null „Egészséges talajokat az egészséges életért”

„Egészséges talajokat az egészséges életért”

2014. december 5, péntek

Ezzel a jelmondattal indul útjára 2015-ben a Talajok Nemzetközi Éve, amely felhívja a figyelmet a tudatos és fenntartható talajművelés és tápanyag-gazdálkodás, a nemzetközi összefogás fontosságára.

2015-öt az ENSZ 68. Közgyűlése nyilvánította a Talajok Nemzetközi Évének, december 5-ét pedig a Talaj Világnapjának. A rendezvénysorozat fő célja, hogy tudatosítsa mindenki számára a talaj alapvető szerepét az élelmiszerbiztonságban, a fenntartható fejlődésben, az éghajlatváltozás hatásainak enyhítésében és nem utolsó sorban az emberi életben.

A szervezők szeretnék felhívni a döntéshozók figyelmét is a hatékony stratégia- és jogszabályalkotás fontosságára a környezetkímélő tápanyag-gazdálkodás és a talajvédelmi erőforrások fenntartható használatának területén.

Az ünnepi év során az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), valamint a Nemzetközi Talajtani Unió (IUSS) számos rangos eseményt szervez majd. A talaj évének nyitó eseményeit 2014. december 5-én rendezik New Yorkban, az ENSZ székházában, valamint Rómában és Bangkokban, a FAO székházában.

Számos országban, köztük Magyarországon is, megemlékeznek a Talaj Világnapjáról. A magyar nyitórendezvényt 2014. december 8-án Gödöllőn tartják. A talajvédelem jelentőségének tudatosítását hazánk is támogatja, és megfelelő figyelemmel kezeli a talajvédelem kérdéskörét mind a szakterületi stratégiák, mind a jogszabályok megalkotása terén.

A NÉBIH 2015-ben – az állandó szakmai rendezvények mellett – a lakosság számára szervezett programokkal szeretné majd felhívni a figyelmet a talajok szerepére a mindennapi életben, valamint a talajállapotok megóvásának fontosságára.

A Talajok Nemzetközi Évének eseményeiről bővebben az alábbi oldalakon olvashatnak:

http://www.fao.org/soils-2015/en/,
http://www.iuss.org/index.php?option=com_contentview=articleid=483Itemid=35, http://www.talaj.hu/

https://www.youtube.com/watch?v=TqGKwWo60yEfeature=youtu.belist=PLzp5NgJ2-dK7iaOH5OKUYYRVOROUMEztd

http://www.fao.org/soils-2015/resources/download-iys-logo/en/

 

Növény-, Talaj- és Erdővédelmi Elnökhelyettesség


Friss hírek

2024. március 28, csütörtök

Elérhetőek az első eredmények: a tavalyinál többször volt szükség az élelmiszerbiztonsági felügyelők aktív fellépésére

Március első napján vette kezdetét az idei tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyet dr. Nobilis Márton a húsvéti ünnepek élelmiszerbiztonsága érdekében rendelt el. A március 17-ig tartó első szakaszban a tavalyi évhez képest többször kellett az élelmiszerbiztonsági felügyelőknek intézkedniük annak érdekében, hogy az ünnepi asztalokra kerülő ételek kivétel nélkül biztonságosak és megfelelő minőségűek legyenek. A sok éves múltra visszatekintő, megbízható élelmiszerlánc-felügyeleti hálózat természetesen ezúttal sem hagyta cserben a fogyasztókat, érdekeik védelmében aktívan fellépett a hatóság – hangsúlyozta az élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár.

Tovább >

2024. március 26, kedd

Nyilatkozat a növényvédelmi tevékenység felelőséről

A növényvédelmi szolgáltatási tevékenységről a támogatásokban részesülők szolgáltatnak adatot. Az adatszolgáltatás kötelező jellegű, és a Magyar Államkincstár egységes kérelem benyújtására szolgáló felületén történik.

Tovább >