null Mire figyeljünk a horgászat és a halászat során

Mire figyeljünk a horgászat és a halászat során

2018. szeptember 19, szerda

A NÉBIH felhívja a horgászok és a halászok figyelmét, hogy halfogási tevékenységük során be kell tartaniuk a vonatkozó jogszabályi rendelkezéséket, melyek megsértése közigazgatási eljárás megindítását eredményezheti.

A jogszerű halfogási tevékenység végzéséhez a horgász köteles magánál tartani a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen folytatott horgászat esetén az állami horgászjegyet vagy a turista állami horgászjegyet, a területi jegyet és a horgász fogási naplót, nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen az állami horgászjegyet és a fogási naplót vagy a turista állami horgászjegyet és a fogási naplót.

A rekreációs halász jogszerűen állami halászjegy és halász fogási napló birtokában halászik, míg a halászati engedéllyel rendelkező személynek a halász fogási naplón túl rendelkeznie kell sorszámozott fogási tanúsítvánnyal is. Nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen a halászoknak is szükséges a halgazdálkodásra jogosult területi jegye.

A halfogási tevékenység során a horgászoknak és a halászoknak is be kell tartani az őshonos halfajokra vonatkozóan az egyes halfajokra vonatkozó fajlagos tilalmi időket, a méretkorlátozást és a mennyiségi korlátozást is.

Tekintettel arra, hogy a vízterületekre vonatkozó helyi horgászrend a jogszabályi előírásoktól eltérően is rendelkezhet a kifogható halak fajairól, méretéről és darabszámáról, így a halfogási tevékenység megkezdése előtt ajánlott tájékozódni a helyi horgászrendet illetően.

A Nébih felhívja a horgászok és halászok figyelmét, hogy tilos a halfogási tevékenység során olyan fogási eszköz, fogási mód alkalmazása, amely a halállományt vagy annak élőhelyét károsíthatja, veszélyeztetheti.

Tilos az adott élőhelyen előforduló halfajok fajlagos tilalmi idejével egyező naptári időszakban minden olyan halászeszköz alkalmazása, amely nem biztosítja a fajlagos tilalommal érintett egyedek kíméletes visszaengedését.

Tilos olyan halfogó eszköz vagy fogási mód alkalmazása, amely a mederszelvények felénél többet hossz- vagy keresztirányban elzár.

Tiltott halfogási eszköznek és módnak minősül a mérgező vagy kábító hatású anyag alkalmazása, robbanóanyag alkalmazása, szúrószerszám alkalmazása, búvárszigony vagy más búváreszköz használata.

Tiltott halfogási mód a gereblyézés, a sorhorog vagy csapóhorog használata, a nyakzó háló és az elektromos eszköz alkalmazása, kivéve azon személyek részére nem, akik ezen eszközök használatára engedéllyel rendelkeznek.

Felhívjuk a horgászok és a halászok figyelmét a horgászatra vonatkozó jogszabályi előírások betartására, mivel a halgazdálkodási és a halvédelmi bírságról szóló 314/2014. (XII. 12.) Korm. rendelet értelmében a jogsértést elkövető személlyel szemben a kiszabható halvédelmi bírság összege 10.000 – 500.000 forintig, az állami horgászjegy, turista állami horgászjegy, állami halászjegy váltásától, illetve a halászati engedély kérelmezésétől való eltiltás időtartama ideje 3 hónaptól 3 évig terjedhet.

Kapcsolódó jogszabályok:
A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény
A halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet

 

Tisztelt Horgászok!

Jogosulatlan halászattal, horgászattal, továbbá az állami halőri szolgálat feladatvégzését érintő bejelentésüket az alábbi e-mail címen tehetik meg: allamihalor@nebih.gov.hu

A bejelentéshez az alábbi adatok megadását kérjük

Megye, település, vízterület (lehetőség szerint pontos, víztérkód) megnevezése

Bejelentő neve (nem kötelező)

Címe (nem kötelező)

Elérhetősége (telefon, e-mail cím) (nem kötelező)

Bejelentett adatok megadása (ki, hol, mikor, mit?)

 

 


Friss hírek

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „fehér könyvről" (2024.03.21.)

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.03.21.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >