Vissza

Próbavásárlás során bukott le a szabályszegő halárus

Próbavásárlás során bukott le a szabályszegő halárus

Próbavásárlás során bukott le a szabályszegő halárus
2019. május 24.

Próbavásárlás útján leplezte le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ) azt a horgászt, aki – a hatályos jogszabályi előírásokat figyelmen kívül hagyva – fogási tanúsítvány nélkül kísérelt meg értékesíteni 5 darab Balatonból kifogott pontyot. A hatóság százezer forint összegű halvédelmi bírsággal sújtotta a szabályszegőt.

A Nébih állami halászati őrei az egyik közösségi oldalon figyeltek fel arra a bejegyzésre, amelyben Balatonból származó pontyot kínáltak eladásra. A szakemberek a tényállás tisztázása érdekében a próbavásárlás mellett döntöttek, hiszen a jelenleg érvényes szabályozás szerint halgazdálkodási vízterületből halat értékesíteni csak fogási tanúsítvánnyal lehet.

A próbavásárlás során a megbeszélt helyen és időben valóban eladásra kínáltak 5 darab, összesen 11,37 kg súlyú pontyot fagyasztott és pucolt állapotban, melynek árát az eladó 11.300 forintban határozta meg.

A horgász a halakat a Balatonból fogta ki, érvényes állami horgászjegy, valamint a Balatonra szóló területi jegy birtokában, továbbá a halak kifogásának tényét fogási naplójába rögzítette. Bár mindezek alapján az érintett személy magát a horgászati tevékenységet szabályszerűen gyakorolta, az értékesítés helyszínén sem fogási tanúsítványt, sem a haltermék nyomon követhetőségét biztosító nyilvántartást nem tudott felmutatni.

A hatályos jogszabályok alapján, halgazdálkodási vízterületből kifogott hal csak fogási tanúsítvánnyal kerülhet kereskedelmi forgalomba. Tekintettel arra, hogy fogási tanúsítványt kizárólag halászati engedéllyel rendelkező személy állíthat ki (ezzel igazolva a hal származását és kifogásának jogszerűségét), a pontyokat eladásra kínáló horgász ilyen dokumentummal nem rendelkezhet, vagyis az általa kifogott hal értékesítésére sem jogosult.

A Nébih az elkövetővel szemben eljárást indított, melynek során 100.000 Ft halvédelmi bírsággal sújtotta.

Kérjük, amennyiben halászattal-horgászattal, halkereskedelemmel kapcsolatos szabálytalanságot észlel, jelezze az allamihalo@nebih.gov.hu e-mail címen.



Friss hírek

Végleg megtiltotta a „BoomBoom” megnevezésű férfiaknak szánt étrend-kiegészítő forgalmazását a Nébih
2019. július 18, csütörtök

Végleg megtiltotta a „BoomBoom” megnevezésű férfiaknak szánt étrend-kiegészítő forgalmazását a Nébih

Mikor érett a görögdinnye?
2019. július 16, kedd

Mikor érett a görögdinnye?

Július 31-ig lehet jelentkezni az OMÉK Élelmiszerpazarlás Megelőzéséért Díjára
2019. július 12, péntek

Július 31-ig lehet jelentkezni az OMÉK Élelmiszerpazarlás Megelőzéséért Díjára

Az ezerarcú görögdinnye
2019. július 11, csütörtök

Az ezerarcú görögdinnye

Pályázati felhívás az EFSA igazgatótanácsi tagsági tisztségének betöltésére
2019. július 11, csütörtök

Pályázati felhívás az EFSA igazgatótanácsi tagsági tisztségének betöltésére

Átmenetileg szünetel az online járványügyi képzés
2019. július 11, csütörtök

Átmenetileg szünetel az online járványügyi képzés

A méret- és a darabszám-korlátozást is megsértette a Sajón elcsípett halász
2019. július 9, kedd

A méret- és a darabszám-korlátozást is megsértette a Sajón elcsípett halász

Elkészült a kiskereskedelmi élelmiszer-forgalmazás jó higiéniai gyakorlati útmutatója
2019. július 3, szerda

Elkészült a kiskereskedelmi élelmiszer-forgalmazás jó higiéniai gyakorlati útmutatója

Ismét tűzgyújtási tilalom az alföldi térségben
2019. július 3, szerda

Ismét tűzgyújtási tilalom az alföldi térségben

Vegyél számba! – a csúnya zöldség is lehet finom
2019. július 3, szerda

Vegyél számba! – a csúnya zöldség is lehet finom

Július elsejével indul a nyári szezonális ellenőrzés
2019. július 1, hétfő

Július elsejével indul a nyári szezonális ellenőrzés

Újabb nagytestű ponty illegális áttelepítésére derült fény
2019. június 28, péntek

Újabb nagytestű ponty illegális áttelepítésére derült fény

Megjelent az EFSA legújabb növényvédőszer-maradék jelentése
2019. június 28, péntek

Megjelent az EFSA legújabb növényvédőszer-maradék jelentése

A Nébih ZöldSzámán jelenthetőek a méhpusztulási esetek
2019. június 26, szerda

A Nébih ZöldSzámán jelenthetőek a méhpusztulási esetek

Jelölés és zárjegy nélkül árulta a pálinkát a budapesti zöldséges
2019. június 26, szerda

Jelölés és zárjegy nélkül árulta a pálinkát a budapesti zöldséges

Megváltoztak a méhtartás regisztrálására vonatkozó előírások
2019. június 25, kedd

Megváltoztak a méhtartás regisztrálására vonatkozó előírások