null Hidrogén-cianid és kadmium a lenmagban

Hidrogén-cianid és kadmium a lenmagban

2026. július 9, csütörtök

A lenmag kedvező tápanyag-összetétele mellett egészségügyi kockázatokat is hordozhat.

A lenmag értékes élelmi rostokat, omega-3 zsírsavakat, B-vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz, ugyanakkor természetes módon cianogén glikozidok is megtalálhatók benne. A mag rágásakor, összezúzásakor vagy őrlésekor hidrogén-cianid (kéksav) szabadulhat fel, amely nagyobb mennyiségben szédülést, fejfájást, hányingert okozhat. A kockázat sütés vagy főzés esetén jelentősen csökken, mivel a hidrogén-cianid elillan, a felszabadulásáért felelős enzimek pedig hő hatására inaktiválódnak. 

A Német Szövetségi Kockázatértékelési Intézet (BfR) szerint felnőttek számára legfeljebb napi 15-20 g (kb. 2-3 csapott evőkanál) nyers, őrölt lenmag fogyasztása javasolt, ennél nagyobb mennyiségnél már egészségkárosító hatások jelentkezhetnek. A BfR hangsúlyozza, hogy a megfelelő figyelmeztető jelöléssel („Kizárólag főzéshez és sütéshez használható. Nyersen nem fogyasztható!”) ellátott termékeket csak az előírt hőkezelést követően szabad fogyasztani. 

A gyerekek alacsonyabb testtömegük, fokozott oxigénhiány-érzékenységük és kevésbé hatékony méregtelenítő mechanizmusaik miatt különösen érzékenyek lehetnek a hidrogén-cianidra. Egy 15 kg súlyú gyermek esetében már 6 g lenmag elfogyasztása is elegendő az akut referenciadózis (0,02 mg/ttkg) túllépéséhez. Kisgyermekek számára éppen ezért a nyers, őrölt lenmag fogyasztása nem ajánlott, és 4 éves kortól is legfeljebb napi 4 g fogyasztása tekinthető biztonságosnak. A lenmag kadmiumot is tartalmazhat, amely felhalmozódhat a vesében, károsíthatja a veseműködést, valamint hozzájárulhat a csontok ásványianyag-tartalmának csökkenéséhez.


Friss hírek

2026. נובמבר 6, יום שישי

Kevesebb cukor csecsemőkorban, kevesebb szorongás felnőttként?

Egy nagyszabású brit tanulmány szerint a korlátozott cukorbevitel a korai életszakaszban a szorongás alacsonyabb kockázatával jár felnőttkorban.

Tovább >

2026. נובמבר 5, יום חמישי

Az ultrafeldolgozott ételek átprogramozzák a gyerekek agyát, így jobban kívánják a hizlaló ételeket

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek (UPF) megváltoztatják a gyermekek agyi működését, felerősítve a hizlaló ételek utáni vágyat, ami súlygyarapodáshoz és a testzsír növekedéséhez vezet.

Tovább >