Vissza

A hétvégén indulnak a Közétkeztetési Szakácsverseny elődöntői

A hétvégén indulnak a Közétkeztetési Szakácsverseny elődöntői

A hétvégén indulnak a Közétkeztetési Szakácsverseny elődöntői
2019. október 9.

39 csapat részvételével október 12-én, 13-án, valamint november 9-én és 10-én zajlanak Budaörsön a Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) 2019-2020 elődöntői. A verseny témája ezúttal „a nyári ételek”. A rendezvény nem titkolt célja a résztvevők segítése, fejlesztése, így a csapatok felkészülését mentorként idén is neves szakemberek segítik.

Október 12-én, 13-án, valamint november 9-én és 10-én tartják a KÖSZ 2019-2020 verseny elődöntőit. A fordulóba, a nevezések bírálatából álló júniusi selejtező eredményeként, 39 csapat jutott be, akik bemutathatják menüjüket Budaörsön, a Metro Gasztroakadémia látványkonyhájában.

Az immár hetedik alkalommal kiírt verseny szervezői – a Nébih mellett – a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), valamint a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ). A KÖSZ 2019-2020 fővédnökei Dr. Nagy István agrárminiszter, Dr. Tuzson Bence közigazgatásért felelős államtitkár és dr. Oravecz Márton, a Nébih elnöke, míg a szakmai védnökök Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke, valamint Zoltai Anna az Élelmiszer-higiénikusok Társaságának alelnöke.

A verseny témája „a nyári ételek”. A versenyzőknek ehhez illő 3 fogásos felnőtt ebédet kell nettó 550 Ft-os keretből kigazdálkodniuk és 3 óra alatt elkészíteniük. Az ételek kötelező eleme a hazai friss alapanyagokból készült lecsó és a méz. 

A 4-4 fős csapatok (élelmezésvezető/irányító, szakács, segítője és a tartalékversenyző) Bárándról, Békéscsabáról, Budapestről, Dombóvárról, Egerből, Győrből, Hatvanból, Hódmezővásárhelyről, Kaposvárról, Kálról, Miskolcról, Nagykanizsáról, Kazincbarcikáról, Kiskunfélegyházáról, Kompoltról, Pécsről, Rácalmásról, Szalkszentmártonból, Szegedről, Szekszárdról, Táplánszentkeresztről, Veszprémből érkeznek.

Jelenleg nagy lendülettel zajlik a felkészülés, melyben neves szakmai mentorok működnek közre. Mentorként segíti a felkészülést Vomberg Frigyes, Wolf András, Harmath Csaba, Urbán Tibor, Stiller Tamás, Végh Tamás, Némedi József, Horváth Szilveszter, Sztana Ferenc, Sándor Dénes, Ferenczi István , Zoltai Anna és még sok kiváló szaktekintély.

Az elődöntőkön az állandó szakmai zsűri és a versenyző csapatokból delegált zsűritagok értékelik komplex módon a résztvevők teljesítményét. A döntőbe – ami 2020. február 6-án a Sirha Vendéglátó- és Élelmiszeripari Szakkiállításon lesz – a 12 legjobb teljesítményt nyújtó csapat juthat majd be.

A sajtónyilvános eredményhirdetésre az utolsó versenynapon, november 10-én 12 óra 30 perckor kerül sor.

Az előző versenyek döntős receptjei, illetve a versennyel kapcsolatos további információk megtalálhatóak a https://portal.nebih.gov.hu/hu/kozetkeztetesi-szakacsverseny oldalon.



Friss hírek

Az új növényegészségügyi szabályozás miatt változik a vállalkozók nyilvántartási kötelezettsége
2019. november 14, csütörtök

Az új növényegészségügyi szabályozás miatt változik a vállalkozók nyilvántartási kötelezettsége

KÖSZ 2019-2020 – megvannak a döntősök
2019. november 12, kedd

KÖSZ 2019-2020 – megvannak a döntősök

A Dunától keletre fekvő borvidékeken is megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége
2019. november 4, hétfő

A Dunától keletre fekvő borvidékeken is megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége

A hamarosan életbe lépő növényegészségügyi szabályozás újabb alappillére jelenik meg novemberben
2019. november 4, hétfő

A hamarosan életbe lépő növényegészségügyi szabályozás újabb alappillére jelenik meg novemberben

Új rendelettel egészül ki a hamarosan életbe lépő növényegészségügyi szabályozás
2019. november 4, hétfő

Új rendelettel egészül ki a hamarosan életbe lépő növényegészségügyi szabályozás

Csaknem 10 liter parlagfüvet tartalmazó, emberi fogyasztásra szánt készítményt zárolt a Nébih
2019. október 30, szerda

Csaknem 10 liter parlagfüvet tartalmazó, emberi fogyasztásra szánt készítményt zárolt a Nébih

Itt van az ősz, itt van újra az őszi lemosó permetezés ideje
2019. október 29, kedd

Itt van az ősz, itt van újra az őszi lemosó permetezés ideje

Ideje felkészülni az őszi lemosó permetezésre
2019. október 29, kedd

Ideje felkészülni az őszi lemosó permetezésre

Elismert tenyésztő szervezetek
2019. október 28, hétfő

Elismert tenyésztő szervezetek

Tűzgyújtási tilalom Bács-Kiskun és Csongrád megyében
2019. október 25, péntek

Tűzgyújtási tilalom Bács-Kiskun és Csongrád megyében

Befejeződött a gyümölcs-szaporítóanyagok címkézése
2019. október 25, péntek

Befejeződött a gyümölcs-szaporítóanyagok címkézése

Mező- és erdőgazdasági munkát végző légijármű-vezetők kötelező továbbképzése
2019. október 25, péntek

Mező- és erdőgazdasági munkát végző légijármű-vezetők kötelező továbbképzése

Az élelmiszerláncot érintő várható változások megállapodás nélküli Brexit esetén
2019. október 24, csütörtök

Az élelmiszerláncot érintő várható változások megállapodás nélküli Brexit esetén

Be kell jelenteni időszakos műszaki felülvizsgálatra a növényvédelmi gépeket
2019. október 21, hétfő

Be kell jelenteni időszakos műszaki felülvizsgálatra a növényvédelmi gépeket

Sejti mennyi élelmiszert pazarol? Most grammra pontosan megtudhatja!
2019. október 21, hétfő

Sejti mennyi élelmiszert pazarol? Most grammra pontosan megtudhatja!

A Kossuth-díjas Csík Zenekar az élelmiszerbiztonságért kampányol
2019. október 18, péntek

A Kossuth-díjas Csík Zenekar az élelmiszerbiztonságért kampányol