Egyre nagyobb teret nyer hazánkban a folyamatos erdőborítású erdőkezelés

Napjainkban a folyamatos erdőborítást biztosító természetközeli erdőgazdálkodási módszerek iránti növekvő társadalmi igény tovább ösztönzi a nem vágásos erdőkezelési üzemmódok térhódítását.

Ezek közül jelentős szerep jut az erdészeti igazgatás által kiemelten támogatott – az erdei ökoszisztémában lejátszódó önszabályozó természeti folyamatokra alapozó – ún. szálaló és átalakító üzemmódoknak, mivel az így kezelt erdők védelmi és közjóléti funkcióik mindegyikét képesek a gazdálkodás mellett is betölteni.

Az elmúlt években a szálaló – a rendszeres, és az erdő folyónövedékéhez igazodó mértékű fahasználatokkal (szálalás) történő erdőkezelés, amelynek során az erdőnevelési és a véghasználati/erdőfelújítási időszakok nem különülnek el egymástól –, és az átalakító üzemmódban – melynek elsődleges szakmai célja a vágásos üzemmódról a szálaló üzemmódra való áttérés – kezelt erdőterületek aránya a vágásoshoz viszonyítva tovább növekedett. (Folyamatos erdőborítást biztosító üzemmódok csak abban az esetben alkalmazhatók, ha a termőhelyi és erdőállomány-viszonyok azt lehetővé teszik.) Az erdőtervi zárójegyzőkönyvek adatai alapján pl. 2007-ben mintegy 1.800 ha szálaló és 3.780 ha átalakító üzemmód került újonnan tervezésre. Így a korábbi évek adataival együtt jelenleg a folyamatos erdőborítást biztosító erdőkezelési üzemmódok összterülete mintegy 20.500 ha. Az elmúlt erdőtervezési évben két tervezési egységben az 1000 ha-t is meghaladta a szálaló, illetve átalakító üzemmódú területek kiterjedése. Ezek a Vasvári Erdészeti Igazgatóság (1.591 ha) és a Litke-Kisterenyei erdőtervezési körzet (1.296 ha).  

Az átalakító és a szálaló üzemmódok tervezésében a gazdálkodói akarat játssza a főszerepet, mivel e nélkül eredményes és szakszerű munka a folyamatos erdőborítással kezelt erdőkben sem várható el. A 2004-2007. közötti erdőtervezési évek adatai azt mutatják, hogy a szálalás 74%-a, míg az átalakító üzemmód 89%-a védett természeti területen lévő erdőkben került tervezésre. A nem védett területeken történő előírásokra a közjóléti funkciót ellátó üdülőterületeken, parkerdőkben, valamint víztározók környezetében került sor. Ugyanakkor, mind gyakrabban fordul elő az az eset, hogy a viszonylag kis területtel bíró magángazdálkodó maga kéri az erdőterületére az üzemmód váltást, fahasználati előírásként pedig a szálalást. Ezeknek az eseteknek a gyarapodása két okra vezethető vissza. Az egyik az ún. „háztáji-gazdálkodás” gyakorlásának kívánalma, ami azt jelenti, hogy az erdőgazda csak saját felhasználásra szeretne termelni, általában csak annyit, amennyit az adott évben saját céljaira felhasznál. A másik ok, hogy a szakszerű szálalás folytatása során nem terheli felújítási kötelezettség a gazdálkodót, így a hagyományos vágásos üzemmóddal szemben jelentős felújítási és ápolási költség takarítható meg.

Megítélésünk szerint a nem vágásos üzemmódok arányának növekedése vitathatatlan jele a természeti folyamatokra alapozott erdőgazdálkodás térnyerésének, mely tendencia a jövőben várhatóan továbberősödik.

Szolnyik Csaba
MgSzH Központ Erdészeti Igazgatóság
Regionális és Zöldövezeti Tervező Osztály