null Megalakult az Erdészeti Igazgatási Kihelyezett Intézet

Megalakult az Erdészeti Igazgatási Kihelyezett Intézet

2015. december 18, péntek

A Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar (NYME EMK) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) képviselői ünnepélyes keretek között aláírták azt az együttműködési megállapodást, mely révén sor kerülhetett az Erdészeti Igazgatási Kihelyezett Intézet (EIKI) alapkövének szimbolikus „letételére”.

Prof. Dr Lakatos Ferenc, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának Dékánja és dr. Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Elnöke, a Földművelésügyi Minisztérium Erdészeti Évzáró Rendezvényén aláírta az EIKI megalakulására vonatkozó megállapodást.

A több mint kétszáz éves felsőfokú erdészképzés – a tudományterület sajátosságaiból adódóan – a kezdetektől nagy hangsúlyt fektetett a gyakorlatorientált oktatásra és kutatásra. A Kihelyezett Intézet célja többek között a hallgatók képzésének támogatása; a kutatásokba való bekapcsolódás; a nemzeti és uniós források erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó felhasználásának katalizálása; az elérhető legjobb technológiák, módszerek széleskörű terjesztése; konferenciák, továbbképzések szervezése; valamint a kétirányú technológiai és tudáshálózat generálása az adott szakterületen.

Az EIKI kutatási és oktatási tevékenysége elsősorban a NÉBIH két igazgatóságának – az Erdészeti Igazgatóság, illetve a Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság – munkájához kapcsolódik. Ezek közreműködésével Erdészeti Szaporítóanyag-gazdálkodási és Ültetvényes Fatermesztési Kihelyezett Tanszék kezdi meg a működését a jövőben.

Az erdész szakma régóta törekszik arra, hogy a fenntartható erdőgazdálkodás során olyan módszereket alkalmazzon, amelyek biztosítják, hogy az erdő megőrizze biológiai sokféleségét, természetességét, megújuló képességét, továbbá megfeleljen a társadalmi igényekkel összhangban levő védelmi, közjóléti és gazdasági követelményeknek, és az erdővagyonnal való gazdálkodás lehetőségei a jövő nemzedékei számára is fennmaradjanak. E nemes célok teljesítése érdekében elért szakmai eredményeket a társadalom és a tudomány felé egyaránt láttatni kell, a módszereket finomítani, fejleszteni szükséges. Ehhez kíván segítséget nyújtani az Erdőmérnöki Kar Kihelyezett Intézete a jövőben.

 

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Erdészeti Igazgatóság

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában


fotó: Mőcsényi Miklós


Friss hírek

2025. december 22, hétfő

Biztonságos ünnepi készülődés: élelmiszerbiztonsági tanácsok a karácsonyi menühöz

Karácsonykor ismét előtérbe kerülnek a családi receptgyűjtemények, amelyek alapjául szolgálnak az ünnepi menüsor összeállításának. A karácsonyi vendéglátás során kiemelten fontos, hogy az ízek és hagyományok megőrzése mellett az élelmiszerbiztonsági szempontokat is maradéktalanul érvényesítsük. Ennek támogatására a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Programja idén is összeállította a legfontosabb élelmiszerbiztonsági iránymutatásokat, amelyek betartása különösen javasolt a hagyományos karácsonyi menüsor elkészítése során.

Tovább >

2025. december 19, péntek

Fokozott laboratóriumi kapacitás a szőlő aranyszínű sárgaság betegség elleni védekezéshez

Idén közel 4000 mintát vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a szőlő aranyszínű sárgasága betegség (FD) felderítésére. A 2025-ben tapasztalt megemelkedett esetszámra reagálva a hivatal megsokszorozta laboratóriumi kapacitását, a vizsgálatok pedig három helyszínen zajlottak. A Nébih hangsúlyozza, hogy a védekezés folyamatos, és arra kéri a termelőket, hogy tartsák be a növényvédelmi előírásokat, valamint a betegség gyanúját haladéktalanul jelentsék a hatóságoknak.

Tovább >