null A tojásfogyasztás csökkentheti az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét

A tojásfogyasztás csökkentheti az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét

2026. május 27, szerda

Egy amerikai kutatás szerint a rendszeres tojásfogyasztás hozzájárulhat az időskori szellemi hanyatlás kockázatának csökkentéséhez.

Az amerikai Loma Linda University Health kutatói szerint a rendszeres tojásfogyasztás összefüggésbe hozható az Alzheimer-kór alacsonyabb kockázatával a 65 év felettiek körében. A Journal of Nutrition folyóiratban publikált vizsgálatban közel 40 ezer ember adatait elemezték átlagosan 15 éven keresztül. Azoknál, akik hetente legalább 5 alkalommal ettek tojást, 27%-kal kisebb eséllyel diagnosztizáltak Alzheimer-kórt, mint azoknál, akik egyáltalán nem fogyasztottak tojást. De már a mérsékelt bevitel is kedvező hatást mutatott: a heti 2-4 alkalommal tojást fogyasztóknál mintegy 20%-kal csökkent a kockázat. Mindennek hátterében a kutatók szerint az áll, hogy a tojásban található kolin, lutein, zeaxantin karotinoidok és omega-3 zsírsavak támogatják az agyműködést és a memóriát. Azt is hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a tojás önmagában nem csodaszer, a legfontosabb a kiegyensúlyozott, egészséges étrend és életmód — írja a ScienceDaily.


Friss hírek

2026. de juliol 3, divendres

A zöldségek és gyümölcsök bio változatra cserélése csökkentheti az emlőrák kockázatát

Azok a nők, akik gyakrabban fogyasztanak bio gyümölcsöket és zöldségeket, alacsonyabb kockázatnak vannak kitéve a menopauza utáni emlőrák kialakulása szempontjából — derült ki egy nagyszabású francia tanulmányból.

Tovább >

2026. de juliol 2, dijous

Európában egészségügyi aggályokat vet fel a dioxinok és a dioxinszerű PCB-k étrendi expozíciója

Az EFSA új tudományos véleménye szerint a dioxinok és a dioxinszerű poliklórozott bifenilek (PCB) étrendi expozíciója továbbra is egészségügyi aggályt jelent az európai lakosság körében.

Tovább >