null Átadták az állami fajta-elismerési okleveleket

Átadták az állami fajta-elismerési okleveleket

Átadták az állami fajta-elismerési okleveleket
2016. február 8, hétfő

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatósága, mint növénytermesztési hatóság, jogszabályi keretek között végzi a szántóföldi és kertészeti növényfajok fajtáinak állami elismeréshez szükséges vizsgálatokat. Évente mintegy 25-30 szántóföldi növény faj, 850-900 fajtáját állítanak be hivatalos állami kísérletekbe, és ezen vizsgálatok lezárásaként a Fajtaminősítő Bizottság állásfoglalása alapján születik döntés a fajták köztermesztésbe bocsájthatóságáról. A NÉBIH hivatalos határozatot állít ki a minősítés tényéről, illetve egy díszoklevelet adományoz a fajta bejelentőjének, képviselőjének fajtatulajdonosnak illetve a nemesítő személyeknek.

A NÉBIH az egész ország területét lefedve 17 fajtakísérleti állomáson folytatja le azokat a vizsgálatokat, amelyek az új növényfajták állami elismeréséhez, ennek eredményeképp a termesztésbe kerülésükhöz szükségesek.

A korábbi évek hagyományait folytatva, idén is ünnepélyes keretek között tötént a minősítésről szóló oklevelek átadása. Az alkalmat és a helyszínt az AgroMashEXPO rendezvény adta ahol a Földművelésügyi Minisztérium által szervezett szakmai előadásokat követően január 28-án került sor az ünnepségre.

A Fajtaminősítő Bizottság 2015. decemberi Ülésén 5 szántóföldi növényfaj, 42 fajtájának állami elismeréséről döntöttünk, amely fajtákat 15 cég és 1 magánszemély képvisel.

Az okleveleket a rendezvényen megjelent szakemberek és a sajtó képviselői előtt  Dr. Oravecz Márton elnök úr és Lukács József elnökhelyettes úr, a szakmai részleg vezetője adták át a cégek képviselőinek.


Friss hírek

A „chia mag” (aztékzsályamag) forgalmazásának szabályai
2020. július 3, péntek

A „chia mag” (aztékzsályamag) forgalmazásának szabályai

Az utóbbi évek egyik slágerterméke, a „chia mag” (aztékzsályamag) az Európai Unióban új élelmiszernek (novel food) minősül, ezért kizárólag az új élelmiszerekre vonatkozó előírásoknak megfelelően forgalmazható. Az alábbiakban összefoglaljuk az aztékzsályamag forgalmazásának aktuális speciális feltételeit.

Tovább >

Hamisított élelmiszereket vont ki a forgalomból a Nébih
2020. június 15, hétfő

Hamisított élelmiszereket vont ki a forgalomból a Nébih

Egy fővárosi, egyebek mellett élelmiszert is árusító üzlet ellenőrzése során számos, jogellenesen meghosszabbított minőségmegőrzési idejű, ezért hamisítottnak minősülő élelmiszert vontak ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.

Tovább >