null Európa legnevesebb kutatóintézeteivel működik együtt a NÉBIH

Európa legnevesebb kutatóintézeteivel működik együtt a NÉBIH

2017. május 16, kedd

Egy nemzetközi konzorcium meghatározó tagjaként vett részt az Európai Unió Horizont 2020 kutatás-fejlesztési és innovációs keretprogramjának pályázatán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A májusban indított, 100%-ban EU-s finanszírozású 5 éves projekt célja többek között a lakosság élelmiszerlánc-biztonsággal kapcsolatos tudásának mélyítése, kockázatészlelésének javítása, valamint az élelmiszer eredetű megbetegedések csökkentése. Az együttműködésben – eddigi kockázatkommunikációs munkájának és szakmai tapasztalatának elismeréseként – meghatározó szerep jut a magyar élelmiszerlánc-biztonsági hatóságnak.

A hivatal szakemberei a projekt kezdetétől, vagyis 2015 vége óta aktív szerepet vállaltak a kétfordulós pályázat előkészítésében és megírásában. A konzorciumban összesen 14 ország egyetemei, intézetei, kormányszervezetei és vállalatai működnek együtt. Olyan multidiszciplináris kutatócsoport jött létre, amelyben a fogyasztótudomány és a mikrobiológia, az élelmiszertechnológia, valamint az ipari formatervezés tudományágai fonódnak össze. Az együttműködés komplexitása lehetővé teszi, hogy – a magyar szakemberek közreműködésével is – új megoldásokat, lehetőségeket dolgozzanak ki az élelmiszerlánc-biztonság területén, melynek végső nyertesei maguk a vásárlók lesznek.

A 100%-ban EU-s finanszírozású, májusban indított 5 éves kutatási projekt célja a lakosság élelmiszerlánc-biztonsággal kapcsolatos tudásának mélyítése, kockázatészlelésének javítása, az élelmiszerek vásárlásával, tárolásával és fogyasztásával összefüggő háztartási gyakorlatok javítása, ezáltal az élelmiszer eredetű megbetegedések csökkentése.

A konzorcium tagjai oktatási, szakpolitikai, kommunikációs programokat (például játékokat, alkalmazásokat) dolgoznak majd ki, de konyhai eszközök fejlesztését is tervezik. A munkát a projekt első szakaszában végzett közvélemény kutatások tapasztalataira támaszkodva végzik majd.

A NÉBIH-et az elmúlt években végzett kockázatkommunikációs teljesítményének elismeréseként a szakpolitikai modellek és a hatósági kockázatkommunikáció fejlesztését végző munkacsoport vezetőjévé választották. A projekttagok – a hatósági szerepkör mellett – kutatóintézetként is számítanak a hivatal munkájára, amelyet a többi munkacsoportban való részvétel is bizonyít. Jelentős elismerés, hogy a NÉBIH a konzorcium irányító testületében is szerepet kapott. Mindezeket figyelembe véve a magyar hatóság a 32 tagú együttműködés egyik legmeghatározóbb tagjává vált.

A konzorcium koordinációját a nagy pályázati tapasztalattal rendelkező és számos sikeres pályázati programot megvalósító norvég NOFIMA intézet látja el.

A pályázatról bővebben az alábbi honlapokon olvashatnak: 
Európai Bizottság weboldala
Nofima weboldala


Friss hírek

2024. április 19, péntek

Változnak az állategészségügyi diagnosztikai vizsgálatok költségei

A Nébih ezúton tájékoztatja az ügyfeleit, hogy 2024. május 1-től az utánvétes fizetési módhoz kapcsolódó költségekben változás várható.

Tovább >

2024. április 19, péntek

Májusban fontos határidő érkezik a szőlő-szaporítóanyagot termesztők és forgalmazók számára

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a szőlő-szaporítóanyagok előállításával és forgalmazásával foglalkozók figyelmét, hogy a tevékenységük bejelentésének határideje 2024. május 20.

Tovább >