null Fokozottan ügyeljenek a vállalkozások a tojások kezelésére

Fokozottan ügyeljenek a vállalkozások a tojások kezelésére

2016. december 7, szerda

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) felhívja az élelmiszervállalkozások (forgalmazók, főzőkonyhák) figyelmét, hogy kiemelten ügyeljenek a tojások kezelésére vonatkozó élelmiszerbiztonsági előírásokra.

Hazánkban a közelmúltban lezajlott három tömeges, tojásos étel okozta ételfertőzés kivizsgálásában is azonosították a hatóságok azt a kórokozót (Salmonella Enteritidis PT8, MLVA2-9-7-3-2 törzs), amely – a RASFF rendszeren keresztül októberben érkezett értesítés szerint – a lengyel étkezési tojások okozta európai élelmiszerjárványban érintett. A megbetegedettek száma a három hazai eseménynél meghaladt a 130-at.

Mindhárom ételfertőzés közétkeztetésben történt, és valamennyinél lengyel termelőktől származó, magyarországi tojáscsomagolóból értékesített tojással készítették el az ételeket (madártejet, vargabélest és galuskát). A történtek a tojások kezelésére vonatkozó élelmiszerbiztonsági előírások betartásával megelőzhetők lettek volna.

A NÉBIH összegyűjtötte a közétkeztetők, vendéglátók, cukrászatok és hidegkonyhai előállítók számára a legfontosabb tudnivalókat:

  1. A tojás kezelésére és a tojásos ételek készítésére vonatkozó élelmiszerbiztonsági szabályok átlátható, részletes formában megtalálhatóak a Vendéglátás és Étkezetés Nemzeti Jó Higiéniai Útmutatóban (GHP). Ezektől eltérni a jelenlegi helyzetben aggályos! Az útmutató ingyenesen letölthető a NÉBIH honlapjáról.
  2. Kiemelt figyelmet és körültekintést igényel a Lengyelországból származó tojások felhasználása. Még a fertőtlenített tojások esetében is kockázatos olyan ételeket készíteni ezekkel, amelyek felületes hőkezelést kapnak. Ilyenek például a rántotta, a tojásos galuska, a sodók, a vanília-öntet, a sárgakrémek, a somlói galuska, a vargabéles, a máglyarakás, a lágy tojás, a tükörtojás, a majonéz, a tartármártás és a tojáshabos sütemények.
  3. A tojások elkülönített kezelésekor (átvétel, tárolás, fertőtlenítés, feltörés) fokozott kell ügyelni az ilyenkor szokásos alapvető higiéniai előírások betartására, amivel megelőzhető a kézzel, eszközökkel és munkaruhával átvitt keresztszennyezés.
  4. Hívják fel a tojások kezelésével foglalkozók figyelmét a fokozott veszélyre és a személyi higiénés szabályokra, különösen a kézmosásra; a jelölt, elkülönített eszközök és munkaruha használatára; az alapos hőkezelésre, valamint a meleg ételek +63 °C felett, a hideg élelmiszerek 0- +5 °C közötti készen tartására.
  5. Lengyelországból származó tojásokat fertőtlenítés nélkül nem tanácsos felhasználni.
  6. Lengyelországból származó tojások felhasználásakor javasolt a tojásokon fellelhető azonosítószámot minden alkalommal felírni, vagy lefényképezni és azt megőrizni.

Kapcsolódó anyagok:
Kiemelten ellenőrzi a hatóság a lengyel tojásszállítmányokat
Eddig hét országot érint a Szalmonella járvány
Amit a tojás jelöléséről tudni kell
Élelmiszerbiztonsági jótanácsok tojásos ételek készítéséhez
Kérdezz-felelek a szalmonella okozta megbetegedésekről

A lengyel tojásokon a HU jelzés helyett PL jelzés látható.


Friss hírek

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „fehér könyvről" (2024.03.21.)

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.03.21.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >