null A méret- és a darabszám-korlátozást is megsértette a Sajón elcsípett halász

A méret- és a darabszám-korlátozást is megsértette a Sajón elcsípett halász

2019. július 9, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ) egy, méreten aluli szürkeharcsákat megtartó halászt ért tetten július elején, a Sajó térségében. A kifogott, majd jogosulatlanul megtartott halakat szerencsére élő állapotban sikerült visszajuttatni a vízbe.

Július első hetében, a Sajó folyó partján vontak ellenőrzés alá egy halászati tevékenységet folytató személyt az állami halőrök. Noha az érintett rendelkezett állami halászjeggyel és területi engedéllyel, jogsértést  követett el, amikor kifogott és meg is tartott öt darab méreten aluli szürkeharcsát.

A szürkeharcsa kifogható legkisebb mérete legalább 60 cm, ezzel szemben a halász által kiemelt legkisebb hal mindössze 20 cm-es volt és a legnagyobb példány mérete sem haladta meg a 35-cm-t. A szürkeharcsa naponta kifogható darabszám-korlátozással is védett (3 db/nap), ezért a halásznak mind a méretre, mind pedig a darabszámra vonatkozó korlátozás megsértése miatt felelnie kell.

Az ügyben a Nébih közigazgatási eljárást indított. Az ellenőrök gyors és hatékony intézkedésének köszönhetően, a halakat élő állapotban sikerült visszaengedni a vízbe.

Halállományunk nemzeti kincs, melynek védelme mindannyiunk kötelessége. Kérjük, ha horgászattal, halászattal vagy halkereskedelemmel kapcsolatos szabálytalanságot észlel, jelezze azt az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címen!


Friss hírek

2024. március 28, csütörtök

Elérhetőek az első eredmények: a tavalyinál többször volt szükség az élelmiszerbiztonsági felügyelők aktív fellépésére

Március első napján vette kezdetét az idei tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyet dr. Nobilis Márton a húsvéti ünnepek élelmiszerbiztonsága érdekében rendelt el. A március 17-ig tartó első szakaszban a tavalyi évhez képest többször kellett az élelmiszerbiztonsági felügyelőknek intézkedniük annak érdekében, hogy az ünnepi asztalokra kerülő ételek kivétel nélkül biztonságosak és megfelelő minőségűek legyenek. A sok éves múltra visszatekintő, megbízható élelmiszerlánc-felügyeleti hálózat természetesen ezúttal sem hagyta cserben a fogyasztókat, érdekeik védelmében aktívan fellépett a hatóság – hangsúlyozta az élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár.

Tovább >

2024. március 26, kedd

Nyilatkozat a növényvédelmi tevékenység felelőséről

A növényvédelmi szolgáltatási tevékenységről a támogatásokban részesülők szolgáltatnak adatot. Az adatszolgáltatás kötelező jellegű, és a Magyar Államkincstár egységes kérelem benyújtására szolgáló felületén történik.

Tovább >