null Bejelentéskötelezetté váltak a harminc hektár alatti halastavak is

Bejelentéskötelezetté váltak a harminc hektár alatti halastavak is

2019. június 12, szerda

A vonatkozó jogszabály módosulása miatt, mostantól kapacitástól függetlenül regisztrálniuk kell az állattartóknak minden halastóval rendelkező haltartó tenyészetet. A jogszabályváltozásból adódó bejelentési kötelezettség egyszerűen, néhány lépésben teljesíthető a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Ügyfélprofil Rendszerén (ÜPR) keresztül.

A 119/2007. (X. 18.) FVM rendelet 2018 decemberében hatályba lépett módosítása értelmében minden halastóval rendelkező, élelmiszerlánc-felügyelet alá tartozó haltermelőnek be kell jelentenie tenyészetét, illetve haltartását a Tenyészet Információs Rendszerbe (TIR). Korábban ez a kötelezettség csak a harminc hektár tófelület feletti halgazdaságokra vonatkozott.

A haltartás továbbra is bejelenthető hagyományos módon a megyei kormányhivatalok járási vagy megyei ügyfélszolgálatán. A bejelentési kötelezettség azonban már elektronikus úton, a Nébih Ügyfélprofil Rendszerén (ÜPR) keresztül is teljesíthető, amennyiben az adatot szolgáltató haltartó Ügyfélkapu-regisztrációval rendelkezik. (Az Ügyfélkapuról és a regisztráció feltételeiről a hivatkozott honlapon olvasható további információ.)

A tenyészetkóddal már rendelkező állattartók a „2153-as Tartási hely és tartás módosító lap” kitöltésével jelenthetik be haltartásukat, a fentiekben említett módokon.

A NÉBIH ENAR Ügyfélszolgálata az alábbi elérhetőségeken nyújt segítséget a regisztrációt érintő kérdésekkel kapcsolatban:

A Nébih ÜPR nem csupán a tenyészet-bejelentést teszi lehetővé az állattartóknak, de az e-ügyintézés számos egyéb előnyét kínálja a felhasználók számára. A hivatal informatikai fejlesztéseinek köszönhetően, egyre bővül azon élelmiszerlánc-felügyelettel kapcsolatos ügyek száma, amelyek gyorsan és hatékonyan, formai hibák nélkül intézhetőek az ÜPR-ben.

Kapcsolódó jogszabály:
119/2007. (X.18.) FVM rendelet a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről


Friss hírek

2024. április 19, péntek

Változnak az állategészségügyi diagnosztikai vizsgálatok költségei

A Nébih ezúton tájékoztatja az ügyfeleit, hogy 2024. május 1-től az utánvétes fizetési módhoz kapcsolódó költségekben változás várható.

Tovább >

2024. április 19, péntek

Májusban fontos határidő érkezik a szőlő-szaporítóanyagot termesztők és forgalmazók számára

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a szőlő-szaporítóanyagok előállításával és forgalmazásával foglalkozók figyelmét, hogy a tevékenységük bejelentésének határideje 2024. május 20.

Tovább >