A szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés cimkéjű tartalom.

Elindult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

Elindult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

2023. március 14, kedd

Március 14-től rendelte el az országos tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára. Az ellenőrök többek között fokozottan vizsgálják majd az étkezési tojás és az édesipari termékek forgalmazását, míg a Nébih laboratóriumában sonkákat, hidegkonyhai készítményeket, valamint tojásfestékeket vizsgálnak majd.

Az államtitkár kiemelte, több évtizedes hagyománya van már a szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzéseknek. A tavaszi akció célja, hogy mind a felkészülési időszak, mind a húsvéti ünnepek zavartalanul teljenek, kizárólag biztonságos termékek kerüljenek a családok asztalára. Ennek érdekében idén is elrendelte az országos célellenőrzést, mely március 14-től egész húsvét hétfőig, azaz április 10-ig tart majd. 

Az akciót a Nébih koordinálja, a végrehajtásában a hivatal, valamint a vármegyei kormányhivatalok szakemberei vesznek részt. Az ellenőrök élelmiszer-előállító és -forgalmazó helyeket egyaránt felkeresnek, és kiemelten vizsgálják majd olyan jellegzetes termékkörök forgalmazását, mint a sonka, az étkezési tojás, a hidegkonyhai készítmények, az édesipari termékek, a zöldségek, a gyümölcsök, a borok és az alkoholos italok. Természetesen laboratóriumi vizsgálatokra is sor kerül. A Nébih laboratóriumaiba pácolt, füstölt, nyers sonkákat, hidegkonyhai készítményeket (például majonézt, tojást tartalmazó salátákat, sonkatekercseket), valamint tojásfestékeket ellenőriznek majd – hangsúlyozta Nobilis Márton.

A magyar családok számára fontosak az ünnepek, a hagyományok, melyek szerves része a vendéglátás, a terített asztal – emlékeztetett az államtitkár. Ezzel összhangban a szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés egészen a húsvéti időszak végéig tart, hogy a megnövekedett forgalom mellett is kizárólag biztonságos termékek kerüljenek a fogyasztókhoz.

forrás: AM Sajtóiroda

Friss hírek

2024. május 8, szerda

Veszélyt jelentő inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (Nébih ÁHSZ) a hazai nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken az idei évben eddig két esetben tiltotta meg inváziós ezüstkárász telepítését, továbbá a hatóság hat esetben indított eljárást inváziós halfajok telepítésével és kereskedelmével kapcsolatos szabálysértések kapcsán. Az idegenhonos halfajok engedély nélküli telepítése, valamint a hozzájuk kapcsolódó előírások megszegése nagymértékű bírságok kiszabását vonhatja maga után.

Tovább >

2024. május 7, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal épületeinek épületenergetikai fejlesztése

KEHOP PLUSZ-4.1.4-23-2023-00007 (korábban: KEHOP-5.2.2-16-2017-00120)

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)

Elindult az idei téli szezonális ellenőrzés az élelmiszerláncban

Elindult az idei téli szezonális ellenőrzés az élelmiszerláncban

2022. december 5, hétfő

Idén december 5-18. között rendelte el a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára. Az egész országra kiterjedő kéthetes ellenőrzéssorozat idején a szakemberek fokozott jelenléte várható az élelmiszerlánc minden területén. A szezonálisan népszerű termékkörökből, mint például gyümölcsök, cukrászati kényelmi termékek, fűszerek, és alkoholos italok, több terméktípust is kiemelten vizsgál majd a Nébih laboratóriuma.

Az országos ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek és a Nébih szakemberei végzik. A kéthetes periódusban a vizsgálatok fókuszában a higiéniai szabályok betartása és az élelmiszerek eredetének nyomonkövethetősége áll, amit bármely élelmiszer-előállító és -forgalmazó létesítmény, vendéglátóhely, piac és ünnepi rendezvény (vásárok, kitelepült vendéglátók) esetében számon kérhetnek az ellenőrök.
 
Nobilis Márton kiemelte, idén is különös figyelmet kapnak a téli szezon népszerű termékei, mint például a húsok és húskészítmények, az élő halak, valamint az édesipari termékek. Emellett több terméktípus esetében emelt mintaszámmal, célzott laboratóriumi vizsgálatok is zajlanak majd. A kiemelten vizsgált termékek a szezonálisan kelendő gyümölcsök, a cukrászati kényelmi termékek, a fűszerek, valamint az alkoholos italok közül kerülnek ki.
 
Új eleme a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzésnek az iskolai büfék tevékenységének ellenőrzése, valamint tájékozódó jelleggel a kínálat áttekintése. A szakemberek vizsgálják az üzemelés megfelelőségét, különös tekintettel a szendvicsek készítésének, tárolásának és árusításának feltételeire.
 
Bár az országos akció sok tekintetben megújul idén, a célja változatlan marad. Az ellenőrzéssorozat továbbra is arra irányul, hogy az ünnepeket megelőző időszakban a megnövekedett forgalom mellett is biztonságos és jó minőségű élelmiszerek kerüljenek az üzletek polcaira és a magyar családok asztalaira – hangsúlyozta az államtitkár.

Forrás: AM Sajtó

Friss hírek

2024. május 8, szerda

Veszélyt jelentő inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (Nébih ÁHSZ) a hazai nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken az idei évben eddig két esetben tiltotta meg inváziós ezüstkárász telepítését, továbbá a hatóság hat esetben indított eljárást inváziós halfajok telepítésével és kereskedelmével kapcsolatos szabálysértések kapcsán. Az idegenhonos halfajok engedély nélküli telepítése, valamint a hozzájuk kapcsolódó előírások megszegése nagymértékű bírságok kiszabását vonhatja maga után.

Tovább >

2024. május 7, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal épületeinek épületenergetikai fejlesztése

KEHOP PLUSZ-4.1.4-23-2023-00007 (korábban: KEHOP-5.2.2-16-2017-00120)

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)

Elindult a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

Elindult a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

2022. július 1, péntek

A korábbi évekhez hasonlóan idén is megkezdődött a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyre július 1. és augusztus 20. között kerül sor. Az ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a kormányhivatalok szakemberei végzik. Valamennyi ellenőrzés alkalmával fokozott figyelmet fordítanak a hűtési lánc fenntartásának és dokumentálásának vizsgálatára.

Idén nyáron is a fő ellenőrzési célterületek közé tartoznak a turisztikai szempontból frekventált helyeken működő kereskedelmi és vendéglátó létesítmények.  A fesztiválokon, vásárokon működő élelmiszer-vállalkozások, valamint a büfé-kocsik és a mozgó vendéglátás vizsgálatánál is kiemelt figyelmet kap az élelmiszerek megfelelő hőmérsékleten tartásának, és a vonatkozó dokumentáció vezetésének ellenőrzése. 

A hatósági szakemberek a vendéglátásban ellenőrzésnek vetik alá a „repoharak” kezelését, továbbá a vásárlók tájékoztatását szolgáló kiírásokat, kiemelt figyelmet fordítva az allergén információk és a helyettesítő termékek (tejföl és sajt-helyettesítő készítmények, feltétek, töltelékek) megfelelő feltüntetésére. Hasonlóan fokozott figyelem irányul az ifjúsági és gyermektáborok étkeztetésére is. 

Több kereskedelmi egységben is kivezették az egyszer használatos műanyagzacskók használatát, amit a vásárlók a saját, általuk vitt csomagolóanyagokkal pótolhatnak. Új elemként jelenik meg az ellenőrzések során  az ezen ismeretlen higiéniai állapotú csomagolóanyagok által jelentett élelmiszerbiztonsági kockázat vizsgálata. 

A zöldség-gyümölcs minőségellenőrzések alkalmával a szakemberek elsősorban a szezonális termékek származására, eredetére fordítanak fokozott figyelmet. A borászati termékek és alkoholos italok hatósági mintavételét és nyomonkövethetőségének ellenőrzését pedig elsősorban a szezonálisan működő vendéglátó létesítményekben – például a strandokon, fesztiválokon és egyéb kitelepüléseken – végzik.

Az agrártárca kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a magyar családok biztonságos, jó minőségű és az egészség megőrzését támogató élelmiszereket fogyasszanak.