szinten, a pazarlásból eredő fejenkénti veszteség 55.000 Ft lenne. Fejenként tehát átlagosan 15.000 Ft-ot spórolt egy átlagos magyar állampolgár a tudatosabb vásárlással, ételkészítéssel és tárolással, amely összesen több mint 140 milliárd forintot tesz ki.

Kapcsolódó anyagok:
"Újabb lépés a fenntarthatóság felé: a magyar háztartások egyre kevesebb élelmiszert pazarolnak" című közlemény letölthető formában (docx)
Kutatási összefoglaló letölthető formában (pdf)

Friss hírek

2024. május 7, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal épületeinek épületenergetikai fejlesztése

KEHOP PLUSZ-4.1.4-23-2023-00007 (korábban: KEHOP-5.2.2-16-2017-00120)

Tovább >

2024. május 3, péntek

75 éve szolgálja az állategészségügyi diagnosztikát a Nébih debreceni laboratóriuma

Alapításának 75. évfordulóját ünnepelte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) debreceni állategészségügyi diagnosztikai laboratóriuma. A jubileumról szakmai konferenciával kísért ünnepségen emlékeztek meg az intézet egykori és jelenlegi munkatársai, kiemelt szakmai partnerei.

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)

„Nagyi szerint” - rajzpályázatot hirdet a Nébih Maradék nélkül programja

„Nagyi szerint” - rajzpályázatot hirdet a Nébih Maradék nélkül programja

2023. június 15, csütörtök

A tavalyi nagy sikerű rajzpályázatot követően a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjának munkatársai idén nyáron is várják az alkotni vágyó fiatalok pályaműveit. Az aktuális pályázat a nagyszülőktől eltanulható, élelmiszerpazarlást mérséklő praktikákat, a generációkon átívelő jó háztartási gyakorlatokat helyezi a középpontba. Az általános iskolások és gimnazisták alkotásainak beküldési határideje július 25. A legkiemelkedőbb pályaművek készítői értékes díjakban részesülnek, alkotásaikkal pedig egy utcatárlaton a nagyközönségnek is bemutatkozhatnak.

A „Nagyi szerint” című rajzpályázat a Maradék nélkül program egyik kiemelten fontos célját: az iskolások élelmiszerpazarlás megelőzésére és az élelmiszerbiztonságra vonatkozó tudatosságának növelését támogatja.
A nagyszülőkkel való közös főzések alkalmával a gyerekek megismerkedhetnek az alapanyagokkal, a konyhai eszközök használatával, valamint a mérés és adagolás fontossága mellett a higiénia jelentőségével is. Ezek az élmények nemcsak a problémamegoldó és időbeosztási képességüket, valamint a kreativitásukat fejlesztik, hanem egyúttal hozzájárulhatnak az egészséges és fenntartható táplálkozási szokások, valamint az étel iránti tisztelet kialakulásához is.

A Maradék nélkül program munkatársai szeretnének minél több gyermeket és fiatalt arra biztatni, hogy a nyári szünetben rajzaikon keresztül mutassák meg, milyen személyes élményeket, tanítást kaptak nagyszüleiktől a konyhai praktikák, különösen az élelmiszerpazarlás csökkentése kapcsán.
A pályázatra három korosztályban lehet nevezni: alsó tagozat, felső tagozat, középiskola.  A pályaművek beküldési határideje: július 25. A részletes felhívás a Maradék nélkül program honlapján érhető el.

A szakmai zsűri díjazottjai értékes jutalomban részesülnek, továbbá a hivatal a közönség kedvencei és a legaktívabb iskola részére is ajándékkal készül. Mindezek mellett pedig a legkiemelkedőbb alkotásokból idén is utcatárlat nyílik a Nébih II. kerületi központjában.

A rajzpályázatot a Nagycsaládosok Országos Egyesülete szakmai partnerként, több vállalkozás pedig tárgynyereménnyel támogatja. 

 


Friss hírek

2024. május 7, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal épületeinek épületenergetikai fejlesztése

KEHOP PLUSZ-4.1.4-23-2023-00007 (korábban: KEHOP-5.2.2-16-2017-00120)

Tovább >

2024. május 3, péntek

75 éve szolgálja az állategészségügyi diagnosztikát a Nébih debreceni laboratóriuma

Alapításának 75. évfordulóját ünnepelte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) debreceni állategészségügyi diagnosztikai laboratóriuma. A jubileumról szakmai konferenciával kísért ünnepségen emlékeztek meg az intézet egykori és jelenlegi munkatársai, kiemelt szakmai partnerei.

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)