A állat cimkéjű tartalom.

Közlemény a Lóútlevél hatósági bizonyítvány árának 2012. április 10-től történő megváltozásáról

Közlemény a Lóútlevél hatósági bizonyítvány árának 2012. április 10-től történő megváltozásáról

2012. április 10, kedd

A Kormány a lovas ágazat működtetésének fenntarthatóságát és a jelenlegi állapotának javítását kiemelten fontos feladatnak tartja, ezért 2012. március 12-én megjelent a Nemzeti Lovas Programban meghatározott feladatokról és a kiemelt feladatok végrehajtásához szükséges intézkedésekről szóló 1061/2012. (III. 12.) Korm. határozat.

Fentiekre figyelemmel a lovas ágazat terheinek csökkentésére, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) - az általa az egyes állatfajok egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 29/2000. (VI. 9.) FVM rendelet (továbbiakban: Rendelet) értelmében - a ló ENAR adatbázisból kiállított Lóútlevél hatósági bizonyítvány árát április 10-től az alábbiak szerint határozza meg.

A Lóútlevelek ára egységesen 4.000,- Ft mindazon lovak esetében, melyek egyedi jelölése, azonosítása és a Lóútlevél igénylésének időpontja megfelel a Rendelet 29. § (1) és (2) bekezdésében és 35. § g) pontjában foglaltaknak, egyidejűleg megfelelve a Bizottság 90/426/EGK és a 90/427/EGK tanácsi irányelvnek a lófélék azonosítási módszereinek tekintetében történő végrehajtásáról szóló 504/2008/EK rendelete (továbbiakban: bizottsági rendelet) 5. cikk (6) bekezdés első albekezdésében foglaltaknak.

A sürgősségi ügyintézés ára, melynek feltételei nem változnak, a Lóútlevél árán felül 4.000,- Ft.

Azoknak a lovaknak az esetében, melyek egyedi jelölésének időpontja, valamint a Lóútlevél igénylésének az időpontja nem felel meg a Rendeletben és a bizottsági rendeletben leírtaknak, a Lóútlevelek ára a jelenlegi díjaknak megfelelő marad.

A tulajdonos átírás díja, valamint a másodlat Lóútlevél kiállítás díja változatlanul 1.500,- Ft (tulajdonos átírás díja), valamint 13.000,- Ft (másodlat Lóútlevél kiállítás díja) marad.

Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy a díj megállapításakor a Lóútlevéligénylő-lap NÉBIH székhelyére (1024 Budapest, Keleti Károly u. 24.) vagy a Lóútlevél Irodába (1144 Budapest, Remény utca 42/b.) történő beérkezésének dátumát vesszük figyelembe.


Friss hírek

2024. május 2, csütörtök

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.05.02.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. április 30, kedd

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.04.30.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)

Lakossági tájékoztatás dioxin-gyanús ír sertéshús és hústermékek ügyében

Lakossági tájékoztatás dioxin-gyanús ír sertéshús és hústermékek ügyében

2008. december 12, péntek

A Bizottság Élelmiszerlánc és Állategészségügyi állandó bizottsága a tagállamok szakértői és az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság tudományos állásfoglalása alapján a tagállamok végrehajtó hatóságai számra ajánlást tett közzé az Írországból származó sertések és azok termékeire vonatkozóan.

A dioxin és dioxin-szerű anyagok, amelyek a fogyasztók egészségére veszélyt jelentő szennyező anyagok, a fogyasztást követően, ahogy az állati testben, az emberi szervezetben is a zsírszövetben halmozódnak fel, a lehetséges káros egészségügyi hatások hosszan tartó bevitel esetén, hosszú távon jelentkeznek. Fentiekre tekintettel, a jogszabályokban a vonatkozó határértékek az adott termék zsírtartalmára vonatkozóan kerültek megállapításra.

Az ír eredetű sertésmájat tartalmazó májas termékek, tekintettel arra, hogy a máj zsírtartalma a többi szövethez képest alacsony, átlagosan 3,5g 100g májban, valószínűsíthetően, szennyezett alapanyagból történő előállítása esetén is, alacsony dioxin szennyezettségűek, ezáltal a rövid távú bevitel esetében a fogyasztással járó egészségügyi kockázat is alacsony. Fentiek alapján a Kaiser Food Kft. által előállított, részben ír eredetű sertésmájat is tartalmazó májas termékek nem jelentenek kiemelt kockázatot. Természetesen az érintett termékekkel kapcsolatban a végső döntés meghozatalához figyelembe kell venni a  laboratóriumi vizsgálatok eredményeit is.


Friss hírek

2024. május 2, csütörtök

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.05.02.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. április 30, kedd

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.04.30.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)