null Visszatérően is ellenőriz az EUTR hatóság

Visszatérően is ellenőriz az EUTR hatóság

2019. december 10, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) EUTR részlege a korábbi éveknek megfelelően 2019-ben is szúrópróbaszerűen ellenőrizte a faanyagkereskedelmi lánc azon szereplőit, amelyek korábban jogsértést követtek el. A visszatérő jellegű hatósági kontroll az újabb feltárt jogsértések nyomán 2,3 millió forint összegű bírság kiszabását vonta maga után.

2019-ben is kiemelt figyelmet fordított a Nébih a faanyagkereskedelmi lánccal kapcsolatos ismételt jogsértések felderítésére és kivizsgálására, hiszen a hivatal ellenőrzési tervének egyik fontos eleme a korábban jogsértést elkövető vállalkozások és gazdasági társaságok jogkövető magatartásának visszatérő ellenőrzése is.

A Nébih segítő szándékkal fordul azon gazdasági szereplők felé, akik először kerülnek a hatóság látókörébe, s ilyenkor határozatban sorolja fel azon jogsértéseket, amelyek kiküszöbölését elvárja a jövőben. A jóhiszemű együttműködés mellett azonban szükséges az ügyfelekkel ismertetett jogsértések megszüntetésének visszaellenőrzése is.

A Nébih felügyelői 2019-ben több, szúrópróbaszerűen elvégzett helyszíni ellenőrzés során újra megvizsgálták a kiválasztott faanyagkereskedelmi lánc szereplők jogszerű működését. Habár a hatóság az egyszer már figyelmeztetett jogsértők jogkövetési hajlandóságának javulására számított, az ismételt ellenőrzések tapasztalatai sajnos nem ezt támasztották alá.

A szakemberek az ellenőrzés alá vont szereplők többségénél másodszor is jogsértést állapítottak meg, több esetben pedig kiegészítő intézkedések elrendelésére kényszerültek. Noha a hatóság a második alkalommal megállapított jogsértések esetében még mindig a kiszabható bírságtételek alsó szintjét alkalmazta, a kirótt bírságok összege így is elérte a 2,3 millió forintot.


Friss hírek

2024. április 16, kedd

Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét újra elérte a madárinfluenza

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van. A hatóság a madárinfluenza újbóli jelenléte miatt ismételten felhívja az állattartók figyelmét a járvány elleni védekezés fontosságára.

Tovább >

2024. április 16, kedd

Vetőburgonya-vásárláskor kizárólag fémzárolt vetőgumók közül érdemes választani

Jó minőségű, biztos termést hozó, egészséges vetőgumók ültetéséhez csak fémzárolt tételt érdemes vásárolni, melyek elsősorban gazdaboltokban, nagyobb áruházakban, szakáruházakban érhetőek el. A Nébih összefoglalta, mire érdemes vásárláskor ügyelni, valamint a hatósági címke bemutatásával is segítséget kíván nyújtani a burgonyát ültetők számára a magas minőségű, egészséges termés elérése érdekében.

Tovább >